Ferge Zsuzsa és munkatársai az elmúlt 25 év szociálpolitikai történetét, a Magyarországon egymást váltó szociálpolitikai rendszereket tekintették át Magyar társadalom- és szociálpolitika (1990-2015) címmel megjelent tanulmánykötetükben, amelyet a minap mutattak be a budapesti Kossuth Klubban.
A társadalom- és szociálpolitika Ferge Zsuzsa szerint közügy, ám ma Magyarországon mindenki másképp értelmezi jelentését, és hiányzik mögüle az egységes, átfogó látásmód is. E hiány megszüntetését szolgáló kötet középpontjában a szociális jogok és az emberi méltóság kérdése áll, határozott értékrend szerint értelmezve. Az ELTE Társadalomtudományi Karának professor emeritusa, aki a könyvbemutatón A szociálpolitika jellegének-tartalmának változásai 6 kormányciklusban címmel prezentációban foglalta össze gondolatait, már a könyv beharangozójában elmondta, hogy számára a társadalompolitika értékrend, elképzelés arra nézve, hogy a politikai szabályozásoknak hogyan, merre kellene befolyásolniuk a társadalmi viszonyokat, alakítaniuk az emberek életét, az emberi kapcsolatokat. Szólt arról is, hogy az általa (és a könyv többi szerzője által) vállalt társadalompolitika három pillére pedig a zsidó–keresztény etika, a felvilágosodás eszméi és a szociáldemokrata eszmerendszer. Ha „egy kormánypolitikából a fentiek közül fontos értékek hiányoznak, vagy ellentmondásosan működnek, akkor nem adnak alapot egy általunk elfogadhatónak tekintett szociálpolitikához” – mondta.
Ennek megfelelően a könyv első része a szociálpolitika fogalmait járja körül, a második rész a szociálpolitika 25 éves gyakorlatát elemzi, az utolsó fejezet pedig arra koncentrál, mennyiben fejeződnek ki a törvényekben az alapvetőnek tekintett értékek, illetve elvárt társadalmi hatások a szerzők által képviselt mérce tükrében.
Ferge Zsuzsa számára a szociálpolitika egyik alapvető feladata a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, az esélyegyenlőség segítése, a szegénység csökkentése. E tekintetben szerinte a szabályozásnak elsősorban a létbiztonságot kell növelnie, amit leginkább a foglalkoztatással és az alapjövedelmek növelésével lehet elérni. A Kádár-korszakban a munka egyszerre volt lehetőség és kötelesség, a havi jövedelem nagyjából fix volt, a rendszer a túlfoglalkoztatásra épült, az emberek anyagilag viszonylag biztonságban érezték magukat, ezért tudtak lakásról, gyerekről, jövőről gondolkodni – tette hozzá. Az alapvető szükségletek jobb kielégítéséhez hozzájárulhat a piac korlátozása, a szociális jogok, munkajogok erősítése és az összetartó, integrált társadalom létrejötte is. A szakember szerint az ismert dalban elhangzó „szeressük egymást, gyerekek” társadalompolitikai szempontból értelmezhetetlen, az általa preferált intergált társadalom inkább azt jelenti, hogy a másik ember méltóságát a magunkéval egyenlőként fogadjuk el.
A kötet központjában, mondta el Ferge Zsuzsa, három összefüggő kérdés áll: „Milyen célokat követtek a különböző kormányok, amikor – jogszabályokkal, programokkal, stratégiákkal – beavatkoztak a társadalom szociális ügyeibe, vagyis amikor szociálpolitikát csináltak? A társadalom- és szociálpolitika jellege szempontjából összefüggő folyamat-e a 25 év, vagy vannak egymástól jellegzetesen különböző szakaszok? És végül: mennyire voltak sikeresek ezek a beavatkozások, mennyire valósultak meg a deklarált, illetve a nem deklarált, de titkon nem ellenzett célok.” Megállapítása szerint az országban politikai közmegegyezés soha nem volt a szociálpolitika dolgáról. A szociális kiadások a nemzetközi átlagnak megfelelően alakultak ugyan, vagyis amennyit az ország erre a területre költött, abból akár csökkenhetett is volna a szegénység. Ám a szociálpolitika nem építkezett átgondoltan, nem volt meghatározva, honnan hová kellene eljutni, és a ciklusváltások idején, de sokszor még egy-egy cikluson belül is, radikális szociálpolitikai változások történtek.
