Megcsillant némi reménysugár, pedig Orbán a hódmezővásárhelyi polgármesteri választásig legyőzhetetlennek látszott – írja ezt annak kapcsán az osztrák Der Standard, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Molnár Gyula pártelnök találkozott az osztrák szociáldemokrata párt, az SPÖ vezetőjével, Christian Kernnel Bécsben.
A liberális lap idézi a közös sajtótájékoztatón elhangzottakat, amelyek szerint „az orbánizmus európai betegség” (Karácsony), egyre több tagállamot fertőz meg, aminek már Ausztriában is fel lehet fedezni bizonyos jeleit, és a magyar politikus felajánlotta az együttműködést a populizmussal szemben folytatott harcban a legutóbbi választásig kancellár Kernnek. Kitért arra is, ami Bécsben is vezető hír volt, amikor az egész ország Lázár János videóján röhögött. A politikus bízik abban, hogy van és lesz egy másik Magyarország a mostani Európa-elleneshez képest. Karácsony azt is elmondta, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 9000 milliárd forint támogatást kap az ország, és ennek 96 százalékát már kiosztotta a kormány ugyancsak vitatható célokra. Megjegyezte, az Európai Csalás Elleni Hivatalt megdolgoztatják a kétes magyar ügyek. A választási esélyeket latolgatva a cikk szerint 40 hely megszerzésével megingatható a kormány abszolút többsége, 50-nel pedig akár kormányváltás is lehetne. A Jobbikra vonatkozó kérdésre Karácsony azt válaszolta, az ellenségem ellensége még nem a barátom.
A „békemenetre” legalább 200 ezer embert várnak, és Bencsik András szavai szerint ez ad majd lökést a Fidesz szavazótáborának a győzelemhez ismét – számol be a várható eseményről The Washington Post. A lap ennek kapcsán megjegyzi, Orbán nem vett részt és nem is vesz részt egyetlen vitában sem, sőt, a vidéki kampányairól is csak elvétve ír a sajtó. A Policy Solutions elemzőjét idézi, aki szerint: ha az ellenzék meg tudna állapodni a koordinált indulásban, akkor legalább a Fidesz kétharmadát meg lehetne akadályozni.
Eloszlottak a kételyek, Szulejmán szultán sírját egy középkori térképen is sikeresen azonosították, mint ahogy jóval ezelőtt a síregyüttest, a türbét is Szigetvár környékén – adja hírül a négy éve létrehozott, török kormánypárti, többnyelvű újság, a Daily Sabah Papp Norbertnek, a Pécsi Tudományegyetem professzorának bejelentésére hivatkozva. A térképet 1689-ben egy olasz mérnök készítette, azonban mostani tulajdonosa névtelen kíván maradni, és ekként is árverezik el március 16-án Kölnben. Kikiáltási ára a Venator & Hanstein aukciósház katalógusában 45 ezer euró (mintegy 13,5 millió forint). Az 51×76 centiméteres térkép az első, amelyik hitelt érdemlően tárja fel a türbe pontos helyét, és utal arra, hogy a szultán belső szerveit helyezték oda Szigetvár környékén. Ott, ahol az osztrákok gyakorlatilag a 17. század végén a sírhelyet és Szigetvárt is letörölték a térképről.
A New York-i magyar konzulátuson Ókovács Szilveszter bejelentette, hogy az ősszel gyakorlatilag két hétre lefoglalja az Operaház a helyi David H. Koch Színházat: több mint 300 énekessel, balett-táncossal és zenésszel debütál az amerikai kultúra fővárosában – számol be a Broadwayworld a hírről. A többi között először viszik színre Amerikában a Bánk bánt, Vajda János Mario és a varázslóját, Bartók Kékszakállúját. A program ismertetésén túl a Bánk bán történetéről is áttekintést ad a szerző, kiemelve, hogy Magyarországon az idegen hatalmak elleni lázadásnak történelmi hagyománya van, mintegy sugallva a mű, mondhatni magától adódó aktualitását is. Hozzáteszi, hogy a Magyar Állami Operaház nem idegen az amerikaiaknak sem, hisz’ a most bemutatott Vörös veréb thriller bizonyos jeleneteit ott forgatták.
Természetesen óriási visszhangja van a megismételt elsőfokú eljárásban hét év börtönbüntetésre ítélt Ahmed Hamed-ügynek, ami az US News and World Reportban a Reuters tudósítása szerint összefüggésben van a választásokkal, hisz’ Orbán Viktor migránsellenes kampányt folytat, és tavaly júniusban terroristának nevezte Hamedet. A magyar kormányfő kérlelhetetlen álláspontja népszerű a szavazói táborában, miközben az ENSZ rasszizmussal vádolta meg.
A The Washington Post ennek kapcsán az Amnesty International reagálását is közli, amely szerint az ítélet az igazság és a jogrend megcsúfolása, s hogy fellebbezésnek van helye, amit azonnali szabadon bocsátásnak kellene követnie. Emlékeztet arra is, hogy az Európai Parlament és az amerikai külügy még Obama elnöksége idején elítélte a magyar törvénykezést.
A pusztai Napkirály címmel a választási esélyeket latolgatja a Die Presse, amelyben Orbán Viktort a francia XIV. Lajos királyhoz hasonlítja, akit „Az állam én vagyok” elhíresült mondásáról is jól ismerünk a történelemből. „A haza nem lehet ellenzékben” Orbán 2002-i kijelentésére építve nem fest biztató képet az ellenzékről a magyar származású, Bécsben szabadúszó újságíró. Ugyanakkor elismeri, meglepetés lett a hódmezővásárhelyi győzelem.