Minden bizonnyal százezrek, ha nem milliók kapták meg ma késő este az alábbi levelet Magyarország Kormányától. Amikor ilyesmiket kell közölni írásban az állampolgárokkal, nyomban eszébe jutok Magyarország Kormányának (a továbbiakban: M.K.). De nem jutok eszébe, amikor arról kellene értesítenie az állampolgárt (szerénységemet és nem egészen tízmillió társamat), hogy végre tisztességgel, a megbecsülés jegyében rendbe teszik a pedagógusok fizetését, például úgy, hogy nem juttatják elképesztő pénzekhez az M.K. oligarchiáit és a körmükre néznek mindazoknak, akik ezermilliókkal többet számláznak a kelleténél és az elvégzett (de hogyan elvégzett) munka értékénél. Ha végre szakemberek kezébe adják az egészségügyet, miként az Európa működő felében (és szerte a világban) hagyományos és helyes gyakorlat. Ha a mélyen tisztelt M.K. nem „legpompázatosabb, legnagyobb, legfényesebb, legillatosabb stb. augusztus 20-án töri a fejét (meg azon, hogy miként lehetne üzletet csinálni belőle a haverok számára), hanem a környezetszennyező tűzijáték-parádé helyett meghitt, az államalapító emlékéhez méltó megemlékezéseket tartanának országszerte. Ha a mélységesen mély szegénységben, nyomorban tengődők sokasága végre valódi segítséget kapna, és nem pusztán választási mézesmadzagot, ha nem a magyarságbizonygató melldöngetéstől lenne hangos az ország, hanem gyerekek millióinak felszabadult és gondtalan boldogságától, ha visszaadná az M.K. a nyugdíjalapnak a rekvirált (és ki tudja, mire meg kinek elherdált) 3000 milliárd (3 000 000 millió!) forint nyugdíjpénztári befizetést…Ha végre nem lógna ki az Európai Unió-tagok sorából az M.K., hanem becsületesen, jogállamhoz méltóan viselkednék, és úgy meg arra költené el az általa úton-útfélen bírált Brüsszelből érkező tengernyi pénzt, amire kapja… A háborúra hivatkozik a M.K.? Ki volt az, és ki az még ma is, aki képtelen becsületesen és egyszer s mindenkorra, a legnagyobb nyilvánosság előtt szakítani azzal, aki az atomháború kirobbantásának startgombján tartja az ujját? Elvégre az lenne a legnagyobb segítség a „magyar embereknek”, ha az M.K. nem finanszírozná a „kedvezményesen túlárazott” orosz gázt meg olajat, mert azzal csak az agresszort pénzeli…Folytassuk? Lehetne, hisz’ mindez csak kis része annak, amit el lehetne/kellene mondani válaszként a ma esti M.K.-levélre, ami alább olvasható:
„Megalakult az új kormány. A legfontosabb feladatunknak azt tartjuk, hogy megőrizzük hazánk biztonságát, és megvédjük a magyar családokat a háború káros gazdasági következményeitől. Meg kell védenünk a rezsicsökkentést, és meg kell erősítenünk a honvédséget.
Azért, hogy ezeket a célokat elérjük, a kabinet fontos döntéseket hozott. A költségvetésben 2022-re és 2023-ra létrehozunk egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alapot. Ezekből fogjuk finanszírozni a rezsicsökkentés fenntartását és a honvédelem erősítését. Kötelezni fogjuk az elmúlt időszakban nagy hasznot felhalmozó nagyvállalatokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be. Elvárjuk, hogy ilyen módon hozzájáruljanak az ország védelméhez.
Azzal kell számolnunk, hogy az orosz-ukrán háború nem ér véget rövid időn belül. A konfliktus elhúzódása energiaár-emelkedést okoz egész Európában, ez pedig jelentősen növeli az inflációt. Ilyen körülmények között is mindent meg fogunk tenni azért, hogy védelmet nyújtsunk a családoknak. Ezután sem fogjuk engedni, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát!
Tisztelettel: Kormányzati Tájékoztatási Központ” (A nyitó képként használt felvételt Olga Yastremska, New Africa, Afr készítette.)


