Mintegy húsz éven át – az 1970-es évektől az 1990-esekig – voltam „bejáratos” a Magyar Hírlap színeiben Ausztriába, miután az akkor itthon és külföldön egyaránt mértékadónak számított napilap különösen jó külpolitikai rovatot (is) „működtetett”. Kiváló kollégáim gyakorlatilag „az egész Földet a kezükben tartották”, jóformán kivétel nélkül elsőként vagy az élvonalban számoltak be elsősorban az európai történésekről, és persze a távolabbi eseményekről is. Szerénységem (örömömre, bár más földrészekre is kellett „kirándulnom”) Európa jó néhány országával foglalkozott, különös tekintettel nyugati szomszédunkra, Ausztriára, ahol a csaknem két évtized alatt jóformán havonta-kéthavonta, nem egyszer gyakrabban is megfordultam, hogy – számos alkalommal az ország politikai vezetőivel, gazdasági potentátokkal beszélgetvén – lapom hitelesen és frissen beszámolhasson a példának tekintett alpesi köztársaságban történtekről. Ekként találkozhattam Kreiskyvel eleinte csak a ballhausplatzi kancellárián a hagyományos Pressefoyer-n, a minisztertanácsi ülés után tartott sajtótájékoztatókon, majd közvetlenül, exkluzív interjúk alkalmával. Amikor ez a születésnapi írás készült, „az Öreg” már „csak” Altbundeskanzler volt, ám szavai úgy hangzottak, mintha még mindig hivatalban lenne. Okosan, megfontoltan, felelősséggel hazája, Európa, a világ sorsa iránt. Dr. Bruno Kreisky ma 1911-ben született… (A nyitó képen: a Kreisky által tartott egyik Pressefoyer; foto: Die Presse.)
„Nem szeretem az ünneplést, főként akkor nem, ha a születésnapom alkalmából köszöntenek” – mondta tegnapi beszélgetésünkkor dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság exkancellárja. „Ilyenkor ugyanis akarva–akaratlanul eszembe jut (mert eszembe juttatják!) az idő múlása, és az is, hogy mennyi még a teendőm…” A kérdésre, hogy most mit csinál, azokban a napokban, hetekben, amikor igazán pihenhetne is egy picit, ezeregy elfoglaltságát sorolja: a minap érkeztem vissza Amerikából, ahol a nemzetközi PEN-konferencián tartottam előadást. Készülök Spanyolországba, egy fontos tanácskozásra hívtak. Aztán a születésnapi gratulációkat is illik fogadni, elvégre az ember nem szökhet meg a saját születésnapja elől! Közben emlékirataimat is diktálom, látja, ez is az idő haladását bizonyítja…”
Keveseknek adatik meg olyan nagyszerű, fordulatos és alkotásokban gazdag életút megjárása, mint amilyen az osztrák és a nemzetközi szocialista mozgalom nagy öregéé, dr. Bruno Kreiskyé. Ifjúsági mozgalmi tevékenység, letartóztatás, menekülés a hazáját megszállt nácik titkosrendőrségének börtönéből Svédországba, életre szóló barátság Willy Brandttal. Majd a nagy építkezések korszaka a második világháború után, amikor Ausztriába visszatérve, tapasztalatait és tehetségét az egyéniségéhez leginkább illő külügyi pályán (és persze majd’ ekkora energiával Ausztria Szocialista Pártjában is) igyekszik hasznosítani hazája nemzetközi tekintélyének, kapcsolatainak a helyreállításában, megszilárdításában és továbbépítésében.
Külügyi államtitkárként ott volt az osztrák államszerződést előkészítő tárgyalások tucatjain, majd pedig a Moszkvába meghívott osztrák küldöttségben. Amikor tavaly májusban, az államszerződés 30. évfordulójának előestéjén az akkori nemzetközi körülményeket is vázolta a lapunknak adott exkluzív interjújában, az 1955. május 15-i eseményt az európai enyhülés felé vezető úton megtett első nagy lépésnek nevezte. „… Mert elméletileg akkor zárult le a hidegháború korszaka. Ez még akkor is történelmileg bizonyítható állítás, ha később – a berlini és a kubai válság következtében – ismét megjelent a világpolitikai szóhasználatban a krízis kifejezés. Szerencsére sikerült ezeket a problémákat háború nélkül megoldani.”
Bruno Kreisky külügyminiszterként, majd pedig sokszoros kancellárként (1970–83 között) külön fejezeteket írt munkásságával a Második Osztrák Köztársaság történelmének lapjaira. Az ő hallatlan diplomáciai-politikai érzékének és bölcs felismerésének is köszönhető, hogy a hatvanas évek derekától mind felhőtlenebbé váltak a magyar–osztrák kapcsolatok, és a jószomszédság példaként emlegetett baráti légkörében mindegyre bővülhet a kölcsönösen hasznos együtt munkálkodásunk. Dr. Kreisky alighanem legnagyobb érdemei közé számít azon történelmi tapasztalattá vált fölismerése, hogy a jövőbe vezető egyetlen út az eltérő társadalmi-politikai rendszerek megértése, az egymás iránti bizalom erősítése, az együttműködés – persze elvi engedmények nélkül.
A nemzetközi politikai és gazdasági élet örökös áramlásában élő, szerfölött aktív, szolgálaton kívül is szolgálatban levő politikus, az enyhülési folyamat egyik építőmestere, tegnap arról is beszélt, hogy „Ma sokkalta jobbak az enyhülés kilátásai, mint egy esztendővel ezelőtt. Feladatunk, hogy Genf szellemét életben tartsuk, az élet minden területén annak megfelelően cselekedjünk. Természetesen mindenekelőtt a két világrendszer vezető hatalmai. És történelmi feladata nem csupán nekik, hanem mindenkinek, aki tehet érte, hogy megvédje és erősítse a reményes kibontakozás legkisebb eredményeit is.” Megemlítvén dr. Kreiskynek a közel-keleti és a földközi-tengeri térség válságos körülményeit, kifejtette: „Csakis tárgyalásos úton, a minden érdekelt fél részvételével megtartandó konferencián, az ENSZ Biztonsági Tanácsának útmutató határozatai szerint lehet és kell békét teremteni mindkét térségben. A népek közös érdekeit, legfőképpen pedig alapvető emberi jogát, a békéhez való jogát kell szem előtt tartani…”
Mai, 75. születésnapjára szóló jókívánságainkat szíves barátsággal fogadta dr. Bruno Kreisky, korántsem udvariasságból azzal búcsúzván, hogy ugyanezt kívánja minden magyar barátjának. Aligha túlozunk, ha hozzátesszük: tisztelője, barátja egyaránt sok millió van itt is, a Lajtától keletre.»