Az amerikai jobboldal kezd magyar akcentussal beszélni

Arról a tegnapi bejelentésről szóló hírében, hogy a 4iG és a Magyar Állam megvásárolja a Vodafone magyarországi részét, a Reuters emlékeztet arra: a 2010 óta hatalmon levő Orbán Viktor már kiterjesztette nacionalista kormányának a befolyását a stratégiai jelentőségűnek tartott energia- és bankszektorra, valamint a médiára, továbbá régóta dédelget olyan terveket, hogy szorosabb ellenőrzése alá vonja a távközlési ágazatot.

A kormányzó Fideszhez közeli üzletemberek különböző vállalatokat uralnak, és eközben az áprilisban immár negyedik egymást követő ciklusára újraválasztott kormány számos kulcsfontosságú ágazatban közvetlen érdekeltségre tesz szert – rajzolja fel a hátteret a hírügynökség.

A newstimes.com portál, ami időnként előzetesen közli a londoni Financial Times egyes cikkeit, azt írja az ügylet kapcsán, hogy Nick Read, a Vodafone ügyvezető igazgatója alighanem a magyar Himnuszt dúdolja, hiszen a létrejött alku egyaránt kielégíti a helyi hazafiakat és a nemzetközi befektetőket is. Orbán Viktor, az erőskezű vezető – olvasható a cikkben – nem retten vissza az ellentmondásoktól. „politikája jobboldali, nacionalista és időnként rasszista. Uniós vezetők pedig arra panaszkodnak, hogy Orbán támogatásokat és szerződéseket szokott átjátszani saját szövetségeseinek a vállalati világon belül, hogy bebetonozza a támogatásukat.”

És most egy amerikai vélemény Orbán Viktorról. A magyar vezető lelkes követőkre talált a konzervatívok körében a bevándorlás és az LMBT-jogok ellenzésével, valamint azzal a harciassággal, ahogyan dacol a liberális bírálatokkal – írja a The Wall Street Journal, az amerikai üzleti körök befolyásos lapja. „Orbán Viktor, az amerikai jobboldal valószínűtlen hőse” című cikkében.

A szerző emlékeztet arra: Orbán, azóta, hogy 2015-ben lezárta Magyarország határait a Közel-Keletről és Afrikából érkező illegális migránsok előtt, vallási tradicionalizmusával és nacionalizmusával növekvő támogatást vívott ki magának az Egyesült Államok azon köreiben, ahol szemben állnak a fennálló berendezkedéssel. Az Orbán módszereit és retorikáját érintő bírálatok – így például azok, amik annak nyomán hangzottak el, hogy a múlt hónapban kijelentette, „nem akarunk kevert fajúak lenni” – nem tompítják szavai hatásosságát. Éppen ellenkezőleg: az ő ideológiájához és stílusához vonzódók szemében a siker bizonyítékának számít, hogy mennyi fenyítést kap Magyarország a progresszív nem kormányzati intézményektől, a demokrata párti elnöki adminisztrációtól és az amerikai médiától – állapítja meg a lap.  

A The Wall Street Journal szerint Orbán pályafutása teljes egészében feltárja, mivé alakult át a konzervativizmus a 21. század első évtizedeiben. Orbán példázza a harcos szellemet és a megvető hozzáállást azzal a jobboldallal szemben, amelyik kulturális értelemben lenézettnek, elszigeteltnek, eszköztelennek és ostrom alatt állónak tartja magát, azon erők által fenyegetve, amik belülről ássák alá a nyugati civilizációt. A lap szerint „Orbán nem az, aki Trump szeretne lenni, hanem ő az a vezető, akivé Trumpnak kellett volna válnia a populista-nacionalisták reményei szerint.” És egy másik idézet a cikkből: „Trump nem Orbán. De az amerikai jobboldal kezd magyar akcentussal beszélni”.

Orbán lehetett az első olyan politikus – vélekedik a Wall Street-i újság elemzője –, aki felismerte, hogy a globális pénzügyi válságnak ugyanakkora a történelmi jelentősége, mint az 1989-i forradalmi változásoknak: nem csupán az amerikai elsőrendűséget és a globalizáció legitimációját szaggatta szét, hanem a feje tetejére állította a politikai alapfogalmakat is. Immár nem az állam mérete az érvelési alap, hanem az állam határa. Ezzel kapcsolatban az amerikai újságíró idézi Orbán azon kijelentését, hogy az az ország, aminek nincsenek határai, nem tekinthető országnak.

