(Szerző: Mészáros F. Sándor) A Varsói Szerződés legfelső vezetőinek 1978. évi bukaresti tanácskozásán díszebédre gyülekeztek a vendégek. Brezsnyev népes kísérete élén érkezett, bizonytalanul járt, mintha lábával minden lépésnél óvatosan tapogatta volna maga előtt a talajt. Tekintete mereven előre szegeződött, a jelek szerint alig vett tudomást a környezetéről, szálfa termetű testőre ugrásra készen topogott mögötte. (Az archívumi képen: Szenvedélyes dohányosok: Kádár tüzet ad Brezsnyevnek.)

A szovjet vezető nem akart egyhelyben álldogálni, talán unta saját embereit, lassan, mintegy mozgásképességét bizonyítandó, sétálva elindult a teremben – ide, oda köszöngetett, egyesekkel kezet rázott, egy másik csoporttal váltott néhány szót. Mindeközben egyre közelebb került hozzám és fordító társamhoz, akivel félrevonultunk az egyik sarokba cigarettázni. A főtitkár tekintete megakadt rajtunk, éreztem, ahogy becélzott, és megindult felénk. Mint akinek eszébe jut valami, és szeretne a végére járni. Minden lépéssel közeledett, az izgalomtól kissé kiszáradt a szám. A teremben várakozók tapintatosan, a szemük sarkából vetett lapos pillantásokkal követték a főtitkár mozgását.

És egyszer csak Brezsnyev karnyújtásnyira volt tőlünk, mosolyogva kezet nyújtott. Ha ezt látnák egykori moszkvai koleszos szobatársaim! Mellesleg a főtitkár közelről úgy nézett ki, mint akit csupán hatalmas zakója tart páncél-abroncsként egyben.     

– Milyen cigarettát szívnak az elvtársak?

Atyavilág, Brezsnyev megszólított minket! Izgatottan kaptam a zsebemhez, ideges ujjakkal rántottam ki a paklit. Társam ugyancsak.

– Parancsoljon, Brezsnyev elvtárs!

A főtitkár sajnálkozva pillantott a cigarettára, megrázta a fejét.

̶  Sajnos nem tehetem, elvtársak, pedig igen jólesne. Nagyon szigorú rezsimet írtak elő nekem az orvosok, gyakorlatilag teljesen eltiltottak a dohányzástól. Nézzenek ide! – Belső zsebéből egy duci cigarettatárcát húzott elő.

 – Időzáras. Képzeljék, minden harmadik órában kinyílik, és kilök egy fél cigarettát. Ennyit engedélyeztek! Egy fél cigarettát, három óránként! Hát emberek ezek?

Komolyan megesett rajta a szívem: lám, a világ hatalmasai is tilalomfák közt élnek, kordában tartják őket, a köréjük font hálót nem tudják eltépni. A főtitkár kiejtését különben nehezen értettem, betegsége miatt képtelen volt tisztán ejteni a szavakat, szörcsögve bugyborékoltak a mondatai. Egykor dús, hullámos haja megritkulva, hátrafésülve lapult a fejére, arcából kiugrott a hatalmas szemöldök.    

– Jó illata van – jegyezte meg a főtitkár.

– Igen, kellemes cigaretta, nem hiába nagyon népszerű mindenütt.

– Lágy, mégis karakteres.

A főtitkár elmosolyodott, bágyadtan, mindazonáltal egyfajta ragyogás derengett az arcán, sejtetve, mekkora személyes vonzereje lehetett fiatalabb korában.    

– Maguk biztosan ismerik a mi szovjet cigarettáinkat.

– Természetesen. Príma, Dukát, Zalatoje Runo, na, az egy kicsit émelygős, Jáva, Sztolicsnije, Belomor Kanál.

– A Hercegovina Flort próbálták?

– Hogyne. Erős, jó dohány.

– Az volt Sztálin kedvenc márkája. Kinzmaraulit ivott, és a Hercegovina Flor dohányát morzsolta a pipájába.

A beszélgetés már vagy két perce tartott, bőrünkön éreztük a felénk irányuló vizsla tekinteteket. Udvariasságból igyekeztünk oldalra fújni a füstöt, hogy ne a főtitkár felé menjen, Brezsnyev viszont mosolygott az igyekezetünkön.

– Hagyják, sőt, kérem, fújják csak egyenesen rám! Olyan kellemes ez az illat. Ha nem veszik rossz néven, még egy ideig elálldogálok magukkal és élvezem a füstöt.

Egyszerűen hihetetlen volt az egész. Álltunk a terem sarkában, velünk szemben a világ egyik nagyhatalmú, fizikailag szinte magatehetetlen vezetője. Mit láthattak a megfigyelők? Mi udvariasan, mosolyogva áltunk a nagy ember előtt és pöfékeljük rá a füstöt, ő pedig időnként  megfüröszti arcát a felé lengedező illatos felhőkben.

Eltelt egy újabb perc, a főtitkár mosolyogva megköszönte a kellemes társaságot, megfordult, és célba vette saját küldöttségét. Imbolyogva, nehézkesen mozdult, ahogy egy tengeri csatában megsérült gálya igyekszik leküzdeni a hullámokat, lassan távolodott tőlünk.

A feszültséget szinte tapintani lehetett a teremben: mégis kik ezek, akikkel Brezsnyev több, mint három percet beszélgetett? A román protokollosok, biztos, ami biztos, villámgyorsan intézkedtek, mindkettőnket vagy három hellyel feljebb ültettek a hatalmas díszasztalnál.