A miniszterelnök-helyettes szeptember 26-án nyújtotta be a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosító javaslatát az Országgyűlés elnökének. A módosító javaslat szerint a reklámhordozó papír 1 kilogrammjára kivetett adó az eddigi 85-ről 114 forintra emelkedhet.
A Magyar Reklámszövetség és a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség együttesen azt az álláspontot képviseli, hogy a termékdíj emelése indokolatlan, ilyen mértékű növelése pedig elfogadhatatlan. Az MRSZ és a DIMSZ kéri a kormányt, hogy az előzetes szakmai egyeztetést ismét nélkülöző emelésről és annak mértékének okairól adjon tájékoztatást, valamint az ennek következményeit vizsgáló hatástanulmányt bocsássa az iparág rendelkezésére.
Az MRSZ és a DIMSZ véleménye szerint a 35%-os termékdíj-emelés a direktmarketing tevékenységet folytató vállalatokat (nagyvállalatokat és kisvállalkozásokat egyaránt) és a magyar sajtótermékek egy részét olyan indokolatlan többlet teherrel sújtja, amely a 7,5%-os reklámadó mellett csaknem finanszírozhatatlanná teszi a vásárlói tájékoztatásban fontos szerepet betöltő reklámeszközök – az ingyenes reklámújságok, szórólapok, DM levelek -fenntartását, és egyértelműen áremelkedéshez vezet. A tervezet elfogadásának legnagyobb vesztesei az üzletláncok és a fogyasztók lesznek.
A Magyarországon tevékenységet folytató élelmiszer- és más kiskereskedelmi (bútor-, barkács-, sportszer- stb.) üzletláncok forint milliárdokat költenek ingyenes reklámújságok előállítására. Ez a reklámeszköz alapvető szerepet tölt be a fogyasztók tájékoztatásában. A termékdíj ilyen mértékű emelése e tájékoztató eszközök számának csökkenését eredményezheti, amely a fogyasztók tájékoztatását gátolja, akadályozza a tudatos vásárlást. A termékdíj növelése ágazati becslésekre alapozva a teljes magyar piacra vetítve több mint 1 milliárd forint többlet adóteher, amelynek jó részét az érintett piaci szereplők kénytelenek lesznek beépíteni a termékek árába, ezzel áremelkedést okoznak.
Az intézkedés ellentmond a reklámipar versenyképességét növelő szabályozási környezet megteremtésével is, melynek kiszámíthatatlansága 2017-ben tovább növelte a piaci bizonytalanságot.
A múlt évek indokolatlan és szakmai egyeztetést nélkülöző, iparágat sújtó szabályozásai – reklámadó, bónusztörvény, a közterület extra adóztatása, a településkép-védelmi törvény és többszöri kiegészítése, az infotörvény módosítása, termékdíj – továbbra is nagymértékű bizonytalanságot okoznak a piacon.
Tavaly a teljes reklámtorta értéke 216,09 milliárd forintra rúgott. A közel 32 milliárdos szeletet birtokló adatvezérelt marketing (DM) ágazat növekedését 2018-ban akadályozza majd a termékdíj ilyen mértékű növelése.