Rengeteg idő van még a jövő novemberi elnökválasztásig, de minden nap központi téma a kampány és a jelöltek kibeszélése a sajtóban, legyen az jobboldali, demokrata vagy éppen független, mert rendkívül lesz a 2024-i választás. Hiszen Trump ex-elnököt négyszeresen is vád alá helyezték. Nem elemzőt, nem kutatót, hanem az utca emberét kérdezte a pillanatnyi politikai közhangulatról Csernyánszky Judit, aki az Amerikai Egyesült Államokból tudósít. (A nyitó képen: pillantás Konoxville-re.)

Amit őszintén gondolok, az az, hogy ha újra megválasztják demokrata párti Bident, akkor leszünk csak igazán nagy bajban – mondja Az Utca Embere (így, nagybetűkkel) az amerikai Knoxville-ben, egy rendíthetelenül republikánus államban.

– Miért is lenne bajban?

Azért, mert a demokrata pártot nem tartom amerikai pártnak. Tagjai nem hazafiak.

– Maga ezek szerint republikánus. Kezdettől fogva? Annak született?

– Tudja mit, akkor kezdem onnan, hogy az édesanyám brit származású, bevándorlóként fogadták be, amikor a férjét elveszítette a 2. világháborúban. De biztos tudja, hogy Tennessee kőkemény republikánus, piros állam. Amit azzal is igazolhatok most magánaks az övtartójára mutat és előhúzza a méretes vadászkését.

– Akarja látni? Ez teljesen megengedett viselet, egy kikötés van, a pengéje 3 hüvelyknél nem lehet hosszabb.

– Fegyvert is viselhet, persze, hogy tudom.

Nem, azt így nyíltan nem, de akár machétát is rakhatnék az övtartómba, ha lenne. Most már ezt is megengedi a törvény.

– Azt még senkinél nem láttam.

Szóval: csak azt akarom mondani, hogy a mostani demokrata párt már nem az, ami régen volt. Hogy is mondjam önnek, hogy ne kerüljünk bajba…

– …biztosan nem kerülünk bajba, csak mondja, ami nyomja a szívét!

A Bibliával szembemennek, amikor engedik az egyneműek szexuális kapcsolatát…

Majd a nyakánál matat, hogy megmutassa:

Itt viselem a Dávid-csillagot. Az tény, hogy amikor édesanyám idekölözött Knoxville-be, akkor – zsidó létére – egy lutheránushoz ment feleségül. Én a negyedik fia vagyok. Minden testvérem bibliai nevet kapott, mint ahogy én is. David Steven vagyok. És mutatok magának egy másik medált is, ezen meg Jézus van Máriával.

Miután alaposan bemutatta a családját, témát váltok, hogy mit szól az Ukrajnában folyó háborúhoz, különösen most, amikor a republikánusok kezdenek kitolatni a már megszokottá vált katonai és pénzügyi segélyezésből, mert szerintük annak a pénznek az amerikaiaknál jobb helye lehetne.

Maga a világnak abból a feléből jött, szóval biztosan jobban tudja, hogy mi újság arrafelé, mint én. De kérdem én: nem voltak nácik is a II. világháborúban Ukrajnában?

– Azok sok helyen voltak, Magyarországon is. De azóta más világot élünk.

Persze, tudom. És nekem aztán tényleg semmi kifogásom nincs az ellen, ha gyilkolják azokat a rohadt oroszokat. Vietnámi veterán vagyok. Engem aztán tényleg kiképeztek arra, hogyan kell a kommunistákat legyilkolni. Vietnámban ezt tettem. Az orosz kommunistákat aztán tényleg nem sajnálom. Kommunizmus? Papíron nagyon szép eszmének nézett ki, de a valóságban – őszinte legyek? – szart sem ér. Magát hogy hívják? Judit?! De hát az is zsidó név, akkor őszintén együtt tudok érezni magával azért, amit a nácik tettek a zsidókkal az önök hazájában annak idején.

Majd ismét tesz egy kis kitérőt, bemutatva zsidó barátnőjét, aki már héthatáron is túl van ugyan, Nyugat-Virginiában él, de én tovább erősködöm, hogy fejtse ki egy kicsit részletesebben, egyáltalán mit gondol a mi szomszédságunkban zajló háborúról. Ön például még mindig támogatja?  

Abszolút, egészen addig támogatni is fogom, amíg ütik a kommunistákat. Nem kérdéses. Hacsak le nem térnek a kommunista útról. De hát maguk, és ha jól tudom, Ukrajna is kommunista állam volt, nemde?  

Ne essünk túlzásokba, annak a korszaknak már vége – persze, nem kezdem el mondani, hogy most egy kicsit rosszabb korszakot él meg Magyarország a jelenlegi kormánnyal, noha ők kommunistáznak. Mindenesetre, látja elszántságomat és nekem szegezi a kérdést, nem akarom-e jégkrémmel etetni, mert a tűző napon szép lassan szétolvadunk. Gyorsan váltok: a Trump elleni négy vádemelés csöppet sem zavarja? Most vannak csak igazán bajban a republikánusok…

De hát miről beszél? Ezek a rohadt demokraták évek óta Trump lejárató kampányán dolgoznak. Tudja, hogy miért? Mert nem akarják, hogy még egyszer beülhessen a Fehér Házba.

– Tehát akkor maga szerint is elcsalták a választást a demokraták.

Ez nem kérdés. Abszolút. Teljes mértékben.

