A Zoom-nemzedék kiveti magából Orbánt

Orbán Viktor – ügyesen manőverezve – évek alatt aláásta az uniós alapjogokat, a jogállamot. Most azonban valami alapvetően megváltozott, amikor június 24-én összeültek a kormány- és államfők és az EU-csúcson egyik a másik után alaposan kioktatta a magyar kormányfőt – tudható meg a Caroline de Gruyternek az EUobserverben megjelent véleménycikkéből. Orbán fejére olvasták, hogy összemossa a melegeket és a transzneműeket a pedofilokkal meg a gyermekpornográfiával; ez utóbbiak valóban uniós jogot sértenek.

Leforrázva távozott a találkozóról Orbán, s azt mondta, úgy érzi, mint akit mindenoldalról megtámadtak. Csak Lengyelország és Szlovénia állt ki mellette. Orbán alábecsülte a zoom-generációt a társadalmi vitákban. Fordulópont? Orbán tényleg átlépett egy határt és végre meg lesz fegyelmezve? – kérdi a holland Caroline Gruyter. Igen, mintha ez történne. Majd sorra veszi, milyen érveket sorakoztatott fel Orbán a médiafelvásárlásokkor, a bírók nyugdíjazásakor, amelyeket valóban el lehetett fogadni! Mert tehetett ő arról, hogy az oligarchák felvásárolták a független sajtóorgánumokat? Nem ő tette és az unió szabadpiacáról szóló elvek ezt nem tiltják. Az, hogy fiatalabb bírákat juttatott pozícióba megint csak egyezik a fiatalok munkanélküliségét segítő uniós célkitűzésekkel. A most nagy vihart kavart, legutóbbi törvényére azonban nincs elfogadható magyarázat.

Már mindenkinek elege van Orbánból. És a vétóiból is. A Z-generáció, azaz az 1995–2005 között születetett Zoom-generáció már számos válságot megélt, individualisztikusak, műveltek. Polarizált világban nőttek fel, ahol minden részekre szakadt. Etnikailag és faji megkülönböztetés szerint is a történelem legsokszínűbb, legkülönfélébb rétegeit adják, akik különösen éberek és politikailag korrektek, ha férfiasságról van szó, vagy a fehérbőrűek privilégiumairól. Jó négyötödük (84%) pedig nem kifogásolja az egyneműek házasságát. Egy szó, mint száz: Orbán most a főiránnyal szembemegy. Talán létrát kellene alá tennünk, hogy le tudjon jönni a fáról – véli a kolumnista.

Az Euractiv is beszámolt a szlovák és a magyar kormányfő budapesti közös sajtótájékoztatójáról, amelyből Eduard Hegernek az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó szavait emelte ki, aki beszélt a véleménynyilvánítás szabadságáról, a kisebbségek védelméről, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a vitatott LMBTQ- törvény tekintetében semleges álláspontot képvisel. Elárulta, hogy érintették a megbeszélésen ezt a témát is, s hangsúlyozta az uniós értékek védelmét, ami a közösség jövőjét is biztosítja. Külön szólt a kisebbségi jogokról, amely szerint azt akarja: minden állampolgár érezze otthonának Szlovákiát. Megjegyezzük: a múlt heti csúcson 17 tagállam írta alá azt a tiltakozó levelet, amit megküldtek a magyar kormányfőnek, Szlovákia az LMBTQ-közösségekre vonatkozó törvény elleni tiltakozás szövegét nem írta alá.

A Fox News hoz tartozó, a Wisconsin állambeli rádió, a WHBL a Reuters alapján beszámol arról, hogy az uniós ügyekkel megbízott francia miniszter, Clement Beaune szerdán kijelentette, Magyarország ellen szankciók bevezetését várja el az LMBT-jogokat sértő törvények miatt. Azonban nem támogatja a francia elnöknek, Emmanuel Macronnak azt az ötletét, amely szerint ki kellene rakni az unióból hazánkat.

Ellenben az észt–magyar parlamenti közös csoport közleményben jelezte: sajnálattal vette tudomásul, hogy Észtország másik 16 állammal együtt közösen tiltakozott a magyar kormány legfrissebb törvénye ellen. Úgy fogalmaztak az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) által kezdeményezett szövegben, hogy a kölcsönös tiszteletadás a jószomszédi viszony feltétele, és rossz szemmel nézik, ha egyesek mások belügyeibe beleszólnak. Szerintük Magyarországnak jogában eldönteni a nemi felvilágosítás formáját és módját, s ez nem ütközik uniós jogokba. A közleményt, ha jól számoltuk, 13-an írták alá az észtek részéről. 

Nem egy cikket láttunk arról, hogy a jeles magyar sportolónő, Mohamed Aida a hetedik olimpiáján indul, csatlakozva a kisszámú, pontosan 14 fős csoporthoz, amelyben hozzá hasonlók mérettetik meg magukat – hetedjére.  Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozott a 45 éves vívónő, hogy hiába van gyakorlata, az nem jelent semmilyen rutint, ő ugyanúgy izgul, mintha az első olimpiájára menne. Többet edz, mint 10 vagy akár 20 évvel ezelőtt, mert lépést akar tartani a fiatalabb nemzedékkel. Solti Antalt is megszólaltatja a cikk, akit Aida szinte apjának tekint, s a mesteredző mindig tartotta benne a lelket.