Százharmincegy ember. Vagy gazember? Egy kilométerre a Széchenyi alapította Akadémiától. Ez az ostoba, tudatlan gyülekezet, egyszeri kétkezi maffiózók, hazaárulók, beleértve természetesen a nekik dolgozó és őket fenntartó, a magyar történelem valamennyi időszakából jól ismert, gyáva, önigazolásra mindig kész kollaboránsokat is, echte trockisták, a permanens forradalom hívei, s csak addig léteznek, amíg még van mit szétverni, ledönteni, eltaposni, tönkretenni, hazavágni, kinyírni, megsemmisíteni, fölaprítani, leradírozni, miszlikre aprítani, lenullázni, letarolni, végül fölszántani és sóval behinteni.
Kórházakból fertőző intézményeket sikerült létrehozniuk, indoktrinációra épülő iskolákat, megnyomorított és autonómiájuktól megfosztott egyetemeket, ősdilettánsoknak és nemzeti-keresztény giccset öltő szakszolgálatosoknak átjátszott kulturális intézményeket, uralkodó ideológiának prostituáltként lábukat szétvető pszeudo-tudományos szajhasereget, mindenre kapható keretlegények számára ellopott, eltulajdonított vagy átjátszott médiát, lopott szajréból etetett csókosokat, elszabadult gyűlölködésre officiális megrendelést, jóváhagyást és a szent párttól és istenített és megistenült vezetőjétől mindennemű támogatást elnyerő agymosodások agytalanításának folyamatosan kitett utálkozó, frusztrált és egyre agresszívabb lakosságot, s kitántorgott tehetségek százezreit.
Most pedig zavartalanul, mintha kizárólag az övék lenne, letapossák az ország talán legnagyobb kincsét, a „legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István alapította és a legzüllöttebb magyar, azaz Orbán Viktor szétverte MTA-t.
Ugye, az nem lehet, hogy közel tízmillió vak, süket és demens lakja ezt az országot?
Mind a 131-nek közzé kell tenni a nevét. Ha másért úgysem marad fenn a nevük, ezért annál inkább őrizze meg valamennyinek a személyét a szégyen emlékezete.
A hír az index.hu alapján:
Egy éve tartó tudományháborúnak vet formálisan véget a parlament döntése, a Fidesz-többség erővel, az akadémikusok akaratával és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábbi egyértelmű ígéretével szemben elvette az MTA kutatóintézeteit. A magyar Országgyűlés kedden 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett elfogadta a hivatalosan „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” néven illetett törvénymódosítást.
Az igennel szavazók listája:
Ágh Péter Fidesz, B. Nagy László Fidesz, dr. Bajkai István Fidesz, Balla György Fidesz, Balla Mihály Fidesz, Bánki Erik Fidesz, Bányai Gábor Fidesz, Barcza Attila Fidesz, Bartos Mónika Fidesz, dr. Becsó Károly Fidesz, Becsó Zsolt Fidesz, Bencsik János Fidesz, Bíró Márk Fidesz, Bodó Sándor Fidesz, Boldog István Fidesz. Bóna Zoltán Fidesz. Böröcz László Fidesz, dr. Budai Gyula Fidesz, Csenger-Zalán Zsolt Fidesz, Cseresnyés Péter Fidesz, Csöbör Katalin Fidesz, Czerván György Fidesz, Czunyiné Dr. Bertalan Judit Fidesz, Dankó Béla Fidesz, Demeter Zoltán Fidesz, Dömötör Csaba Fidesz, Dunai Mónika Fidesz, F Kovács Sándor Fidesz, Farkas Flórián Fidesz, Farkas Sándor Fidesz, dr. Fazekas Sándor Fidesz, Fenyvesi Zoltán Fidesz, dr. Fónagy János Fidesz, Font Sándor Fidesz, Gelencsér Attila Fidesz, Gulyás Gergely Fidesz, Gyopáros Alpár Fidesz,, Győrffy Balázs Fidesz Hadházy Sándor Fidesz, Halász János Fidesz, Héjj Dávid Ádám Fidesz, Hende Csaba Fidesz, Herczeg Tamás Fidesz, dr. Hoppál Péter Fidesz, Horváth István Fidesz, Horváth László Fidesz, dr. Hörcsik Richárd Fidesz, Hubay György Fidesz, Jakab István Fidesz, dr. Kállai Mária Fidesz, Kara Ákos Fidesz, dr. Kerényi János Fidesz, Kocsis Máté Fidesz, Koncz Ferenc Fidesz, Kontrát Károly Fidesz, Kósa Lajos Fidesz, dr. Kovács József Fidesz,Kovács Sándor Fidesz, dr. Kovács Zoltán Fidesz, Kövér László Fidesz, Kubatov Gábor Fidesz, L. Simon László Fidesz, Lázár János Fidesz, Lezsák Sándor Fidesz, Manninger Jenő Fidesz, Mátrai Márta Fidesz, dr. Molnár Ágnes Fidesz, Nagy Csaba Fidesz, dr. Nagy István Fidesz, Németh Szilárd István Fidesz, Németh Zsolt Fidesz, Novák Katalin Fidesz, Nyitrai Zsolt Fidesz, Ovádi Péter Fidesz, Pánczél Károly Fidesz, dr. Pesti Imre Fidesz, Pócs János Fidesz, Pogácsás Tibor Fidesz, dr. Pósán László Fidesz, Potápi Árpád János Fidesz, Révész Máriusz Fidesz, Riz Gábor Fidesz, dr. Salacz László Fidesz, dr. Selmeczi Gabriella Fidesz, dr. Simon Miklós Fidesz, Simon Róbert Balázs Fidesz, Simonka György Fidesz
dr. Szabó Tünde Fidesz, Szabó Zsolt Fidesz, Szatmáry Kristóf Fidesz, dr. Szűcs Lajos Fidesz, Tállai András Fidesz, dr. Tapolczai Gergely Fidesz, Tasó László Fidesz, Tessely Zoltán Fidesz, dr. Tiba István Fidesz, dr. Tilki Attila Fidesz, Törő Gábor Fidesz, dr. Turi-Kovács Béla Fidesz, Tuzson Bence Fidesz, V. Németh Zsolt Fidesz, Varga Gábor Fidesz, Varga Mihály Fidesz, Vargha Tamás Fidesz, Vécsey László Fidesz, Vigh László Fidesz, dr. Vinnai Győző Fidesz, dr. Vitányi István Fidesz, dr. Völner Pál Fidesz, Witzmann Mihály Fidesz, dr. Zombor Gábor Fidesz, dr. Zsigmond Barna Pál Fidesz, Zsigó Róbert Fidesz, dr. Aradszki András KDNP, Földi László KDNP, dr. Hargitai János KDNP, Harrach Péter KDNP, Hollik István KDNP, Juhász Hajnalka KDNP, dr. Latorcai János KDNP, Móring József Attila KDNP, Nacsa Lőrinc KDNP, dr. Rétvári Bence KDNP, dr. Semjén Zsolt KDNP, dr. Seszták Miklós KDNP,dDr. Simicskó István KDNP, Soltész Miklós KDNP, Süli János KDNP, Szászfalvi László KDNP, dr. Vejkey Imre KDNP, Ritter Imre nemzetiségi képviselő.
Tartózkodott: Duró Dóra, független, dr. Fülöp Erika függetledn, Volner János, független.
Nem szavazott: dr. Orbán Viktor.
(Az írás elsőként itt jelent meg.)