A társadalom nevében: vádoljuk az alkoholizmust (5.)

Valójában végtelen történet, talán még összefoglalni sem lehet. Cikksorozatunk pusztán néhány jellegzetes esettel igyekszik összefoglalni azt, hogy mekkora kárt okoz az alkohol az egyén, a család, a közösség életében. A legközvetlenebb rokonok – szülő–gyerek, férj–feleség, barátok, munkatársak, ismerősök – kapcsolatát képes egyszer s mindenkorra megmérgezni. Azt pedig, aki iszik, aki beteg pedig egy életre tönkreteszi az ital, elveszíti józan ítélőképességét, lecsúszik, a társadalom, az orvostudomány csak akkor képes segíteni rajta, ha ő is akarja. Sorozatunk ötödik része első alkalommal 1971. július 16-án jelent meg a Kisalföldben.

Borvélemény. Ha Plautust borral kínálták, sohasem fogadta el, és ezt válaszolta: A bor álnok, mert legelőször is a lábadat üti ki alólad.

A. B., 27 éves, falusi fiatalember nyolcadszor is önként vállalkozott a kórházi alkoholelvonó kezelésre. Két éve nős, néhány hónapja állást változtatott, vendéglátó-ipari felszolgáló volt, most vasipari munkás.

– Eljöttem a szakmából, hogy ne legyek az ital közelében – mondja.

– Mi vitte rá az ivásra?

– A bánat – mondja.

– Feleségem már harmadszor nem tudta kihordani a gyermekünket.

– Említette, hogy nagyon fiatalon, még serdülő korában kezdett inni. Akkor miért?

Nem tud felelni. Bátortalanul mégis megpróbál magyarázkodni:

– A többiek is ittak. Én sem akartam kihúzó lenni.

– Van-e a családjában alkoholista?

– Nincs. Édesapám egyáltalán nem iszik.

– Kényszerítették az ivásra?

– Csak meg akartam mutatni…

– Mielőtt megnősült, ötször volt a kórházban. Akkor aligha a gyermek elvesztése miatti bánat kergette az italba, a kocsmába. Mennyit iszik hetente?

– Két-három alkalommal két-három féldecit meg sört.

– Mit szól hozzá a felesége?

– Nem veszekszik, csupán kér, hogy hagyjam abba. De a felszolgáló szakmában nagyon nehéz ellenállni a csábításnak…

– Hiszen fél éve állást változtatott, mégsem sikerült leszoknia. Sőt, az utóbbi időben egyre gyakrabban visszatér ide. Már négy évvel ezelőtt kiderítette a vizsgálat, hogy az ital kikezdte a máját…

– Ez lesz az utolsó ittlétem. Le aka­rok szokni…

Mind ezt mondják

Le akarok szokni az italról. – Hiszek az emberekben, az emberi akaratban, amely ha elég erős, nagy változtatások­ra képes. Talán még a nyolcadik után is.

Az A. B-vel folytatott beszélgetésünk­kor megemlítettem a fiatalembernek, hogy nem gondolja-e: felesége gyermek­vesztéseinek nem csupán az asszony esetleges gyenge alkata, hanem a férj gyenge akarata is az oka lehet. Hogy nem tud az asszonyka lélekben jól fel­készülni az anyaságára, annak oka, az ál­landó idegizgalom: józanul vagy ittasan tér-e haza az ember… Születhet-e, nevelkedhet-e ép, egészséges, kiegyensú­lyozott kislány vagy fiúcska az olyan családban, ahol mindennaposak a zsörtölődések, állandó a szorongás, ahol a férj csupán férfi, de nem apa, nem oda­adó, szerető hitves, aki asszonyával együtt készül a kis jövevény legméltóbb fogadására, vigyázza felesége min­den lépését és a legnagyszerűbb emberi érzést, a szülővé válás örömeit képes családi harmóniában, meghitt boldog­ságban eltölteni?

Optimista vagyok, lelkem mélyén ér­zem, jó húrt pendítettem meg A. B. szí­vében…

Magyarázat mindig van

Napokig delíriumos állapotban gyötrődött a kemény kötésű, jó negyvenes férfi. Hallucinációi voltak: „Értem jöttek, elvisznek, nézd csak, karmai vannak, és véres a szeme!” Odarohant a falhoz, minden izma megfeszült, támasztotta: „Ránk dől, ha nem fogom!”

Összerogyott, négykézláb vánszorgott az ágyához, a hideg rázta, és melege volt, egy falat étel nem ment le a torkán.

Zaklatott, kimerült álmából hangok, süvöltések riasztották, „Megmarnak a dögök!’’ „Nemibeteg vagyok, elrohadok!’’ – üvöltötte… Felesége és 12 éves kislánya tehetetlenül bámulta a delírium tremenszest, és negyedszer is elvonókezelését kérték. Most itt van, nyitott börtönkapuval a háta mögött, ittas vezetésért kellene felelnie. Az adóhivatal lefoglalta a fél házát tartozásai fejében. Az asszony éjjel-nappal gürcöl, fizet a férje helyett. A feleség – ki tudja, hányadszor –megbocsátott, visszavonta a bejelentett válókeresetet, elfelejtette az égő pofonokat, a gyermek előtti, a szomszédok, a társadalom előtti megaláztatásokat, mert még mindig szereti a férjét. A férjét, aki egyébként jó szakmunkás, ha józan, megfogja a dolog végét, és jól keres, és kérkedve mondja: – Ezzel a két kezemmel keresem a kenyerem, akár a téglát ketté töröm kalapács nélkül, hát nincs jogom inni valamit a haverokkal, a munkatársakkal, ha megszomjazom? Mert a mi szakmánkban hamar megszomjazik az ember, a verejtéket pótolni kell… Csupán egy a baj: nem „valamit”, hanem szeszes italt iszik, nem keveset, nyolc-tíz kört is egy ültő helyben, és hetente nem egyszer.

– Mit szól mindehhez a kislánya?

– A gyereknek nem tartozom magyarázattal! – robban belőle a dacos indulat, és megmarkolja a kórházi ágyat.

Ifjúságellenes bűntett

Igenis magyarázattal tartozik az apa a gyermekének! Mert bűnt követ el el­lene, italozó, részegeskedő életmódja nem csupán betegség, szenvedély, ha­nem alapvetően hibás, bűnös magatar­tás, elrettentő példa. – Az ifjúságelle­nes bűntetteknél az esetek felében ki­mutatható az alkoholista életmód.

(A cikksorozat 4. része itt jelent meg.)