Aztán terelni igyekszik a szót és elkezd a pick-upba pakolászni, megjegyzem, ez a fajta autó is egyértelműen arra utal: republikánus. Segítek, mert mint mutatja, béna, keze-lába, egyik lábán speciális cipő van, de mint megtudom, sérüléseit nem a vietnámi háborúban szerezte. Elmeséli, hogy utána nagyon sokat ivott, és vezetett is. Volt emiatt egy csúnya balesete, csoda, hogy túlélte. A saját testvérét is elütötte, aki motoron ült. Négy hónapot töltött kórházban, 16 műtétje volt. Egyébként baseball sapkája is amerikai zászlós, s a zászlót mutatja nekem a pick up autóján is kitűzve. Sikerült egy vérbeli konzervatív szavazóba szaladnom…

A demokraták azért félnek Trumptól, mert ha megválasztják, akkor mindegyikük a börtönben fog kikötni.

Kerekítem a szemem, miről beszél?

Biden elnök egy nagy csaló. Az egész demokrata párt egy bullshit – fogalmaz.

Mire közbevágok: a fia talán. Róla azért hallottunk egy-két durva dolgot, mert hogy drogozott, ivott, hogy a többit ne is említsük.

– A fia még nagyobb csaló. De egyébként is, Biden semmit nem csinált az elmúlt években. Figyeljen idevezeti fel hajmeresztő teóriáját–, én nem értek ugyan a komputerekhez, mindent csak a telefonomból tudok, de azt hallottam, már 40 ezer kínai katona az országban van.

– Ugyan már!

– Dehogynem, a kommunisták át akarják itt is venni a hatalmat – vetíti ki félelmeit az öreg. De azért hozzáteszem, hogy Trumpról általában véve mást gondolnak az emberek Európában, mint ahogy ő ezt itt látja, viszont a magyar kormány kifejezetten Trump-párti.

– Akkor nem kerülünk bajba azok miatt, amit elmondtam, igaz?

– Dehogy is, nálunk csak barátokra lelhet.

Akkor nem is foglalkozom ezzel, amúgy is már vén ember vagyok, nincs mitől tartanom. Majd felidézi: 12 éves volt, amikor Kennedyt meggyilkolták, s ez mostanában gyakran megfordul a fejében.

De ezt már csak suttogva meri mondani, aggódik, újra megtörténhet. Búcsúzóul megkérdezi, milyen autóval vagyok. S most már önök is tudják, miért. Majd rákérdez arra is, a családomnak van-e fegyvere. Bíztat, jobb, ha van, és szóljak a fiamnak, ő majd megtanítja neki, hogyan kell a fegyverrel bánni…

Mi mást tehettem volna, illedelmesen megköszöntem az interjút David Steven Kwarnak. Majd egy fiatal hölgyet sikerült szóra bírnom, bár nem ment egykönnyen. És meg is találtam rá a magyarázatot. Elmondom neki, hogy az imént beszéltem egy kőkemény republikánussal, és csak reménykedni tudok, hogy ő nem az. Rávágja: nem, ő független. Sikerült akkor egy fehér hollót találnom, hisz’ az országban soha egyetlen független, az elnöki székért induló politikus sem tudott labdába rúgni az amerikai történelem során. De a mai helyzet sokakat sodor más irányba. Trump vádemeléseiről kérdezem, s hát persze, hogy egy köztudottan konzervatív államban nem érzik úgy az emberek, erről szabadon elmondhatják a véleményüket, mégha egy külföldi újságíróról van is szó.

Nagyon sajnálom, de tényleg nem tudok erről véleményt formálni. És ha elmondom, magának, hogy egykoron republikánus voltam, akkor talán megért engem, ugye?!

Függetlenként viszont nehéz helyzetben van, egyelőre nincs senki a láthatáron. Akkor kire fog szavazni?

Előbb-utóbb valaki csak feltűnik a színen. Még van miben reménykedni.

– Mint egykori republikánus, hogyan látja most Trumpot?

Nos, nem is tudom, mit mondjak. De azt gondolom, most sokan vélik úgy, zsákutcába került.

– Azt hiszem én is, és még sokan nálunk, Európában – erősítem meg szavait, mintegy biztatásképpen. Egyszerűen nem mer határozott véleményt mondani, harapófogóval kell minden egyes szót kihúzni belőle. Talán, ha Bidenről kérdezem, nyíltabb lesz.

Bidenről sincs valójában semmilyen véleményem. De azt nem mondanám, hogy nem kedvelem. De azt se mondanám, hogy szüksége van rá az országnak.

– Netán zavarja az életkora?

Egy kicsit valóban öregecske, de szerintem egészségesnek látszik. És ezt mondják róla a környezetében is. Látjuk, hogy sportol, látjuk, hogy mindenre normálisan reagál. Szerintem ez sem lehet probléma. Mindenesetre én bízom abban, hogy lesz még egy harmadik, erős induló, aki elfogadható a számomra is.

A végén csak a keresztnevét hajlandó elárulni. Nem titkolom, megdöbbentem azon, hogy az utcán Jennifer egyszerűen félt elmondani a véleményét, mert tudja, hogy szembemegy a fő csapásiránnyal. Tudja, hogy egy republikánus államban nem tűrik meg a másságot. Nem akar ő bajba kerülni. Noha a rendkívüli ügyész már másodjára figyelmeztette Trump exelnököt, hogy a vádemelésekről nem beszélhet a kampányában és egyéb nyilvános rendezvényeken sem, nem félemlíthet meg embereket, akik nem vele értenek egyet. Nem egyet tart már rettegésben, hisz’ nyilvánvaló, csak úgy mentheti meg az irháját, ha hazugságokkal megnyeri a választást. A héten másodjára jelentette be, hogy megkegyelmez saját magának és perbe fogott hű társainak is. Ezzel is igyekszik sakkban tartani egykori alkalmazottait, akiket szintén vád alá helyeztek, s akik közül nyilván nem egy beszélni is fog, esetleg igazat is mond.