Antik mesterségek, régi mesterek Újpestje

Dozvald János adiovizuál-mágus mai írásából idézek: a magyar fotográfia napja 2003 óta minden évben augusztus 29-én van, a MAFOSz kezdeményezésének köszönhetően.

Arról, hogy pontosan mit ünnepelünk ezen a napon, sokféle tömör fogalmazás kering a világhálón. Leginkább megállapodottnak tűnik, hogy ezen a napon ünnepeljük a magyar fotókulturális nemzeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeit. Hát, igen! Micsoda gyönyörű, kultúra-politikailag is szalonképes nagy szavak ezek. 

A fotográfia azonban – a magyar is – jóval több ennél. Fotográfia = ember és fényképet rögzíteni képes gép kezdettől szerteágazó értelmű találkozása. A fényképezőgép, a camera obscurális képalkotás természete okán, a hajdani nyilvánvalóság közvetítése által olyan mágikus tulajdonsággal bír, aminek pszichés átéléséhez művészi közvetítés nélkül is hozzáférhetünk. A fotografálás legegyszerűbb ilyen képességű „terméke” az akármily csekély távlatú múltból ránk maradt fénykép. A múlt képződése pedig szakadatlan, és itt van még nekünk a jövő is!

Ezen a napon ünnepelte Újpest 180 évvel ezelőtti önálló településsé válását, mivel mással: egy szabadtéri fotókiállítással.

Az idén 180 éves városrészelőtt tiszteleg Újpest vezetősége az egyhetes kiállítással, ahol Déri Miklós fotóművész által készített portrék láthatók a kerület korszakokon és nemzedékeken átívelő neves vállalkozóiról, kismestereiről.

Ma Újpest a főváros északi kapuja, IV. kerülete. Ám a Duna bal partján kialakult önálló földrajzi egység újkori története az 1830-as évekre nyúlik vissza. Gróf Károlyi István adta bérbe pusztájából a területet szőlőművelőknek. Hamarosan hegyközség alakult ki, majd az iparosok, kereskedők betelepülésével 1840-ben már önálló községi szervezet működött. Földrajzi környezete, kedvező adottságai, Pest közelsége, jó közlekedési lehetőségei következtében Újpest kezdetektől alkalmas volt ipartelepítésre. Tímárok, asztalosok telepedtek le. Bor-, textil- és bútoriparának fejlődése a település egészére kihatott.

Az 1870-es évek végére az ország legnagyobb lélekszámú nagyközsége lett. Alig 30 év múltán, 1907-ben városi rangra emelték.

A város történetének korszakos állomása 1929. Akkor nyerte el a megyei jogú város címet. Járásbírósága, villamos erőműve, takarékpénztára, sportlétesítményei, oktatási intézményei, zeneiskolája, számos bejegyzett egyesülete és kereskedelmi egysége, 38 ipari vállalata van/volt.

A II. világháború azonban megállította a fejlődést. A háborús pusztítás és a veszteség mellett 1945-ben árvíz is sújtotta a várost. Az 1940-es évek végére itt is lezajlottak az államosítások, s mint máshol, itt sem volt problémák nélküli a kialakult helyzet. Az 1950. év nagy fordulatot hozott a város életében: a főváros közigazgatásához csatolták és ezzel megszűnt önállósága, kerületté, városrésszé vált. Fejlődése, sorsa Budapest fejlesztésén belül történt. 1983-ban kezdetét vette Újpesten belül egy új városrész kialakítása, Káposztásmegyeré.

Így alakult ki a ma közel 130 ezer lakosú Újpest, ahol – anélkül, hogy múltba révedő nosztalgiázás lenne úrrá rajtunk – úgy látszik, ismét jó iparosnak, kereskedőnek lenni. Megbecsült helyzetben vannak azok, akik tovább vittek régi mesterségeket, életben tartottak, megújítottak szakmákat, és ma is Újpest szimbólumait képezik.

Déri Miklós nagyszerű képei erről mesélnek. A szakadatlan képződő múlt lenyomatai a jövő számára. Az utca embere megáll, nézi Újpest emberi arcát. A nagyméretű (1,5×2 m), újrahasznosított ponyvákra nyomtatott portrékon megjelenik a IV. kerületi cipész, órásmester, cukrász- és kárpitos dinasztia, ostyakészítő és még sok más vállalkozó, aki hűen reprezentálja Újpest összetartó közösségét.

A kiállítás megtekinthető mától szeptember 5-ig az Újpesti Városháza főbejárata előtti téren.