A víz az élet forrása – tanulságos kiállítás a Hilton Budapestben

Nem az első alkalom, hogy a budavári ötcsillagos szálloda diákokkal együttműködve igyekszik felhívni a figyelmet a környezetvédelem és a fenntartható turizmus fontosságára. Ezúttal diákok alkotásaiból készült rendhagyó térinstalláció a szálloda Dominikánus Kerengőjében.

A budai Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanulói ismét lehetőséget kaptak, hogy a Halászbástyára néző szálloda tereiben mutassák be alkotásaikat. Ezúttal a víz világnapja alkalmából készült kiállítás, hogy súlyosan veszélyeztetett élővizeink tisztaságának megőrzésére hívja fel a figyelmet. A Duna élővilágát megelevenítő alkotás Somody Beáta iparművész elképzelései mentén valósult meg.

A halakat bemutató modern installáció és az 1200-as években épült kút együtt izgalmas kontrasztot alkotnak. A mű az egykori Dominikánus Kerengő középpontjában helyezkedik el, és a vizet, mint az élet forrását hivatott jelképezni. A kút kávája fölé újrahasznosított anyagokból készítették el a diákok a több mint 20-féle dunai halból álló kompozíciót.

A kiállítást megnyitó Ferenczy Dénes, a Nagybudapesti Horgászok Egyesületének ügyvezető elnöke elismerően nyilatkozott a tanulók munkájáról. Kiemelte a víz fontosságának szerepét, majd aláhúzta, hogy a folyó a környezettudatos életmódnak és az EU által megkövetelt intézkedéseknek köszönhetően a múlt évtizedekben már látható tisztulási folyamaton ment keresztül.

A Hilton elkötelezett támogatója a fenntartható turizmusnak, és ennek a ház vezetői többször is jelét adták. A páratlan dunai panorámát kínáló szálloda teljes körű megújulása közben a környezet védelmére különösen nagy figyelmet fordítottak a szakemberek.