Az Európai Bizottság megállapította, hogy a magyar állam által a MOL tiszaújvárosi petrolkémiai üzemének nyújtott 131 millió euró összegű beruházási támogatás megfelel az uniós állami támogatási szabályoknak. A támogatás elő fogja mozdítani az észak-magyarországi régió fejlődését, ugyanakkor nem fogja akadályozni a tisztességes versenyt az egységes piacon.
A magyar állam által folyósított beruházási támogatás segíti, hogy a MOL megvalósítsa 874 millió euró összértékű beruházási tervét, amely arra irányul, hogy a már meglévő tiszaújvárosi üzemben poliolokat és propilénglikolokat kezdjen gyártani. A poliol a poliuretánok fő alkotóeleme, amelyeket a többi között autóülések, műszerfalak, bevonatok, ragasztók és tömítőanyagok előállításához használnak. A propilénglikolt elsődleges felhasználási területén, a polimergyártáson kívül az élelmiszeriparban, valamint testápolási termékek és gyógyszerek előállítása során alkalmazzák.
Az állami támogatásnak köszönhetően várhatóan közvetlen munkahely-létesítés valósul majd meg Tiszaújvárosban. A település az észak-magyarországi régióban fekszik, mely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében regionális támogatásra jogosult térség.
A Bizottság a támogatási intézkedést a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatás alapján értékelte. A 2014–20 közötti időszakra vonatkozó iránymutatás értelmében a tagállamok támogathatják a gazdasági fejlődést és a munkahelyek létesítését az Európai Unió kevésbé fejlett térségeiben, és ösztönözhetik a regionális kohéziót az egységes piacon.
A Bizottság megállapította, hogy állami támogatás nélkül a terv nem valósulna meg Tiszaújvárosban. Határozatában a Bizottság azt is kimondta, hogy a támogatás mértéke a szükséges minimumra korlátozódik, mivel pusztán ellentételezi a MOL abból fakadó többletköltségeit, hogy a beruházás más helyszín helyett Tiszaújvárosban jön létre. A Bizottság ezért arra a következtetésre jutott, hogy mindennek a térség fejlődésére gyakorolt kedvező hatása egyértelműen meg fogja haladni az állami támogatás esetleges versenytorzító hatását.
- Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja
- Iránymutatás a regionális állami támogatásokról (2014–20)
- Állami támogatások nyilvántartása
Jövőre 2700 millió euróval gazdálkodhat az Erasmus+ program
Az Európai Bizottság ma közzétette az Erasmus+ programra vonatkozó, 2018-ra szóló pályázati felhívását. Az uniós program azt a célt szolgálja, hogy segítse és ösztönözze a mobilitást és az együttműködést az oktatás, a képzés, az ifjúságpolitika és a sport területén. Tekintettel arra, hogy az Erasmus+ éves költségvetése várhatóan 200 millió euróval bővülni fog, a program 2018-ban rekordszámú mobilitási és együttműködési lehetőséget kínál majd a részt vevőknek Európa határain belül és kívül egyaránt.
Erasmus+ – 2018. évi pályázati felhívás
Az Erasmustól az Erasmus+ programig: 30 év története