A vak emberek látásának helyreállításáért nyerte el Roska Botond, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Svájcban élő magyar idegkutató a Nobel-díjhoz közeli presztízsű díjat, az idei orvosi Wolf-díjat. (A nyitó kép forrása: Bázeli Egyetem.)
A tudós orvos, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja (Roska Botond akadémiai székfoglaló előadása) és kutatótársai a nemrég egy olyan módszert fejlesztettek ki, amellyel már nem egy, jóformán teljesen vak betegnek sikerült visszaadni valamennyit a látásképességéből. A betegek, akik korábban legfeljebb a sötét/világos eltérést érzékelték, a kezelés után képesek voltak különféle tárgyakat elkülöníteni. A Roska-módszert folyamatosan fejlesztik.
A szemben egy leheletvékony réteg, a retina felel a fény érzékeléséért, majd az így kialakuló idegi jelek feldolgozásáért. Olyan ez, mintha a szemünkben, pontosabban a retinánkban lenne egy fényérzékelő berendezés, alatta pedig egy miniszámítógép.
Ha a retinában lévő fényérzékeny sejtek elpusztulnak, a betegek előbb-utóbb elvesztik a látásukat (ilyen állapotot idéz elő például a retinitis pigmentosa nevű, genetikai eredetű betegség).
Roska Botond és kutatótársai felismerték, hogy a fényérzékeny sejtek pusztulása nem érinti a retinában lévő „számítógépet”, azaz a jelfeldolgozó részt. A probléma az, hogy a „számítógép” nem kap jelet, nem tud mivel dolgozni.
Roskáék nagy eredménye az volt, hogy újra jeleket tudtak juttatni a „számítógépbe”. Ezt úgy érték el, hogy fényérzékennyé tették a retina sejtjeinek egy másik, eredetileg nem fényérzékeny csoportját.
A módszer lényege, hogy vírusok segítségével fényérzékeny fehérje génjét juttatták be a sejtekbe. Az így genetikailag módosított sejtek elkezdték termelni a fényérzékeny fehérjét, és ezután képesek voltak a fény érzékelésére. Az így kialakuló idegi jelek pedig bejutottak a retina miniszámítógépébe, ami feldolgozta őket. Így a csaknem teljesen vak betegek képessé váltak tárgyak jelenlétének érzékelésére.
Az apró részletek felismerésére azonban ezzel a módszerrel nem válik képessé a szem, ugyanis éppen a retina legnagyobb részletességű képet adó területén nincsenek olyan sejtek, amelyeket így lehetne fényérzékennyé tenni. A kutatók ezért most olyan genetikai módszeren dolgoznak, mellyel más sejteket tehetnek újra fényérzékennyé.
Roska Botond professzor, a bázeli Institue of Molecular and Clinical Ophtalmology igazgatója és a budapesti Brain Vision Center egyik alapítója. A 2024-i orvosi Wold-díjat José-Alain Sahellel megosztva nyerte el. Közösen jegyzett, 2021 májusában megjelent korszakos tanulmányukban számoltak be az első vak betegről, aki részben visszanyerte látását.
A Wolf-díjat 1978-ban alapította Richard Wolf milliárdos feltaláló azzal a céllal, hogy elismerje a jelenkor legkiválóbb tudósainak és művészeinek „az emberiség érdekeit és az emberek közti baráti kapcsolatokat segítő eredményeit”. Az elismerést öt tudományos és egy művészeti kategóriában adják át jobbára évente (nem ritka, hogy kimarad egy-egy év) Izraelben. A díjjal, amelyet több tudományterületen a Nobel-díjhoz közeli presztízsűnek tartanak, 100 000 dollár pénzjutalom is jár. – Az idei díjazottak között egy másik magyar is van: a zeneművészeti elismerést Kurtág Györgynek ítélték oda.