A hazugság kényszere

Tessék mondani, ki érti ezt. Egy becsületben megszakállasodott onkológus állami hivatalhoz jutván akkorát hazudik, hogy leszakad az ég.

Ott a papírja, ott a dokumentje, hogy ő rendelte el a kórházi ágyak kiürítését. Pecsét, aláírás, hivatalos levélpapír. De nem. Ehhez nincs köze.

Aztán ott a másik. A külügyek, no meg a külgazdaság gazdája, az egykori szépreményű fiatal. Aki azt hiszi, hogy a telefonnak csak egy oldala van. Amin ő beszél. A másik, amelyen hozzá beszélnek, nem érdekes. A válaszról azt mond, amit akar. Mint egy férj, aki elhazudja a felesége előtt, hogy kivel, miről csevegett.

Csakhogy a vonal túlsó végén egy olyan ember volt (ráadásul egy zsidó), aki nem átallotta elmondani, hogy orbitális nagy valótlanság, amit a mi Péterünk állít. Ez a másik egyén is külügyminiszter. Izraelé.

És aztán itten van a nagy magyar vadász, aki éjszakánként törvényeket irkál, hogy hajnalban benyújtsa őket a parlamentnek. Egyszer – ha volna szabad híradó – meg kellene állítani, úgy reggel háromnegyed hét óra tájban. Tessék már megmondani, mit tetszett az éjszaka írni a saját törvényébe?! Kíváncsi lennék, meg tudja-e mondani?

Aztán az nem hazugság, hogy “Mit csináltál, kicsi fiam? Nem mondom meg?”. Hogy hopp, kap egy csomó pénzt a semmibe vezető – se eleje, se vége – Budapes –Belgrád vasútvonal., de nem mondom meg. Titok. Tíz évig.

Már unalmas felsorolni.

Ez itten a világ leghülyébb diktatúrája. Egyfolytában retteg, hogy lebukik. Minden intézkedése, minden gesztusa, minden állítása, minden törvénye, minden mondata hazug. És a különös az, hogy ezzel saját maga – a fővezér, az összes alvezér, minden hadnagy és tizedes – tisztában van. Mind tudják, hogy egyszer majd lebuknak.

Nem tudják élvezni a hatalmukat. (No egy kevés pénzt azért igen). Ezért képtelen állításokkal védekeznek jó előre is.