AI: kiábrándító Magyarország emberi jogi teljesítménye

Az Amnesty International (AI) a világ legnagyobb emberi jogi mozgalma. Célja az emberi jogok egyetemes védelme. Kutatásokat végez és cselekvésre ösztönöz avégett, hogy megakadályozza és megszüntesse az emberjogi visszaéléseket, és igazságot vívjon ki azoknak, akiknek a jogai csorbultak.

Az 1961-ben létrehozott szervezetnek ma már 150 országban 7 millió támogatója van. Az AI kormányoktól, politikai ideológiáktól, gazdasági érdekektől független.  A hazánkban egyesületi formában működő AI Magyarország emberi jogi szakértője, Demeter Áron volt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)  kül- és biztonságpolitikai szakosztályának vendége. A rendezvényen négy szakosztály tagjai vettek részt.

A képen: Farkas József György, a MÚOSZ kül- és biztonságpolitikai szakosztályának örökös tb. elnoke köszönti a vendéget.

Demeter Áron bevezető tájékoztatóját élénk kérdés-felelet párbeszéd követte. Ennek során megtudtuk, hogy az egyik legrangosabb civil szervezet szigorú normák szerint működik. Elemzéseit, kutatásait különös alapossággal végzi. Csak több forrásból megerősített információkat hoz nyilvánosságra, a pontosság és megbízhatóság fontosabb számára, mint a gyorsaság. Az AI dokumentumai egyetemesek. Tehát a magyarországi szervezet kutatási eredményei, megállapításai a nemzetközi szervezet állásfoglalásaként jelennek meg és ugyanez fordítva is igaz. A hazai szervezet kutatásainak, elemzéseinek több mint négyötöde a migrációval és a menekültek körülményeivel foglalkozik, éles kritikát fogalmaz meg a magyar kormány megtévesztő, sokszor hergelő, hisztériakeltő propagandájával kapcsolatban. Kiemelt témája továbbá a bűncselekmények elemzése, különös tekintettel a cigányok ellen elkövetett gyilkosságokra, a romákat sújtó előítéletes bűncselekményekre, vagy újabban a kényszer-kilakoltatásokra. Az AI februári éves globális jelentése, hazánkkal foglalkozó részében figyelmeztetően hangsúlyozta: „Kiábrándító Magyarország emberi jogi teljesítménye”.

Demeter Áron azt is elmondta, hogy az AI különösen kényes arra, hogy milyen anyagi forrásokra támaszkodik. Etikai kódexük alapján döntenek arról, hogy kik lehetnek a szervezet potenciális donorai. Több multinacionális cég is fennakadt az AI rostáján, például azért, mert dolgozóit munkaidőn túl is foglalkoztatta, vagy, mert esőerdők kipusztítása fűződött a nevéhez. Természetesen nem maradt el a kérdés: Soros György támogatja-e az AI Magyarországot? Megtudtuk, hogy a szervezet utoljára 2013-ban kapott összesen ezer eurót a filantróptól, nyári emberjogi oktató táborozás támogatására, amit nyílt pályázaton nyert el. Természetesen az éves anyagi mérleg-beszámolójukban ez a tétel is szerepelt. Mint az is, hogy költségeik nagy részét az AI londoni főtitkársága fedezi. A hazai AI társadalmi bázisát egyébként mintegy 600 tag, támogató, aktivista alkotja.

Az AI Magyarország talán legsikeresebb tevékenysége az emberi jogi oktatás, amellyel azt akarják elérni, hogy minél több fiatal ismerje meg a jogait. Különösen a hátrányos helyzetű térségekben oktatott gyerekek fogékonyak ezekre az ismeretekre. Az erőszakos bűncselekmények kezelésére irányuló oktatási programjaiknak pedig nagy hasznát veszik az ORFK-nál, amellyel jó az együttműködésük – hangsúlyozta a jogvédő szakember.   Ez azonban az egyedüli pozitív példa az együttműködésre. Gyakorlatilag semmilyen más kapcsolat, párbeszéd nincs a kormányzat, a hatóságok és a szervezet szakértői között, mert egyszerűen szóba sem állnak velük, pedig az AI munkatársai sok évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek.

Az AI Magyarország csakúgy, mint a többi – mintegy 100 – hazai civil szervezet az ellehetetlenüléstől tart. Nagyon aggódnak a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságára vonatkozó törvénytervezet miatt, mert az ilyen típusú törvények mindenhol (Oroszországban, Törökországban, Azerbajdzsánban és Izraelben) negatív hatással voltak ezeknek a szervezeteknek a működésére. Munkatársaik „leügynöközése” Demeter Áron szerint csak az első lépés. A kormány azt akarja elérni, hogy a civil szervezetek ne bírálják, kritizálják,és ha mégis megteszik, akkor majd kivéreztetik azokat a szervezeteket, amelyek a demokrácia őreként működnek.

http://www.amnesty.hu/

http://hu.euronews.com/2017/02/22/amnesty-international-kiabrandito-magyarorszag-emberi-jogi-teljesitmenye-de-az

https://444.hu/2017/02/22/fidesz-szamitottunk-a-soros-penzelte-migransparti-amnesty-international-tamadasara