A robogók többsége továbbra is szabálytalanul közlekedik

A több, mint 650 ezer segédmotoros kerékpár gazdájának még a fele sem, 300 ezernél is kevesebb rendelkezik érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Emellett – becslések szerint a tavaly nyár óta kgfb-re kötelezett mintegy 50 ezer e-roller közül is jó esetben csak 10-15 ezernek van előírt biztosítási fedezete. (A nyitó kép forrása: dasblog.hu.)

Az enyhe, tavaszi idő beköszöntével gazdáik ismét használni kezdték a robogóikat. Becslések szerint a hazai segédmotoros kerékpárok állományába jelenleg 650-700 ezer jármű tartozik, ezek mindegyikére kötelező kgfb-t kötni – akár van rendszáma, akár nincs. Ugyanakkor az Magyar Nemzeti Bank legutóbb kiadott statisztikái szerint ebben a díjkategóriában még 296 ezer kötelező biztosítást sem kötöttek az üzembentartók. Vagyis: a robogók többsége, körülbelül 55 százaléka elvileg nem vehetne részt a közúti közlekedésben.

Egy robogó kötelező biztosítása ma évente átlagosan 8-10 ezer forint. Ha közúti igazoltatásnál kiderül, hogy a közlekedő robogósnak nincs kgfb-je, a rá kiszabott mulasztási bírság a biztosítási díj sokszorosa lehet. Ám az igazi ráfizetés baleset alkalmával érheti a kötelező nélkül motorozókat: az okozott kárt végső soron saját zsebből kell téríteniük.

Az MNB statisztikái szerint gyorsan emelkedik a kárkifizetések összege: segédmotoros kerékpárok esetében már 2023-ban is 478 ezer forint volt balesetek miatt kifizetett átlagos kártérítés, 11 százalékkal több, mint esztendővel előtte. Ha a baleset személyi sérüléssel is jár, a kárösszeg akár milliókra rúghat.

Ezekre a kétkerekű járművekre kell kgfb-t kötni:

1. Valamennyi segédmotoros kerékpár.

2. Ha az elektromos kerékpár motorjának teljesítménye meghaladja a 300W-ot, vagy a motor a pedáltól függetlenül is képes önállóan hajtani a járművet, illetve a jármű 25 km/óránál nagyobb sebesség elérésére képes, a jármű besorolása már segédmotoros kerékpár, vagyis kgfb, bukósisak és vezetői engedély nélkül nem használható.

3. 2024 júliusa óta azok az elektromos rollerek is csak kötelezővel vehetnek részt a forgalomban, amelyeknek tömege meghaladja a 25 kilogrammot, illetve 25 km/óra feletti tervezett sebességgel képesek közlekedni.

Noha erre központi biztosítási nyilvántartás híján nincsen pontos adat, az e-rollerek esetében még a segédmotoros kerékpárokénál is rosszabb lehet a biztosítási helyzet: az érintett járművek kevesebb mint harmada rendelkezhet a szükséges kötelezőbiztosítással. Ennek oka a részben a tájékozatlanság: a kgfb tavaly nyári kiterjesztésekor folytatott tájékoztatási kampány óta igen kevés szó esik csupán erről a fontos kötelezettségről. Pedig nagyon is érdemes odafigyelni a kötelező meglétére, mivel ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat okozni. Sőt, a kgfb mellé, ami csak a másoknak okozott károkat téríti, párhuzamosan célszerű balesetbiztosítást is kötniük a rollereseknek, mivel a kis méretű kerekek és a sok helyen rossz útburkolat miatt előbb-utóbb szinte mindenkivel történhet kisebb-nagyobb balesetet – mondják biztosítási szakértők.

Mit tehet, aki eddig elmulasztotta a biztosításkötést?

Akár segédmotoros kerékpárral, akár rollerrel mulasztotta el valaki a kötelező biztosítás megkötését, nincsen félnivalója, ha mielőbb megszünteti ezt a hiányosságot. A kötelező biztosítást megkötött robogós vagy rolleres is tiszta lappal indul: az előző időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetnie, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban rendelkezik-e a jármű biztosítással.

Rendszám híján a biztosítók a vázszámra kötnek kötelezőt. A járművek előtörténetét sehol sem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.