Az Alpbach nevű osztrák falucskában minden augusztusban megrendezett, küldetésnyilatkozata szerint innovatív közéleti gondolatok kicserélésére szolgáló európai fórum idei témáit ismerteti, és ennek mentén tekinti át a kontinens főbb aktuális ügyeit a Der Standard című bécsi lap. Ezek egyikeként említi azt, hogy az ukrajnai válság nyomán megnőtt Lengyelország és a Baltikum súlya, miközben töredeznek régi szövetségek: elválik egymástól Magyarország és Lengyelország útja – azé a két országé, amelyet eddig a jobboldali populizmus iránti közös vonzalom tartott egyben.

Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök Moszkva és a Nyugat között lavíroz, és zsörtölődik a szankciók miatt. Varsóban az eddiginél is keményebb fellépés mellett emelnek szót. Eddig a visegrádi csoport mindkét országnak a szószólója volt, most azonban ez a csoport fogatlan és megosztott” – írja az osztrák lap.

A nemzetközi sajtószemle most következő részének forrása: www.muosz.hu

A Vodafone gazdaságosabbá kívánja tenni működését, ideértve, hogy csökkenti az 41 600 millió (!) dolláros adósságát, ezért adja el magyarországi üzletágát – 1800 millió dollárért – írja a  Financial Times. Erről nem kötelező szerződésben állapodott meg az állami Corvinus Zrt.-vel, illetve a magántulajdonban lévő 4iG-vel. A brit cég vezérigazgatója azt közölte, hogy a fontos piacokon, így Spanyol-, Olaszországban, Portugáliában és Nagy-Britanniában viszont terjeszkedni kívánnak, vásárlás, illetve összeolvadás formájában.

A 715 000 millió forintos vételár több mint 9-szer múlja felül a Vodafone magyar leányvállalatának éves bevételét, a kamatok, adók, hiteltörlesztések és az értékcsökkenési leírás megfizetése előtt. Az ügylet hírére a társaság részvényei 6%-kal fölértékelődtek, tegnap este egyenként 122 pennyt értek.

Elemzők szerint a magyar leányvállalat jól teljesített, de a piac túl kicsi volt a Vodafone számára, és így már nem felelt meg az anyacég céljainak – írja az ugyancsak brit  The Times. A holding különben már távozott Új-Zélandról és Katarból is, Afrikában pedig összevonta tevékenységét. A vállalat részvényei évek óta meglehetősen gyengén szerepelnek a tőzsdéken. A JP Morgan elemzői szerint jó árat sikerült elérni Magyarországon az értékesítés során, de nem panaszkodhat a 4iG sem.

A BBC is jelentette:repült a magyar meteorológiai szolgálat két vezetője, mert téves riasztást adtak ki augusztus 20-án estére, így elmaradt „Európa legnagyobb tűzijátéka”. Emiatt azután politikai felháborodás keletkezett, mivel a viharfelhő irányt váltott és teljesen elkerülte a fővárost. A szakértők hiába kértek elnézést, már késő volt. A reakció ugyanakkor vegyes Magyarországon. Csaknem 100 ezren írták már alá a petíciót, hogy fújják le a látványosságot, amikor háború van Ukrajnában, odahaza pedig a kormány megszorító intézkedéseket hozott.

A hatalom hívei ugyanakkor felzúdultak a tévedés miatt, mert szerintük a meteorológusok csapnivalóak. Így abban bíznak, hogy most szombaton már nem lesz semmi akadály, mindenki élvezheti a mesterséges csillaghullást.

A Die Welt elemzése vágyálomnak nevezi, hogy Ukrajna az év végéig ellenoffenzívát tud indítani, mert még arra sem képes, hogy megállítsa az orosz csapatok előrenyomulását. Ráadásul jön a tél, és az USA, illetve Európa nem mindig úgy segít, ahogy tudna. A nagy kérdés, hogy mit akar Kijev elérni.

Nem jól állnak a dolgok az ukránok szemszögéből. Nagyon úgy látszik, hogy elveszítik a Donyecki-medencét, az ország déli sávja pedig javarészt már most is orosz kézen van. És nem valószínű, hogy ez bármit is változnék. Herszon visszavétele késik, mert az ukrán csapatok nem tudják elfoglalni a várost.

A szomorú felismerést csak tetézi, hogy télen súlyos élelmiszer-, illetve energiaellátási gondokkal szembesül az országban maradt 35 millió ember. Ez a fő oka a meghirdetett támadásnak, ám valójában az ukrán vezetés a falnak szorult és csak a szükségből próbál erényt kovácsolni.

