A világsajtó tele van a Venezueláról szóló cikkekkel, és még ezek közt is sikerült olyat találnom, amely magyar párhuzammal él. A Neue Zürcher Zeitung című patinás svájci napilap kommentárja azt taglalja, hogy az európai baloldal nem kis része kitartóan pártját fogja Maduro úgymond szocialista kormányának. Példaként hozza fel, hogy a római kormány baloldali populista tagja, az Öt Csillag Mozgalom ellenzi, hogy az Európai Unió ultimátumban követelje a szabad választások megtartását. A németországi Balpárt „puccsista elnökként” emlegeti a rezsimmel szembeszálló Guaidót.
Sok szociáldemokrata is éveken át ártalmatlannak igyekezett feltüntetni Hugo Chávezt és utódját – írja a zürichi lap, majd így folytatja: ehhez hasonlóan viselkednek ma az európai kereszténydemokraták Magyarország tekintetében, ahol Orbán Viktor kormányfő igazságügyi reformokkal, kormányhű médiakonglomerátum megteremtésével, a civil társadalom járszalagra kényszerítésével olyan hibrid rezsimet alakít ki, amely nem hasonlítható ugyan a caracasi diktatúrához, mégis tekintélyuralmi ismertető jegyeket mutat. Ennek ellenére Orbán ott ül a kereszténydemokrata Európai Néppárt soraiban.
Erősen szubjektív, érzelmekkel átitatott írás jelent meg a The Guardian című londoni lapban munkatársának, John Domokosnak a magyarországi benyomásairól. A cikk szerzője beavatja az olvasót abba, hogy neki, aki britnek vallja magát, sok vitája van az Orbán Viktor pártján álló apjával – akivel közösen tett látogatást az óhazában. „Mit tanultam Orbán Viktortól az utazás alatt?” – ez a cikk címe, és az írás végén megadott válasz szerint lényegében azt, hogy miként lehet megosztani az embereket, elérni, hogy úgy érezzék, megtámadták őket.
John Domokos, mint írja, magyarországi útján lépten-nyomon megtapasztalta a legkülönfélébb emberek részéről a nemzeti azonosság miatti aggodalmat, amit a baloldalon sokan oly’ aggodalmat keltőnek találnak. Egyáltalán nem volt közülük mindenki Orbán-hívő – jegyzi meg. Ezután kitér arra a levélre, amelyet harminc liberális értelmiségi juttatott el több laphoz, köztük a The Guardianhez. Az aláírók között szerepel például Bernard-Henri Lévy francia újságíró-publicista, a Nouvelle Philosophie francia értelmiségi csoport alapítója. A levél új harcot hirdet a civilizációért, nehogy Európa elpusztuljon a populista hullámok alatt.
A levél szerzői olyan absztrakciónak tekintik a nemzeti identitást, mint amely csak a demagógok képzeletében létezik, és csak a megvetés hangján szólnak azokról az emberekről, akik erre szavaznak – az olyan emberekről, mint amilyen például a The Guardian újságírójának az apja is. John Domokos egyfelől megérti a levélírók aggodalmait, mégis úgy látja, hogy ez a levél ajándék Orbánnak, az ilyen hozzáállás nem a megoldás, hanem a probléma része.
A bécsi Die Presse az európaiság, pontosabban az Európa-pártiság fogalmáról – hogy teljesen világos legyen, németül a „proeuropäisch” hozzáállás mibenlétéről – közölt elmélkedést. A szerző, Oliver Grimm kiinduló gondolata, hogy egyáltalán nem tudja, mit is jelent ez a szó. Talán az EU melletti, a nacionalizmus elleni – a határok elleni? – kiállást, a népeket összekötő egységet. Vannak azonban olyanok – írja –, akik nem találják örömüket az európai egyesülés történetében, ehelyett a zászlólengető, népies önellátásra rendezkednének be, szintén Európa-pártinak mondva magukat. A cikk szerzője ezen a ponton idézi Orbán Viktornak – megfogalmazása szerint a Magyarországot az önkényuralom irányába eltérítő miniszterelnöknek – azt a kijelentését, hogy „egykor azt mondták nekünk, Európa lesz a jövőnk, ma azonban azt mondjuk: mi vagyunk Európa jövője”. Az európai egység ravaszdi ellenségei – írja a Die Presse – ma azt állítják, hogy ők az Európa-pártiak, a szó valódi értelmében. Minderről persze Oliver Grimm brüsszeli tudósítónak az a véleménye, hogy az üres szócséplés nem vezet sehova, miként az sem, ha valaki – az Emmanuel Macron által megkezdett úton lépkedve – egyszerűen átveszi Donald Trump szlogenjét, a napellenzős sapkát – amerikaiul baseballsapkát – kékre festi, és azt írja rá, „tegyük újra naggyá Európát”.
Végezetül, hogy legyen valami egészen aktuálpolitika is ebben a lapszemlében, megemlítem, hogy a londoni Financial Times miként értékeli a brit parlament tagnap esti szavazását, amelynek eredményeként Theresa Mayt visszaküldenék Brüsszelbe, tárgyalja újra a Brexitet. Szóval a tekintélyes lap értékelése szerint a miniszterelnöknek sikerült egyesítenie saját pártját egy olyan alku jegyében, amelyről tudja, hogy nem lesz képes teljesíteni.