Az, hogy egy film melyik kultúrkörben mekkorát durran, valószínűleg eltérő. Az Amerikai botrány az amerikai nézők számára valószínűleg többet mond, izgalmasabb és szaftosabb, minta magyarnézőknek, akik hol elszórakozhatnak, hol elunhatják magukat ennek a korruptpolitikus-átverési sztorinak a láttán, amely a megvesztegethetőség témakörben kínál krimi-vígjáték elemekkel átszőtt, társadalombíráló szórakozást, és amelynek élvezetét a feliratozás még nehezebbé teszi.
A film az 1970-es években játszódik Amerikában. Főhőse egy Irwing Rosenfeld nevű, zsidó származású szélhámos (Christian Bale), aki – bár ruhatisztító szalonokat is működtet – valójában abból gyarapszik, hogy részint kölcsönök megszerzését ígéri pénzért olyan egyéneknek, akiknek már nemigen adnak hitelt, kihasználva a rászorultságukat, részint pedig nem feltétlenül eredeti festményekkel üzletel. Ebbéli tevékenysége még inkább felvirágzik, amikor találkozik a gyönyörű Sydney Prosserrel (Amy Adams), aki Edithként angliai kapcsolatokra hivatkozva száll be tettestársként a csalásokba, és lesz egyben Irwing szeretője. Csak hát a korsó is addig jár a kútra, mígnem eltörik; jelen esetben Richie DeMaso ambiciózus FBI-ügynök (Bradley Cooper) buktatja le a párocskát, ámde felismerve tehetségét, vádalkut ajánl a kettősnek, ha segít lebuktatni legalább négy nagyhalat, lehetőleg a korrupt szenátorok, polgármesterek, maffiózók közül.
A párocska kénytelen-kelletlen belemegy a játékba; így kerül képbe a városa fejlesztéséért mindenre kész atlantai polgármester, Carmine Polito (Jeremy Renner), akit egy arabul sem igazán tudó, mexikói ál-arab sejk (Michael Peña) befektetői pénzével akarnak behálózni, mígnem a kaszinóiparban jártas Victor Tellegio óvatos maffiózó (Robert de Niro) megjelenésével már eléggé veszélyessé kezd válni a dolog. Különösen, hogy Irwingnek, aki nagyon szereti a kisfiát, van egy szexis, ámde depressziós és féltékeny felesége is, Rosalyn (Jennifer Lawrence), aki mindig a legrosszabb helyen és időben nyitja ki a száját. És Irwing ráébred, hogy most már a maguk élete is kezd kockán forogni, erre is ki kell eszelnie valamit.
A valóban megtörtént esetet David O. Russell és Eric Singer forgatókönyvírók meglehetősen átdolgozták. Russellt, mint rendezőt nem is annyira a sztori, mint inkább a jellemek izgatták, így aztán a színészek nagyszerű karakterábrázolásokra kaptak lehetőséget, jóval többre, mint amit egy átlagos akciófilm, de akárcsak egy hasonló krimitörténet általában adni szokott. A komikumnak is számos forrását megtapasztaljuk a helyzetkomikumtól a verbális bemondásokig. Milyen mulatságos például – amire Amerikában külön hangsúlyt fektetnek – a hajak állapota. A film elején Irwing kínos precizitással próbálja eltüntetni kopaszodását felragasztott póthajjal meg trükkös ráfésülésekkel – amit persze egyetlen rossz mozdulat is képes megsemmisíteni –, ugyanakkor az FBI-ügynök is apró csigákba bodorítva ápolgatja sötét fürtjeit, akárcsak Sydney/Edith, csak neki nagyobbak a hajcsavarói. Vagy egy másik: Cooper ügynök aktakukac főnökének (a magyargyökerű Louis C. K. Székely) lékhalászattal kapcsolatos sztorija, amit a film végéig sem sikerül érthetően elmondania.
A szórakoztató és izgalmas pillanatok ellenérea magyarnéző nem mindig tudja követni a cselekményt (amelyben némi időjáték is van), és nem is biztos, hogy minden mozzanat egyformán érdekli. Nekünk is megvannak a magunk korrupciós dolgai, de azok mások és másként is kapnak (nem kapnak) nyilvánosságot. Ilyenkor maradnak az ingerlő női formák, férfiruhák és hajak, meg valami váratlanság, ami azért így vagy úgy, csak bejön a vászonra. És persze a kiváló színészi játék, amelynek élvezete a legtöbb szereplőn átsüt. Nem véletlen, hogy a Golden Globe jelölések zöme is a színészi alakításokra történt.
Christian Bale (A harcos, A sötét lovag, Börtönvonat Yumába, Batman: Kezdődik, Amerikai Pszicho stb.) jó pár kilót felszedett a szerep kedvéért, de pocakjával együtt is hódító és lehengerlő. Még az is elhihető neki, hogy felesége mellett a csábos Amy Adams (A harcos, The Master, Kétely stb.) kegyeit is el tudja nyerni. Ez a karakter menekül a jobb élet felé, amihez minden tehetsége megvan, ugyanakkor szeretetre vágyó kis nőstény, aki nem riad meg semmitől. Egész más típus a feleség, aki talán csak nyugodt életet szeretne, de épp ezt nem kapja meg. Jennifer Lawrence (Az éhezők viadala, Az éhezők viadala: Futótűz, Napos oldal, Winter’s Bone: A hallgatás törvénye stb.) fantasztikus érzékkel sűríti össze a szerep tragikus és komikus elemeit. Bradley Cooper (Másnaposok 1-3, Napos oldal stb.) játékában igazán élvezetes az a hullámzás, ahogy ez az ügynök mindent megtesz az érvényesülésért, egyre jobban belelovallva magát a sikerekbe, mígnem ő is elköveti azt a hibát, ami után álmai szertefoszlanak. Jeremy Renner (A Bourne hagyaték, Bosszúállók, Boszorkányvadászok, Mission: Impossible – Fantom protokoll, Tolvajok városa, A bombák földjén stb.) ezúttal egy olyan polgármestert alakít, akit szeretnek az emberek, és aki mindent meg akar tenni városa felvirágoztatásáért, ezért is sodródik egyre veszélyesebb körökbe, viszont ezért szerethető. Valamennyi kiváló karakter, izgalmasan megformálva.
Nagyon élveztem a film zenéjét, amelyben az izgalmas jazztől a diszkóig sokféle stílus felhangzik. Mindent egybevetve a 137 perc picit hosszúnak tűnt, de ezzel együtt is a maga műfajában ritka és sok erényt felmutató filmet láttunk. Hogy jobban lehessen figyelni, talán szinkronizálva könnyebb helyzetben lenne a néző, a gyorsan pergő feliratok olvasgatása nem tesz jót az élménynek.