Egy-két napra befurakodott a hírekbe a Németország legkeletibb térségében, a lengyel határ közelében található, szászországi Görlitz városa. Az 57 ezer lakosú településen polgármestert választottak, és sokan azt várták, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) elnevezésű szélsőjobboldali, idegengyűlölő párt jelöltje arat győzelmet, ami az első polgármesteri széke lett volna a pártnak.
Szászországban egyes közvélemény-kutatási felmérések szerint az AfD a legnépszerűbb politikai erő. A választási eredmény azonban – írja a Politico című amerikai portál európai kiadása – rácáfolt ezekre a várakozásokra: Sebastian Wippel AfD-jelölt a voksoknak mindössze 44,8 százalékát kapta, szemben a kereszténydemokrata CDU színeiben induló – de nem is ez a legérdekesebb, hanem az, hogy bukaresti születésű! – Octavian Ursu 55,2 százalékával. Igazság szerint Wippel az élen végzett a májusi első választási fordulóban, mégpedig hat százalékpontnyi különbséggel. Az abszolút többséget azonban nem sikerült megszereznie, így most második fordulót kellett tartani az első két helyezett részvételével.
Az első forduló után német színészek és írók közös felhívást intéztek Görlitz lakóihoz, hogy ne hódoljanak be a gyűlöletnek és ellenségeskedésnek. A baloldali pártok, amelyeknek a jelöltjei kiestek az első fordulóban, szintén Ursu támogatására szólították fel híveiket. Görlitz eddig arról volt nevezetes – és a színésztársadalom részben emiatt aktivizálta magát –, hogy számos játékfilmet forgattak a városban, így például a Grand Budapest Hotel címűt is. A polgármester-választásnak bizonyos mértékig önmagán túlmutató jelentősége volt abban az értelemben, hogy ősszel három keletnémet régióban, köztük Szászországban tartanak tartományi választásokat, és a német politika nagy kérdése, hogy ezek a választások mennyire mélyítik tovább a szakadékot a szövetségi köztársaság keleti és nyugati része között. Az egykori NDK területén már most is az országos átlagnál lényegesen magasabb a szélsőjobbos Alternatíva támogatottsága.
A populizmus új makrogazdaságtana – ezzel a címmel közölte a londoni Financial Times David Lubinnak, a Citi csoport feltörekvő piacokkal foglalkozó vezetőjének a véleménycikkét. A szerző emlékeztet arra, hogy csaknem harminc évvel ezelőtt jelent meg Rudiger Dornbusch és Sebastian Edwards közös kötete, „A populizmus makrogazdaságtana” címmel. Annak a könyvnek az volt a konklúziója, hogy a populista politikai vezetők által követett gazdaságpolitika a lényeget illetően felelőtlen. A populista kormányzatokat elvakítja az a kiindulópontjuk, hogy a társadalmi igazságtalanságokat akarják orvosolni, és költségvetési kicsapongásra ragadtatják magukat.
Manapság azonban – írja a Financial Times vendégkommentátora – nem ilyen a populizmus makrogazdaságtana. Vannak ugyan ma is olyanok, akik mondhatnók a régi iskolához tartoznak, és a hetvenes-nyolcvanas évek forgatókönyveit használják. Ilyen például Donald Trump a növekedési ciklus végén követett fiskális expanzió gyakorlatával, aminek nincs semmilyen gazdaságtani megalapozottsága, de sokak szerint ide tartozik Erdogan török elnök is. Sokkal érdekesebb azonban az a jelenség, hogy megjelentek azok a populista vezetők, akik figyelemre méltóan fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatnak. Ilyen például Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök, aki hevesen bírálja a neoliberalizmust, miközben megszorításokat alkalmaz. Idei költségvetése egyszázalékos többletet irányoz elő, a jövő esztendőre szóló tervek pedig 1,3 százalékos szufficitről szólnak.
A Financial Times cikke említést tesz Orbán Viktorról is, kiemelve, hogy a költségvetési deficitet a korábbinál jóval alacsonyabb szinten tartja, az eladósodottságot pedig a 2010-i 74 GDP-százalékról tavaly 68 százalékra szorította le. A fiskális megfontoltság Lengyelországban is látható, ahol Jaroslaw Kaczynski kormánypártja tavaly 50 százalék alá tudta leszorítani az eladósodottság mértékét. Mi változott meg? – kérdi a londoni lap szerzője. David Lubin válasza az, hogy a mai populisták körében tendencia a nemzet önmagára támaszkodására való törekvés, és igyekeznek elkerülni mindent, ami a külvilágtól – így a hitelezőktől – való függéshez vezet. Ezeknek a vezetőknek a globalizáció – és azon belül elsősorban a globális tőke – a legnagyobb probléma. Ez magyarázza például azt, hogy Orbán nem akar ráutalt lenni a külföldi hitelezőkre, inkább a magyar háztartásoknak ad el kötvényt a deficit finanszírozására, pedig annak a kamata sokkal magasabb, mint amit külföldi hitelezőknek kellene fizetnie.