A Vas megyei Kissomlyón alakult, és már évek óta sikeresen működő Somolygó Amatőr Színtársulat a napokban mutatta be legújabb darabját, címe: „A Géczy-per”. Az egyfelvonásos drámát Kelemen Zoltán, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze írta és rendezte. (Képek: Rozán Eszter.)
A történet 1714. szeptemberben játszódik Győr városában és Géczy Juliannának, a lőcsei fehér asszonynak bírósági tárgyalását mutatja be a történelmi események, adatok, és az író fantáziájának alapján.
Korponayné Géczy Julianna valós személy volt, egy felségárulási per őrizte meg nevét, tragikus történetét Jókai Mór is megírta híres regényében „A lőcsei fehér asszony” címmel. Életét legenda övezi, hol önfeláldozó tetteket hajt végre, hol pedig árulással császári kézre adja Lőcse városát, valójában pedig csak leveleket közvetített a védők és az ostromló csapatok parancsnokai között. Három évvel a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békeszerződés után, tehát 1714-ben perbe fogták, kínvallatásnak vetették alá és Győr piacterén, a mai Széchenyi téren felállított vérpadon 1714. szeptember 25-én lefejezték. Bizonyított tény, hogy holttestét a Káptalandombon, a székesegyház előtti téren hajdan volt temetőben földelték el.
Kelemen Zoltán drámájában érdekes, különleges módon keveredik két idősík, a múlt és a jelen: két takarítónő munkája közben, a porlepte vidéki házban megelevenedik a múlt, leveszik a bútorokról a fehér lepedőket és ezzel a mozdulattal a néző a 21. századból visszarepül 1714 szeptemberébe, egy tárgyalóterembe, ahol éppen Géczy Julianna bírósági pere folyik.
A takarítónők leporolnak egy olyan történetet, ami sorsszerűségével mai történet is lehetne. Érdekes és egyedülálló írói, rendezői megoldás, ahogy a két nő Ady költeményeinek idézésével bölcselkedik, elmélkedik: a 21. században nem 21. századi módon beszélgetnek. Ezzel a szokatlan megoldással az író finomságot, szimbolikus értelmet ad a műnek, és megteremti vele azt a világot, amit valójában érez és lát.
Az előadás a többi közt olyan kérdésekre keresi a választ, hogy ártatlan-e, aki nem bűnös, és bűnös-e, aki nem ártatlan? Kelemen Zoltán és az amatőr színtársulat kiváló szereplői a közönség bölcs és megfontolt ítéletére bízzák a döntést.
Szereplők: Kostyák Borbála, Csiszár Máté, Léránt Zoltán, Lepedus Zoltán, Samu Barnabás, Garai Antal, Gulyás Zsanett, Hegedűs Anett, Kiss Norbert, Babos Ferenc, Kendeh László, Perjési Zsolt, Rózsa Gréti, Kertész Andrásné. Zenekar: Horváth Dániel (hegedű), Gergácz András (nagybőgő)