A Die Welt tudósítója úgy látja, hogy a magyar ellenzéki média szabadabban működhet, mint idáig. Orbán helyet akar csinálni a kultúrában, az új nemzedékben, de egyébként is folyton cserélgeti az embereket a különféle posztokon, nehogy bárki is túlságosan biztonságban érezhesse magát. 1956-ban a „menekült” szó még azt jelentette: segíteni, mára azonban már olyan fogalmak társulnak hozzá, mint veszély, bűnözés, ezért nem meglepő, ha kikopik mögüle a részvét.
A Der Spiegel kommentárja arra figyelmeztet, hogy az uniónak védekeznie kell, mert ellenfelei egyaránt támadják Nyugatról és Keletről. Az első a Brexit formájában jelentkezik, a második pedig konkrétan azt jelenti, hogy Magyarország, Lengyelország és Románia aláássák a közösség értékeit. Ez ellen pedig tenni kell, még akkor is, ha ennek érdekében eljárást kell indítani az érintett tagok ellen. A posztkommunista román kormány olyan jogrendszeren dolgozik, amely menedéket nyújt saját, korrupt politikusainak, és pont ez az állam veszi át a jövő hónaptól az EU soros elnöki feladatait. Magyarországon Orbán Viktor a legapróbb csavarig kézben tartja a sajtót és a közigazgatást. Sőt, most már az igazságszolgáltatás fölött is átveszi az ellenőrzést. Ám ébredezik az ellenállás, a tüntetések immár az egész orbáni rendszer ellen irányulnak.
Hogy miként kell az autokratákkal elbánni? Nos, erre nézve támaszt nyújt, hogy pár napja a lengyel elnök kénytelen volt végrehajtani az Európai Bíróság döntését és visszahelyezni állásukba a legfelső bíróság kényszer-nyugdíjazott bíróit. Ez a jó irány, hiszen Lengyelország reagált az unió nyomására. Idáig nem ez volt a helyzet, noha a Bizottság keményen fellépett Budapest, illetve Varsó ellen. A nemzeti populista kormányok számára nem nagy ügy politikai intrikaként lejáratni a jogállami eljárást. Ez általában bejön a lakosság jelentős részénél.
Ám ha a lengyel fél nem tesz eleget a luxemburgi bírósági ítéletnek, az politikailag igencsak kockázatos lett volna, mert a lengyelek többsége nem akarja, hogy az ország kiváljon az EU-ból. Ugyanez érvényes a magyarokra és a románokra is. De Orbánnak és társainak nincs is mandátumuk a kilépésre. Viszont hogy a lengyelek visszakoztak, az azt mutatja, hogy az európai igazságszolgáltatásnak kell ügyelnie az alapelvek megtartására. Vagyis az EiB feladata megállapítani, hogy melyik új rendelet sérti a jogot Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és másutt. Mert az uniónak meg kell védenie a demokráciát.
Magyarországon új, szabad sajtókultúra van kialakulóban, mert noha éppen most állították be a jobboldali orgánumokat egységesen a vonal alá, a másik oldalon minden eddiginél szabadabban jelennek meg kritikus írások - vélekedik a Die Welt. Ennek bizonyítékaként említi a konzervatív lap, hogy megkezdte működését a valaszonline.hu, amely fölöttébb bátor témákkal indított, de ez nem is csoda, hiszen a Heti Válasz digitális reinkarnációjáról van szó. Az már régi, lejárt lemez, hogy egyre kevesebb az olyan sajtótermék, amely független volna a kormánytól. Ám azért közben megjelennek új publikációk, és jócskán megerősödtek a hatalommal szemben álló újságok, rádiók, tévék, netes portálok. Lásd a Magyar Hangot. Bár az is igaz, hogy a fennmaradásuk bizonytalan, hiszen csak nehezen jutnak hirdetésekhez. Vagyis anyagilag teljes egészében az olvasóktól, azaz a saját munkájuk minőségétől függnek.
Szigeti Péter, a 24.hu főszerkesztője problémásnak nevezi, hogy ezeket a kiadványokat ugyanaz a 9 ezer ember olvassa, és ez roppant kevés. De pl. a közönségük folyamatosan nő, mert sokan elvándorolnak a Fidesz-hű Origótól. Erősödik a HVG és a Népszava népszerűsége is. Másfelől közös alapítványba vittek be csaknem 500 jobboldali orgánumot. Emögött az lehet, hogy Orbán nem szeretne még egy olyan meglepetést, mint amilyet Simicska szerzett neki a G-nap után. De belejátszhat a takarékoskodás is. Mindent egybevéve még egyáltalán nem dőlt el a sajtószabadságért zajló harc.
