A szép és egészséges mosolyért

Világszerte március 20-a a szájápolás világnapja. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a megfelelő szájhigiénia jelentőségére. Hiszen ez nem csupán esztétikai kérdés, alapvető hatással van mindennapi életünkre és általános jóllétünkre is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásai szerint mintegy 3,5 milliárd ember szenved a leggyakoribb egészségügyi problémák közé tartozó valamilyen szájüregi betegségben. Ráadásul a betegek száma folyamatosan emelkedik, a fogszuvasodás pedig egyre inkább érinti a gyermekeket.

Nézzük meg, hogyan gondoskodhatunk hatékonyan az egészséges mosolyunkról!

A szájüregi betegségek továbbra is a világ legelterjedtebb egészségügyi problémái közé tartoznak. Előfordulásuk globálisan körülbelül 1 milliárddal magasabb, mint az öt leggyakoribb, ám nem fertőző betegség együttesen. A kezeletlen fogszuvasodás a csontfogakat illetően világszerte mintegy 2 milliárd embert érint, a tejfogak szuvasodásától 514 millió gyermek szenved. A szájápolási világnap (a Fogászati Világszövetség kezdeményezésére jött létre 2008-ban) felhívja a figyelmet a problémára, rámutat a szájhigiénia fontosságára.

 Az idei mottó, „Egészséges mosoly, boldog lélek”, rávilágít a szájüregi egészség és a mentális jólét közti gyakran figyelmen kívül hagyott összefüggésre.

Több, mint esztétikai probléma, ha baj van a fogainkkal! A szájápolás közvetlenül hat életminőségünkre és általános jólétünkre. A rossz fogászati állapot önbizalomhiányt és önértékelési gondokat okozhat, ami fokozott társadalmi elszigeteltséghez vagy kapcsolatteremtési nehézségekhez vezethet. Emellett a gyenge szájhigiénia növeli a szorongás és a depresszió kockázatát, hosszú távon rontja az életminőséget. A kezeletlen szájüregi betegségek rossz hatással vannak a munkavállalási lehetőségekre és a szakmai előmenetelre is. Kutatások bizonyítják: az ápolt fogazattal rendelkezők az átlagosnál könnyebben építenek társadalmi kapcsolatokat és magabiztosabban érvényesülnek.

A kulcs természetesen a megelőzés. Sok szempontból elengedhetetlen tehát a megfelelő szájápolás. A szájhigiéniának ugyanolyan természetesnek és fontosnak kell lennie, mint a testünk más területei ápolásának.

Naponta legalább kétszer mossunk fogat fluoridos fogkrémmel Használjunk olyan kiegészítő eszközöket, amelyek alkalmasak a fogak közti terület tisztítására, mint a fogselyem és fogköztisztító kefe. Étkezések után, ha nincs lehetőségünk fogat mosni, rágjunk cukormentes rágógumit. Járjunk rendszeresen fogorvosi ellenőrző vizsgálatra. Ezek a köznapi teendők gyorsan rutinná válhatnak, és hozzájárulhatnak a magabiztos, gondtalan mosolyhoz.

Már gyermekkorban legyen egészéges az a mosoly! Ehhez a megfelelő szájápolási szokásokat kicsi korban fontos kialakítani, és módszeresen beépíteni a gyerekeink napi rutinjába. A világon ugyanis minden ötödik gyermek szenved rossz szájhigiéniától, holott a problémák többsége megelőzhető lenne. Ha a gyerek idejében elsajátítja a helyes szájápolást, az egész életére előny.