A helyzet akkor módosulhatna lényegesen, ha a Nyugat hajlandó lenne jóval több fegyvert és muníciót szállítani. Ám ehhez döntenie kell a támogatás növeléséről. A másik opció az, hogy kiszolgáltatja az országot az orosz hadigépezetnek, ami az időre játszik és még van elegendő tartaléka. Mindenesetre az esetleges béketárgyalások nagyban függenek az adott harci helyzettől. Nem kizárt, hogy Volodimir Zelenszkij elnököt rászorítják a háború mielőbb befejezésére.

A végső szót az amerikai, a francia elnök és a német kancellár mondja ki. De ahhoz meg kellene azt is határozni, hogy mi a cél az egész viszályban. Megbuktatni Putyint, netán annyira meggyengíteni az oroszokat, hogy sokáig ne legyenek képesek hasonló támadásra? Emmanuel Macron és Olaf Scholz inkább arra hajlik, hogy gyorsan vessenek véget a konfliktusnak és így újra lehessen építeni a kapcsolatot a Kremllel.

A nyugati közvélemény egyre inkább kiáll Kijev mögül, és ezt csak gyorsítják az emelkedő energiaárak. Moszkva ugyanakkor nem szigetelődött el, mert egy sor kormány jóindulatúan viszonyul hozzá, lásd az Öböl menti államokat, Indiát, Kínát, Indonéziát, Egyiptomot, Iránt, Svájcot, de még Izraelt is. Úgyhogy nem várhatóak további szankciók és csökken az újabb fegyverszállítmányok esélye is.

Ez azonban szegénységi bizonyítvány az európai országok számára. Scholz egyenesen elárulja Ukrajnát. Ezért hatalmas felelősség terheli, ha megcsonkítják az ország területét, és ily módon eléri célját az orosz agresszió.

Financial Times Megoszlanak a vélemények arról, hogy Alekszandr Dugin mennyire fontos a Kreml számára, valaki azonban mégis csak igen komolyan vette, hiszen autóba rejtett bombával felrobbantotta a szélsőjobbos filozófus lányát, a nacionalista újságírót, ám feltételezések szerint a pokolgépet az apának szánta. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a tanácsadó már vagy 30 éve szorgalmazta Ukrajna lerohanását.

Emellett tény, hogy jól jött neki a vélt szoros viszony az elnökkel, így fontos nemzetközi szerephez jutott, amiben előny, hogy folyékonyan beszél angolul és franciául. Kínában, Iránban és Törökországban a szószólója lett mindazoknak, akik próbálják megtörni Amerika hegemóniáját a világban. Európában és az USA-ban pedig a szélsőségesekkel került kapcsolatba a „globalizmus” elleni harcban.

Meggyőződése, hogy az Oroszország vezette eurázsiai szárazföldi hatalmak természetes ellenfelei a tengeri hatalmaknak, élen az Egyesült Államokkal. Nagy csodálója a náci filozófusnak, Carl Schmittnek. Az öreg kontinensen olyan erőkkel működik együtt, mint az Osztrák Szabadságpárt, az olasz Liga és a francia Nemzeti Tömörülés.

A merénylet felveti, hogy a Kreml ezek után még agresszívabb lesz a háborúban, illetve odahaza. Ha Putyin és bábjai a belső ellenséget vádolják meg, akkor az elnyomás erősödésére kell számítani. Ha a nyugati titkosszolgálatokat teszik felelőssé a történtekért, akkor lehet, hogy újabb orgyilkosságok történnek a nemzetközi porondon.

A legkézenfekvőbb bűnbaknak az ukránok számítanak, így a viszály brutális kiéleződése várható. Dugin buzgón szokott uszítani a fegyveres csatározásoktól távol, de a pokolgépes gyilkosság miatt a front közelebb került Moszkvához. Annyi szenvedés után nem sok ukrán hullajt könnyeket az áldozatért. Annál is inkább, mert az apa 8 éve arra szólította fel az oroszokat, hogy ne sajnálják, öljenek meg annyi ukránt, amennyit csak bírnak. Mások viszont, a viszálytól messze, nehezen hihetik, hogy bárki megérdemli, hogy a gyerekét a szeme előtt repítsék a levegőbe.

