A Múlt és Jövő folyóirat szerkesztőségi cikke: „Minden bizonnyal sok olvasónk felbolygatott lélekkel, felháborodással fogadta az új Nemzeti alaptanterv (NAT) irodalmi és történelmi programját, amelynek felkavaró híreit és kontextusait és kánon-eltérítési igyekezetét már munkába vette a közdiskurzus.
Azonban ennek az új nemzedékek
tudatát újrabetonozó igyekezetnek van egy eleme, amely bennünket, zsidókat el
kell, hogy gondolkoztasson: Nevezetesen az, hogy mi ennek a régi-új emlék- és
kánonrombolásnak az üzenete?
Ránk nézve. A mi sorsunkra, pontosabban „sortalanságunkra” nézve, ma a 21.
század második évtizedében? Amikor most a Sorstalanság szerzőjét kiiktatták a
nemzeti tantervből.
Az írót, akinek Sorstalanság regényéből a diákok számára jól érthetően – mert
velük egykorú hős életén keresztül – kirajzolódik, érthetővé válik a
holokauszt. („Mint kultúra …” Kertész Imre szavaival.) Mégpedig a magyar
holokauszt, mert a történet Magyarországról indul, és ide visszatérve fejeződik
be.
Az író, akinek az esszéin keresztül a tanárok útmutatást kapnak, hogyan érdemes elbeszélni az Auschwitzba torkoló magyar történelmet. Auschwitzot, a magyarság Mohácsnál is tragikusabb temetőjét, amelyet az író soha nem tudott múlt időben elgondolni. Ahogy 2002-ben, a Nobel-díj átvételekor a stockholmi beszédét zárta: «Mert úgy érzem, hogy amikor Auschwitz traumatikus hatásán gondolkodom, ezzel a mai ember vitalitásának és kreativitásának az alapkérdéseihez jutok el; s Auschwitzon gondolkodva így, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom.»
(Vajon hogy gondolkodott minderről és mindezek fényében a minap miniszterelnökünk Auschwitzban a holokauszt 75. évfordulóján – ezen emlék- és kánon «kiszántás» árnyékában, tudatában?)
A tantervből kimetszett író ugyanis Nobel-díjas. Az egyetlen Nobel-díjas magyar író. Ő róla nem hallhatnak az iskolában a magyar diákok 2020 szeptemberétől.
Mit akar ezzel a NAT – a NAT-ra megbízást adó, a NAT-ot elfogadó kormányzat mondani?
Nekünk zsidóknak? Az áldozatok népének?
A magyaroknak, az elkövetők népének.
Most. És a «kollektív emlékezetté» szervesülendő jövőnek?
És mit mond erre – hic et nunc – az ország?
Kertész Imre személye és ügye («A holokauszt, mint kultúra»), nemkülönben a barátsága és szolidaritása ügyünk iránt – folyóiratunka Múlt és Jövő számára egyike a leglényegesebb hangsúly, kapocs, megerősítés volt a kezdetétől s maradt a mai napig.
Ő ugyanis éltében és holtában egyaránt meghatározó iránytű a számunkra. (S neki köszönhettük másik eszményünket is: Szomory Dezsőt – róla sem emlékezik meg a magyar zsidó jelenlétet kigyomláló szorgalom.
Amíg élünk, addig Kertész Imre barátunk és ügyünk is marad!
Amíg élünk. Hát ez az. Élünk-e? Itt élünk-e?
Lehet-e egy kertészimrétlenített országban, társadalomban élni?
Ez a kínzó kérdés, amivel – akarjuk, nem akarjuk – szembesülnünk kell.
Addig, amíg erre valamilyen döntést hoz a sors(talanság)unk, ezt az ügyet, emléket, a magyar zsidó szellem és egzisztencia e nagy tanúságát és tanulságát nem hagyjuk elenyészni, kigyomlálni!
Erre biztatunk mindenkit, aki munkánkkal és ügyünkkel azonosult.
Akkor is, ha ezt a saller-egyértelmű üzenetet dekódolva, szívünkben ez a szövetség felbontásával jár, amiben már darab ideje egyre csökkenő reménnyel hittünk” – zárul a Múlt és Jövő közösségének állásfoglalása.