A jövedelmi egyenlőtlenséget az államszocialista viszonyok még korlátozták, ám amikor 1990-ben ez a rendszer elkezdett lazulni, az egyenlőtlenségek és a szegénység is nőni kezdtek. A népesség ötöde, a gyerekek negyede mára messze a népesség egészének átlagos szintje alatt él. Az elszegényedés a jövedelmi egyenlőtlenségek kialakulásával függ össze, amit úgy lehet mérni, hogy megnézzük, hányszoros a legszegényebb egymillió és a leggazdagabb egymillió ember közötti különbség. Ez az arány 1982-ben körülbelül négyszeres volt, 2014-re 8–9-szeresre nőtt a statisztikák szerint. Ez iszonyatosan nagy különbség, főként, hogy a legkisebb jövedelmek semmire nem elegendőek; de persze van ennél sokkal rosszabb helyzet is, tette hozzá, például Amerikában.
A gyakorlat elemzése során a szociológus és a kötetben tanulmányokkal szereplő fiatalabb munkatársai a jogalkotást hívták segítségül. A szociálpolitikához kötődő jogszabályokat áttekintve megállapították, hogy az elmúlt 25 évben mintegy 600 kapcsolódó törvény született, melyek egy része csökkentette például az önkormányzati, intézményi autonómiát, és zömében a közép, valamint a felsőrétegnek kedvezett. Eközben erősödött a büntető államjelleg, vagyis a megalkotott jogszabályok inkább büntetnek, mint ösztönöznek és jutalmaznak. Erre példa az iskolai hiányzással összefüggő családi pótlék megvonása. A szakember hozzátette, a statisztikák azt mutatják, az elmúlt 25 évben nőtt a szegénységen belül is a differenciáltság, és a mélyszegénység is riasztóbb lett.
A társadalom jellemző törésvonala – a társadalomból egyre inkább kiszoruló szegények, mélyszegények és a tőkével és hatalommal bírók között – a szociálpolitikában, a szociális ellátásokban is sok formában jelennek meg érdemesek és érdemtelenek között, fizetni képesek és fizetésképtelen, ezért lassan sokféle ellátástól megfosztottak között, teljes jogú és jogaiktól többé-kevésbé megfosztott állampolgárok között. Mindannyiunk feladata, zárta előadását Ferge Zsuzsa, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, hogy megfogalmazzuk, hogyan válhatna közüggyé a kérdés, illetve hogyan lehetne megértetni a hatalommal is a fontosságát.
Az előadást panelbeszélgetés követte, melyben a szerzők a saját szakterületekhöz kapcsolódó tapasztalataikról beszéltek. Szó esett, például, a magyarországi romahelyzetről: hazánkban ugyanis ma mintegy 800 ezer roma él, gyakorlatilag a társadalmi struktúra legalján, kétharmada mélyszegénységben, zömében segélyből tengődve, ötöde közmunkából jut jövedelemhez. Jelentős részük az élet szinte minden területéről ki van rekesztve, és a kormányok sem tettek sokat azért, hogy ez a helyzet megváltozzék. Az ifjúság régen is, ma is korlátozottan vehet részt a döntésekben, vetődött fel egy másik hozzászólásban. A legutóbbi nagymintás ifjúságkutatás pedig azt is feltárta, hogy a generáció legnagyobb problémája ma már nem a munkanélküliség vagy a szegénység, hanem a kilátástalanság.
Kép: MTI foto/Vajda János
Az Osiris kiadónál megjelent kötetbe Darvas Ágnes, Farkas Zsombor, Misetics Bálint, Nagy Ádám, Szikra Dorottya, Tausz Katalin, Velkey Gábor írtak szakfejezeteket. A kötet bemutatóját az Új Egyenlőség és a Friedrich Ebert Stiftung alapítvány által közösen szervezett Közbeszélgetések-sorozat részeként tartották meg.