Yahoo/Bloomberg Csak rátett még egy lapáttal a lengyel igazságügyi miniszter a Brüsszellel kialakult vitára: Zbigniew Ziobro azzal vádolta meg az EU-t, valamint Németországot, hogy ellopják a lengyelek pénzét, miután nem hajlandók kifizetni a milliárdokat. Továbbá: Ursula von der Leyen hazudik, mivel csaknem 3 hónapja még azt mondta, hogy jól alakulnak az igazságügyi reformok, így az ország közelebb került ahhoz, hogy megkapja a 36 000 millió eurót.

Az éles kirohanás pont akkor hangzott el, amikor a koalíció nagyobbik pártja egyre kevésbé hiszi, hogy megkapja a támogatást. Ziobro szerint a lengyeleket meglopják és a fosztogatásban döntő szerepet játszanak a Bizottság elnöke által vezetett német politikusok. A tárcavezető ily módon összemosta Berlint az egész Európai Unióval. Arra szólította fel a PiS-t, hogy ne engedjen Brüsszel és Németország követeléseinek.

Süddeutsche Zeitung Lázasan osztogat a lengyel kormány, mivel jönnek a választások, ám a bírálók szerint sokba fog még kerülni a rengeteg ajándék. Az egyik ilyen gesztus a jelzáloghitelek törlesztésének befagyasztása a válság enyhítésére. De hát az infláció 15,5%-os, amire negyedszázada nem volt példa. A złoty rekordmélységbe zuhant, miközben az alapkamat 6,5%-ra emelkedett. Ugyanakkor az érintettek jó 90%-a változó kamattal vett fel kölcsönt. Ennélfogva fogalma sincs, miként fizesse vissza.

Viszont kérdéses, hogy mennyire fizetődik ki a lépés a hatalom számára, mivel az árakat messze nem csupán a háború vagy a sok szankció nyomja fel. Sokat nyomnak a latban a nagyvonalú szociális juttatások is. A German Marshall Alapítvány egyik szakértője úgy látja, hogy a PiS csupán tereli maga előtt az infláció problémáját, miközben a választások miatt új és újabb rétegeket igyekszik magának megnyerni. Kerül, amibe kerül.

Az azonban súlyos gond, hogy ehhez nem kap pénzt az EU-tól a jogállami gondok miatt. A tét 36 000 millió euró sorsa, de nem úgy látszik, hogy Varsó beadná a derekát. Így a lengyelek könnyen ugyanolyan helyzetbe kerülhetnek, mint Magyarország. A Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet egyik elemzője ezt úgy magyarázza, hogy a kabinet túl nagyvonalú a polgárok iránt, hiszen igen magas az infláció és hatalmas kockázat az energiaválság.

További gond, hogy a növekvő árak miatt jócskán megemelték a béreket, miközben a termelékenység nem javult. Nagy szükség van munkáskézre, és az szintén növeli a nyomást a keresetek emelésére. Viszont a szakértők helyeslik, hogy a jegybank idejében közbelépett és így magasabb lett az irányadó kamat.

Az inflációt hosszabb távon csak recesszió fékezheti meg. Ami nem kívánatos, mégis szükséges lehet, hogy megnyugodjanak az árak.

The New York Times Paul Krugman szerint egyáltalán nem az erő jele, hogy jelenleg mind Oroszország, mind Kína nagy kereskedelmi többletet tud felmutatni, miközben mindkettő igyekszik megkérdőjelezni a nemzetközi rendet. A Nobel-díjas közgazdász emlékeztet arra, hogy Peking és Moszkva gazdaságilag nincs egy súlycsoportban, az oroszokról most derült ki, hogy hadseregük sem valami fényes, viszont, mint tudjuk, vannak nukleáris fegyverei.

A nyertes az az ország, amelyik többet ad el, mint amennyit vásárol. Mert pl. az oroszok esetében a szankciók miatt növekedtek meg a bevételek, miután megdrágultak az energiahordozók, és ez ellensúlyozza, hogy csökken az eladott mennyiség. Ám a gázzal a rezsim próbálja nyomás alatt tartani a Nyugatot.

A megtorló intézkedések ott érintik igen kellemetlenül az orosz gazdaságot, hogy az nem tud alapvető alkatrészeket beszerezni a termeléshez. Vagyis a kereskedelmi mérleg pozitívuma azt mutatja, hogy a rezsimnek van ugyan pénze, mégsem jut hozzá a háború fenntartásához nélkülözhetetlen árukhoz.

