A valódi értékhez közelítget az ingatlanok ára

Tavaly az év elejétől egészen szeptember végéig számottevő áremelkedést mért az Otthon Centrum a megyei jogú városok ingatlanpiacán. Aztán az év végére látványosan lassult a drágulás üteme. Ennek ellenére még mindig vannak városok, ahol továbbra is drágulás tapasztalható: Győrött és Debrecenben a legdrágábbak az ingatlanok.


Tavaly a megyei jogú városokban az átlagos négyzetméterárak meghaladták az előző évi átlagot: a használt házakat 18,5, az új építésű lakásokat 27, a panellakásokat 31, a téglalakásokat pedig 33,5 százalékkal kínálták drágábban tavaly, mint 2021-ben. Az év második felében azonban – akárcsak a fővárosban – vidéken is irányváltást jeleztek az Otthon Centrum közvetítésével értékesített ingatlanok árai. Az utolsó negyedévében a használt lakások ára csökkent az előző évnegyedévihez mérten. A panellakások négyzetméterára átlagosan két, a téglalakásoké nyolc, a kertes házaké pedig átlagosan 10 százalékkal esett egyetlen negyedév alatt.

A panelokért a megyei jogú városokban négyzetméterenként átlagosan 510 ezer forintot kértek/fizettek 2022 utolsó évnegyedében. A lakásokat tekintve a legdrágább város továbbra is Debrecen (651 000 Ft/m2 átlaggal); a 2. helyezett Székesfehérvár (600 000 Ft/m2, majd Győr és Sopron (590 000 Ft/m2) volt sorrend.

A többi nagyvárosokban jellemzően 500 ezer forint körül alakult a négyzetméterár, a kisebb városok többségében maradt az addigi 300-400 ezer forint.

Szakemberek szerint: bár összességében a IV. negyedévben két százalékkal csökkentek ugyan a négyzetméterárak, a legtöbb városban nem történt érdemi változás a III. negyedévihez mérten, sőt, vannak városok, ahol 1–5 százalékos az áremelkedés, miközben a kisebbekben ugyanilyen mértékű az árcsökkenés. Csak példaként: miközben Debrecenben 2,5, Győrött 5 százalékkal emelkedett a fajlagos ár, aközben Szekszárdon ugyanennyivel csökkent.

A téglalakások négyzetméterára 537 ezer forint volt az utolsó negyedévben – az árcsökkenés a III. negyedévhez mérten 8 százalék. Győrött (784 ezer Ft) és Debrecenben (777 ezer Ft) viszont a legdrágább négyzetméterárakkal találkoztak a reménybeli vásárlók. A drágák dobogóján a harmadik Kecskemét: 634 000 Ft/m2.

A további sorrend: Székesfehérvár (570 ezer) és Zalaegerszeg (560 ezer). A náluk kisebb városokban jellemzően alacsonyabbak az átlagos négyzetméterárak: Szekszárdon 391 000, Nagykanizsán 330 000 forint.

Ez esetben is érvényes az, ami a panellakások esetében: a kisebb városokban nagyobb mértékű az árcsökkenés, a nagyobbakban inkább stagnálnak az árak, mi több: Debrecenben 5, Győrött 12 százalékkal még nőttek is. A régióközpontokban az átlagos négyzetméterár 652 000 forint, ugyanannyi, mint a III. negyedévben – volt. A kisebb városokban viszont egyetlen negyedév alatt 8 százalékkal csökkent a lakásingatlanok négyzetméterára.

Az Otthon Centrum statisztikája szerint a legalacsonyabb, átlagosan 372 ezer Ft/négyzetméter ár a használt házak piacán alakult ki 2022 utolsó negyedévében, a csökkenés a III. negyedévhez mérten 10 százalék volt. Ugyanakkor a kicsik között a legdrágább város Érd volt 650 000 Ft/m2, Debrecen viszont átlag 500 ezer forintos átlagárat mértek. A még kisebb városokban 200-300 ezer forint között alakult a négyzetméterár: Zalaegerszegen 282 ezer, Szekszárdon 222 ezer forintot kellett fizetni a családi házak egy négyzetméteréért.