Idestova harmincöt esztendővel ezelőtt, 1990. május 10-én jelent meg az alábbi jegyzetem az akkor különösen széles körű és talán a legnépesebb olvasótábort vonzó, országosan terjesztett déli napilapban, a csupán néhány esztendőt megért Mai Napban. A közkedvelt, tabloid formátumú újság már nagyon rég a múlté, ám az alábbi sorok, sajnos, ma is időszerűek, mert szélsőségesek ma is vannak, időnként olyan érzése támad az embernek, hogy többen, mint e jegyzet írásakor. (A nyitó képen: a Brecht házaspár sírja a berlin-dorotheenstadti temetőben.)
«Vagy mégsem? E három szóval ugyanis nem intézhető el az ügy, amiért meg kellene követnünk századunk jeles német íróját. És feleségét is, a nagyszerű színésznőt, Helene Weigelt. Életükben ugyanis sokan és sokszor támadták, bántották, gyalázták mindkettőjüket. Csupán csak azért, mert nem hajtottak fejet a nácik előtt, mert leleplezték aljasságaikat, mert megutáltatták a barna barmokat a világ józan és tisztességes többségével, mert elítélték a fasizmust, tiltakoztak a háború, a népirtás ellen.
S most ez a hála? Haló poraikban sem hagyják nyugton az író–művész házaspárt, e két nagyszerűembert! Valakik a sírjukhoz lopakodtak, s ahelyett, hogy virágot vittek volna a (kelet-)berlini dorotheenstadti temetőbe, festékszóróval összemázolták Brechték sírkövét. „Zsidó disznó” – írták a halott író emlékművére.
Ismeretlen tettesek – állítják a sírgyalázás bűntettet vizsgálók. Hát nem látnak, hallanak a (kelet-)német rendőrök? Talán nem szakemberek ülnek az alexanderplatzi Polizeipräsidiumban? Innen, Magyarországról kell megmondani, üzenni a berlini rendőr-főkapitányság hivatalnokainak, hogy időnként tekintsék meg a még-NDK fővárosában is jól fogható nyugatnémet tévéállomások beszámolóit a kelet- es nyugatnémet újfasiszták, bőrfejűek félelmet, rémületet, hányingert keltő megmozdulásairól, a neonáci vezér türingiai hivatalos látogatásáról. Abból az országból kell aggódó szót hallatni, amelyik a múlt ősszel fölhúzta a sorompót a keletnémet demokratikus forradalom előtt? Féltjük e forradalom tisztaságát!
Brecht is félt jó fél évszázaddal ezelőtt, féltette a németeket, féltett minden népet – a nácizmustól, az elvakultságtól, a zsidóellenességtől és fajüldözéstől, a tűzáldozattól. Holott Brecht maga nem is volt zsidó. Csupán német volt, európai volt, ember volt.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)