Kínában pedig azért nőtt meg az áruforgalom többlete, mert a növekedés ellenére visszafogott a magánfogyasztás, ugyanakkor megroppant a lakáspiac, ami idáig jórészt felvette a kisemberek megtakarításait. Ily módon nincs szükség akkora importra, vagyis ez ugyancsak a gyengeséget mutatja.  De nagy károkat okoz az elhibázott covid-stratégia is. Ugyanakkor a lanyha kínai kereslet ajándék a világnak, mert gátolja, hogy nőjön az olaj és más termékek ára, tehát enyhíti az inflációs nyomást.

Azaz látható: bajban vannak a diktatúrák, ahol senki sem meri megmondani a nagy embernek, hogy nem jó a politika. Vagyis lehet, hogy menetelnek a tekintélyuralmak, de nem azért, mert jobban működnek, mint a demokráciák. Erről éppen nincs szó.

A The Wall Street Journal vezércikke arra hívja fel a figyelmet, hogy Oroszország már megint zsarolja Európát, mert abban bízik, hogy a fagyoskodó kontinens majd szépen visszavonja a szankciókat. Az elnök nagyon élvezte, hogy már eddig is a frászt hozta a földrészre, hát, miért ne próbálkozzék meg újra azzal, hogy váratlanul lezárja a kulcsfontosságú gázvezetéket, előre nem látott javítási munkákra hivatkozva.

Az Északi Áramlat 1-ről van szó, amelyik így is csupán a kapacitás ötödével működött. Azonnal meg is ugrottak tegnap az árak. Vlagyimir Putyin azért játszhatja a kisded játékát, mert megteheti, hiszen nyerő pozícióban van. Igaz ugyan, hogy a nyugati hatalmak nem szorítják rá Ukrajnát az orosz tűzszüneti feltételek elfogadására, bármennyire szeretné is Moszkva, ám a földgázszállítások leállítása kiélezi a feszültséget a nyugati kormányok között.

Az államfő azt is szondázhatja, hogy mennyire képes alávágni az európai elszántságnak, és súlyosbítani a feszültséget, egyszerűen azáltal, hogy már korán emlékezteti a nyugati szavazópolgárokat, milyen súlyos következményekkel járna rájuk nézve az energiahordozók hiánya.

De addig esze ágában sincs eltekerni a gázcsapot, amíg ilyen jövedelmező számára a szénhidrogén eladása. Elég, ha időnként leállítja a szállításokat és máris félelem önti el az ellenfelek lelkét. Ezt egészen addig csinálja, amíg Európa nem talál új beszerzési forrásokat, vagy újból előkapja az atomenergiát. Úgyhogy a kontinens bármikor véget vethet a politikus élvezkedésének.

Létveszélybe került az osztrák kormányszövetség nagyobb ereje, amit mutat, hogy Karl Nehammer kancellár nem egészen egy éve van hivatalban, de máris a politikai túlélésért harcol – írja a  Politico. Ennek az az oka, hogy nem tud mit kezdeni a megélhetési költségek megugrásával, valamint az energiaválsággal. Ezért azután az infláció 1975 óta nem látott magasságokba emelkedett.

Közben pedig az Osztrák Néppárt támogatottsága zuhan, a kormányfőnél nincs népszerűtlenebb hatalmon lévő vezető a világban. Ha ma lennének a választások, a konzervatívok csupán a harmadik helyet csípnék el. De a következő hónapban jön a megmérettetés Tirolban, ami hagyományosan a jobboldal erődje, ám a párt örülhet, ha 30%-ig jut, noha idáig mindenkor simán hozta a minimum 40%-ot.

Ez sokat elárul az ÖVP-ről, ami 1986 óta folyamatosan a hatalom részese, ám jelenleg olyan, mint egy szellemhajó, sodródik az éjszakában. Leginkább arra törekszik, hogy kedvezményekkel magához kössön bizonyos rétegeket, így a gazdákat, a kisvállalkozókat és a középosztály családjait.

Pedig az előző kormányfő, Sebastian Kurz kétszer is aratott az urnáknál, ám bebizonyosodott, hogy győzelmei alaptalan reményeket keltettek. A párt liberális szárnyából sokan átálltak a NEOS-hoz, az Új Ausztria és Liberális Fórumhoz. Akik pedig a szélsőjobbtól érkeztek, azok javarészt visszatértek a Szabadságpárthoz. Megmutatkozik, hogy vége a kétpárti politizálásnak, új szerveződések bukkannak fel az egész palettán. Ezáltal vége az ÖVP-nek gyűjtőpártként.