A társadalom nevében: vádoljuk az alkoholizmust (4.)

És az alkoholista nem veszélyezteti a környezetét? – Kisiklott életek ezrei, a fölborult családi boldogság sok százezer példája, millió értelmes, jó képességű ember oktalan és korai halála tanúskodik arról, hogy milyen veszélyes a társadalom számára az alkoholizmus, az alkoholisták egyre növekvő tömege. (Megjelent a Kisalföld 1971. július 15-i számában.)

Alkoholelvonó ambulancia. Derűs, szépen berendezett, sokvirágos helyiségek, az ápolónő emberséges életszemléletét dicséri a kellemes környezet, nyolc esztendeje foglalkozik alkoholistákkal. Dr. K. K. pszichiáternő, maga is fiatal orvos, az életét, munkásságát szánta az alkoholisták gyógyítására, a következő beteget szólítja.

Robbantottak, kérem…

Negyven év körüli, fekete, jó erőben levő férfi és meghatározhatatlan korú nő (mint később kiderül, a felesége). Az asszony kezdi a beszélgetést, egy köteg papirost ad az orvosnő kezébe, és halkan, színtelen, érzések nélküli hangon mondja:

– Most jött ki a férjem, hétfőn jelentkeznie kell munkára, de gyakran rosszul van. Tegnap is remegni kezdett, egész teste elvörösödött, elvágódott.

Órákig tartott, mire eszméletre tért, de utána rögtön mély álomba merült…

– Mióta vannak ezek a tünetek? – kérdi a doktornő.

A réveteg tekintetű férfi válaszol:

– Amióta robbantottak, kérem. Hajnali háromkor kellett kelnem a lovakhoz, fáradt, álmos voltam, útközben leestem a kocsiról, kövekre estem. Megoperálták a fejem – elcsuklik a hangja, sírással küszködik. – Mondták is a kórházban, nincs sok nekem hátra. Aztán robbantottak…

A feleség veszi át a szót, nagyon oda kell figyelni, hogy halljuk:

– A férjemet „bent” is kezelték, és azóta egyáltalán nem ivott, Amióta kijött, enni is alig tud, gyönge, reszket. Fizetés nélküli szabadságon vagyok mellette, kérem, kicsi a fizetésem, nem tudom, hogyan fogunk megélni, ott a négy gyerek is…

Nincs nyugtunk tőlük

Véletlenül ismerem a családot. A szomszédok és saját tapasztalataim alapján írhatom: rendkívül züllött életmódot folytató emberek. Négy gyermekükkel egyáltalán nem törődnek, az állam gondozásba vette őket. Lakásuk egy padlásszoba, benne egy festett ágy és egy tűzhely van csupán, és rettenetes piszok.

Jóformán állandóan részeg a férfi és a nő is. A házban lakók örökös panasza: nincs nyugtuk tőlük, összeférhetetlenek, veszekednek nemcsak a lakókkal, egymással is, a csúnya szavakat kötőszóként használják… Nemegyszer társaságot fogadnak, velük „egyívásúakat”, és akkor még borzasztóbb a jelenlétük.

Gyakran a közeli parkban fetrengenek, beszámíthatatlanul részegen. Mindketten megértek az elvonókezelésre.

Mint kiderült, a férfi súlyosan ittas állapotban kiesett a vonatból, azután kellett megoperálni a fejét. Feltehetően agysérülést is szenvedett, erre utalnak a rosszullétei, amelyek epilepsziás roham tüneteit mutatják. Nemrég szabadult a börtönből, garázdaságért ült, megpróbálták bent az elvonókezelést, szabadulása után kötelezték Antaethyl tabletta szedésére. Állapota súlyosbodott, ugyanis ráivott az orvosságra. Szerencséje volt, hogy így megúszta…

Alkoholistának is jár a táppénz

– Doktornő, kérem! Vegye táppénzbe az uramat! Szerencsétlen ember, így hogyan dolgozzék?! Hétfőn jelentkeznie kellene munkára, meg a rendőrségen is. Adjon egy írást, hogy kezeli. Pöcsét legyen rajta, anélkül nem érvényes…

És a doktornő kezelési igazolást ír, gyógyszert (régi tapasztalat, úgyis hiába, az ilyen egyének nem váltják ki a receptet, első útjuk nem a gyógyszertárba, hanem a talponállóba vezet), mert jár az SZTK-tagnak, és táppénz is, hisz’ betegről van szó, az alkoholizmus betegség. Ha bárki napokig iszik örömében, bánatában, ha italos állapotában összetöri is magát, és emiatt nem tud dolgozni (közben más dolgozik helyette), táppénzre jogosult. A táppénzt általában elissza (és családja nélkülöz miatta), állapota nem javul, továbbra is betegállományban marad.

A gondozóintézet sok ezer kezeltjéből kb. minden harmadik mondható gyógyultnak, ritkán visszaesőnek. Az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt az elvonókezelésre járó gépkocsivezetők száma. (Ha a főnök ihat, miért ne igyék a jóban, rosszban együtt levő, mindent látó, halló gépkocsivezető?) Jár oda még az ország másik részéből egyetemi tanár, gyógyszerész, igazgató, rengeteg szállítómunkás, szövödei művezető, két-, három-, nyolcgyermekes anya… Nem ritka az ötödször, tizedszer, huszadszor, sőt harmincadszor elkezdett elvonókúra!

Az önként jelentkezettek iratait titkosan, a kényszer-elvonottakét bizalmasan kezelik. Betegekről van szó, kötelez az orvosi titoktartás, és az eskü, amely szerint az az orvos gyógyító-megelőző tevékenysége körében a beteget az adott lehetőségek között, az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő gyógykezelésben részesíti… A legnagyobb gondossággal és körültekintéssel megteszi mindazokat az intézkedéseket, amelyek a beteg életének megmentéséhez, gyógyulásához és munkaképességének helyreállításához szükségesek…

(Az írás harmadik része itt jelent meg.)