Az autópálya-díjak drágulása megváltoztatja a közlekedési szokásokat

Az autópálya-matricák sem maradtak idei, év eleji áremelési hullámból, minek utána a közlekedési szokások is megváltoznak, sokan leteszik az autójukat, mások viszont elkerülik az autópályákat. Március 1-jén érkezik a 24 órás autópálya-matrica, ami megkönnyítheti az átutazók, kirándulók életét. A megkérdezettek jó harmada hasznosnak találja az újítást, sokan mégis inkább a 10 napos e-matricát választanák a kisebb kiruccanások esetén is.

Januártól drágultak az autópálya-matricák, ami azt eredményezheti, hogy egyesek ritkábban ülnek kocsiba, míg mások ezentúl kerülhetik a sztrádákat – derül ki egy nemrég végzett felmérésből.

Március 1-jén érkezik a 24 órás autópálya-matrica: ez kétségkívül kedvező az átutazók, a kirándulók számára. A megkérdezettek 36 százaléka ugyan hasznosnak találja az újítást, de sokan a kisebb kiruccanások esetén is inkább a tíznapos e-matricát választanák.

A Simple felhasználók körében végzett kutatás alapján egyértelmű: az emberek tizenöt százaléka kevesebbet autózik majd, és csak akkor vásárol rövid lejáratú matricát, ha nagyon muszáj, míg nyolc százalék inkább egyáltalán nem is használ autópályát a jövőben. A megkérdezetteknek csupán nyolc százalékát nem érinti érzékenyen az áremelés.

A válaszadók harmada havonta legalább egyszer használ fizetős útszakaszt, 23 százalék hetente, 17 százalék pedig naponta közlekedik ilyen utakon. A megkérdezettek 16 százaléka évente legalább egyszer hajt fizetős útra, míg a maradéknak vagy nem esik útba, vagy csak akkor közlekedik díjköteles sztrádán, ha nagyon muszáj. Annak érdekében, hogy használhassa az autópályát, minden második megkérdezett vármegyei e-matricát szokott vásárolni. A többség már január elején megváltja a következő évre az e-matricáját, de tízből egy fő már a decemberi elővásárlás idején beszerzi azt.

Az idén január 1-től a korábban már megszokottak mellett több mint 200 kilométernyi, eddig ingyenes útszakasz lett fizetős, köztük az M0-ás autópálya teljes szakasza is. Emiatt 12 százalék megfontolja az éves vármegyei vagy országos matrica vásárlást. A megkérdezettek fele egynapos kirándulások, utazások során venné igénybe az új matrica típust. Tízből egy fő akkor preferálná, ha átutazóban van, míg nyolc százalék abban az esetben használná ki, ha véletlenül hajt fel egy fizetős sztrádára.