Magyarországon mostanában mindent a vonalhűség határoz meg – állapítja meg a német közszolgálati rádió, a Deutschlandfunk. Zajlik a kulturkampf, és aki nem igazodik a hivatalos irányzathoz, az szedheti a sátorfáját, vagy búcsút inthet hatalmának. Múzeumigazgatók vesztik el az állásukat, filozófusokat pellengéreznek ki, szociológiai kutatások anyagi fedezetét törlik. Orbán Viktor a kultúra kulcspozícióiban helyet akar csinálni a saját embereinek. Ezt bizonyítja Pröhle Gergely sorsa, pedig itt nem akárkiről van szó. De hát a Petőfi Irodalmi Múzeumban megünnepelték Konrád György születésnapját, noha az író előzőleg nyílt levélben élesen támadta a miniszterelnököt és ez felségsértéssel ér fel. Orbán a nyáron Tusványoson kulturális harcot hirdetett meg.
A rendszer nagy célja az illiberális állam, a nemzeti együttműködés, bírálók ebbe nem férnek bele. Már zajlott boszorkányüldözés az olyan filozófusok ellen, mint Heller Ágnes. Az idén visszavettek az MTA-nak szánt pénzekből. Célkeresztbe kerültek a gender-tudományok is. Kovács Éva szociológus úgy érzékelteti a helyzetet, hogy a hatalom bizonytalan légkört akar teremteni. Nincs itt semmiféle kulturkampf, a pőre hatalmi stratégiát lehet tetten érni. Amikor egyesek ellen hecckampány folyik, az egyszerűen csupán az Orbán-rezsim arcát fedi fel. A klientúrában új nemzedék jelent meg, és a tagok számára kell a hely. Ezért még azoktól is meg kell szabadulni, akik korábban lojálisnak számítottak. Vagy csak próbára teszik őket, hogy még inkább kitartsanak a rendszer mellett. Ez az orbáni vezetés lényege: a különféle posztokon állandóan cseréli a katonáit, nehogy a szék túlságosan megmelegedjen a fenekük alatt és valamilyen kiskaput találjanak.
A szakember azt mondja, a kormány iránti hűség már mélyen beleégett a társadalomba, látható az öncenzúra, az apró kompromisszumok jó néhány jele. Ebből következően, amikor fontos volna, hogy az emberek a sarkukra álljanak és nyilvánosan tiltakozzanak bizonyos döntések ellen, akkor inkább belemennek a rossz megoldásba. Mégpedig azzal a felkiáltással, hogy így jobban tudják befolyásolni a dolgokat. A következmények olyan súlyosak, hogy nehéz lesz tőlük megszabadulni, amint azt a Kádár-korszakból már ismerjük.
Az osztrák katolikus egyház feje igen fájdalmasnak tartja, hogy az unióban nem sikerült közös migrációs politikát kialakítani, ehelyett az egyes tagállamok sajnálatos módon saját megoldással próbálkoznak – írja az osztrák Der Standard. Pedig Schönborn szerint inkább a népvándorlás okaival kellene foglalkozni, miközben sorsok forognak kockán, hiszen ezek az emberek menedéket keresnek Európában. A bíboros ugyanakkor azt tapasztalta, hogy egyre nehezebb ez ügyben a politikusokkal tárgyalni. Persze, ha valaki nem tud kellő indokot felhozni a befogadása mellett, akkor ott nincs mit tenni, ezt döntsék el a bíróságok.
Viszont az országnak igencsak érdeke, hogy maradhassanak mindazok, akik már megkapták a tartózkodási engedélyt, beilleszkedtek, nyereséggé váltak a társadalom számára.
A főpap rámutat, hogy a három évvel ezelőtti válság utóhatásaként a mostani osztrák kormány sokkal szigorúbban bírálja el az ilyen ügyeket. Pedig 1956-ban a „menekült” szó még azt jelentette: segíteni kell. Mostanság azonban bizonyos szavak kifordultak eredeti jelentésükből, és ha pl. a menekültek kapcsán folyton azt emlegetik, hogy azok bűnözők, veszélyesek, akkor hamar odalesz a részvét. Ezért fontos, hogy a menedékkérőket ne csupán bajforrásnak tekintsék, hanem lássák mögöttük az emberi sorsokat is. A társadalomnak vigyáznia kell, nehogy az embertelen szörnyetegek nyelvére váltson át. Schönborn arra is kitért, hogy Európában igen sok gyerek születik a muzulmán hitet követő családokban, ám itt nem az a megoldás, hogy ezek után pánikba esünk bármi hallatán, ami az iszlámmal kapcsolatos.
A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.