Nemcsak balesetveszélyes, de akár térdízületi porckopáshoz is vezethet, ha valaki járás közben folyton mobilozik – derítették ki a bécsi FH Campus Wien kutatói. Ilyenkor ugyanis rövidebbeket és szélesebbeket lépünk, ami viszont megterheli a térdízület külső részét. (A nyitó képhez: az FH Campus Wien mozgáslaborja © FH Campus Wien / Schedl.)

„Hogyan hat a járásra és a mozgásszervekre, ha séta közben mobilozunk?” – erre keresték a választ a bécsi FH Campus Wien kutatói. Sebastian Durstberger és csapatának tanulmánya nemrég jelent meg az elismert Heliyon című szaklapban.

A kutatáshoz huszonhét résztvevőt kértek meg arra, hogy sétáljanak a GRAIL Mozgáslabor speciális futópadján, amelyet egy 180 fokos vetítővászon vesz körbe. Erre egy virtuális környezet képeit vetítik, közben pedig valóságos utcai háttérzajokat hallanak a kísérletben részt vevők. A tesztalanyok testrészein kis markereket helyeznek el, amelyek segítségével valós időben, 3D-ben tudják modellezni az ízületeik mozgását, valamint a rájuk ható erőket. A futópadban található mérőlemezek azt rögzítik, miként érnek földet járás közben a lábak és miként terhelődnek.

A résztvevőket arra kérték, hogy oldjanak meg egyszerű számtanpéldákat fejben, illetve mobiltelefonjuk segítségével. Így kideríthették ugyanis, hogy maga a koncentrálás vagy a mobilhasználat hat-e a járásra.

Az eredmények azt mutatták, hogy mobilhasználat közben az emberi test biztonsági üzemmódba vált: egyre rövidebbeket, ugyanakkor egyre szélesebbet lépünk, nehogy felbukjunk. Ez azonban fokozott terhelést ró a térdízületek külső részére, ami segíti enyhe X-állásukat. Ez pedig hosszú távon maradandó károsodáshoz vezethet – porckopás is kialakulhat.

Az FH Campus Wien Ausztria legnagyobb szakfőiskolája. A nyolcezer hallgató csaknem hetvenféle levelező és nappali tagozatos képzésből válogathat az egészségügyi, szociális, műszaki, közigazgatási és politikatudományok területéről. Az alkalmazott kutatás tíz kompetencia-központban zajlik a főiskolán.