Miközben a világ a koronavírus-járvány ellen küzd, kevesebb figyelmet fordít az éghajlat-változásra, amely egyre nagyobb fenyegetéssé terebélyesedik. (A képen: ez a belvízelvezető csatorna sem mostanában látott vizet.)
Magyarországot jelenleg kritikus aszály sújtja, aminek súlyos következményei lehetnek a mezőgazdaságban. Ráadásul főleg olyan területeken veszélyezteti a termést a szárazság, ahol előrelátással, a víz visszatartásával megelőzhetők, enyhíthetők az aszály okozta károk, az egész Földet fenyegető klímaválság.
Az idei tavaszon Magyarországot – akárcsak tavaly – az aszály sújtja. Az Országos Meteorológiai Szolgálat információi szerint a talajok felső 20 cm-es rétege igen száraz, a növények számára hasznosítható vízmennyiség mindössze 15-25%-át tartalmazza. Pedig az elvetett napraforgónak, kukoricának csapadékra lenne szüksége, hogy ki tudjon kelni. Megviseli a szárazság az ősszel elvetett kalászosokat, káposztarepcét is. A termést veszélyezteti, ha nem érkezik számottevő eső és a levegő is száraz marad.
A szárazság elleni védekezésnek ellentmond, hogy vízgazdálkodásunk a vizek gyors elvezetésére rendezkedett be. Folyóink ma töltések között, szűk hullámterekben folynak, és a legfőbb szempont, hogy a víztöbbletet mihamarabb kivezessük az országból. Ez árvízvédekezéskor fontos, de azzal jár, hogy az értékes víz akkor is távozik az országból, amikor nincs árvíz. Hazánkban az Egyenlítővel megegyező hosszúságú, 40 ezer kilométernyi belvízcsatorna szolgálja a földeken megjelenő vizek elvezetését. Magyarország vízmérlege viszont negatív: több víz távozik az országból (117 km3), mint amennyi érkezik hozzánk (112 km3). Ez olyan, mintha a Balatont évente két és félszer leeresztenénk és a vizet csak úgy elengednénk. A gyors bel- és árvíz-elvezetéssel gyakorlatilag kiszárítjuk az országot és tönkretesszük a természetet, valamint hátrányba hozzuk a mezőgazdaságot. Ez azért is különösen nagy probléma, mert az okos vízgazdálkodás és a megfelelő területhasználat az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kulcsa.
A WWF Magyarország álláspontja szerint a gazdaság újraindításakor elkerülhetetlen, hogy a mostaninál zöldebb, klímabarát pályára állítsuk Magyarország fejlődését. Ennek nélkülözhetetlen eleme a vízgazdálkodás és területhasználat újragondolása. Vízvisszatartó vízgazdálkodásra, a talajt és a biológiai sokféleség megőrzését segítő mezőgazdaságra kell áttérnünk és a vizek jelenlétéhez igazodó területhasználatot kell megteremtenünk. Ezek új és erős eszközök lennének számunkra, melyek segíthetnek, hogy hazánk a válsághelyzetekre rugalmas és fenntartható választ tudjon adni.
Magyarországon az aszály átlagosan évi 40 000 millió forint bevételkiesést okoz a gazdáknak. Azt gondolhatnánk, hogy a mostanihoz hasonló átmeneti aszály kezelésére megfelelő az öntözés. A kormány jelenleg is dolgozik az öntözéses gazdálkodás ösztönzésén, a következő 10 évben 170 000 millió forintot tervez költeni öntözésfejlesztésre. Ez azonban az aszálykárok mérséklésére csak nagyon kis mértékben használható. Becslések szerint a hazai agrárterületek 4–6%-a alkalmas az öntözéses gazdálkodásra, a teljes öntözésfejlesztési program sem céloz meg ennél nagyobb területet. A gyakori aszályok folyóinkon vízhiányt okozhatnak, így az öntözővíz-ellátás is kérdéses. A kiszáradó tájakon, természeti területeken pedig egyáltalán nem segít néhány mezőgazdasági tábla öntözése.
Magyarországon jók az adottságok ahhoz, hogy felkészüljünk a csapadékhiány kihívásaira. Az e havi aszálytérképek azt mutatják, hogy a legnagyobb kiterjedésű aszályos területek éppen a Tisza és mellékfolyóinak egykori árterén, az Alföldön találhatók. Ezekről a területekről az árvíz-, illetve belvízvédelmi rendszerek a többletvizeket ma gondosan elvezetik. Pedig csak a Tisza mentén 1500 km2-nyi olyan mélyártéri terület található, ahova biztonságosan ki lehetne vezetni az árvizeket. A belvizekre sem a károk forrásaként kell tekinteni, hanem mint az aszály mérséklésére felhasználható, helyben rendelkezésre álló erőforrásra.

A ma szomjazó – a mellékelt térképen piros és sárga színnel jelölt – aszályos területeket e víztöbblettel jó előre feltölthetnénk, átszínezhetnénk zöldre vagy kékre.
Ehhez azonban valódi szemléletváltásra van szükség. A múlt évszázadokban a víz elvezetésére koncentráltunk, ma már azonban a szélsőséges víztöbbletet és vízhiányt is kezelnünk kell. Az évszázadok alatt kialakult, vízelvezetésre és árvízvédelemre alapozott vízgazdálkodásunk középpontjába a vizek visszatartását és okszerű használatát kell állítani. A probléma azonban nem kizárólag vízügyi természetű. A víz számára helyet kell biztosítani a tájban. Több teret kell adni a folyóknak, a belvizek jelenlétéhez kell igazítani a gazdálkodást és az alkalmas területeken az ártéri tájgazdálkodást kell segíteni. A klímaválsággal szemben a tájhasználat átalakítása nagyon hatékony eszköz.