Az újságíró archívumából – Csencselés a német márkával

Harminc plusz egy évvel ezelőtti helyszíni tudósításra leltem az Arcanum Adatbázis Kiadó napilap-gyűjteményének frissen közzétett példányai között: a Mai Nap (emlékszik, kedves Olvasó? – hazai rendszerváltás hajnalán alapított legolvasmányosabb déli napilap, a halványuló Esti Hírlap izmos vetélytársa volt, kitűnő szerkesztő- és újságíró- és fotósgárdával…) digitalizált példányai között. Berlinben dolgoztam, szerfölött izgalmas eseményről, a többi között a két Németország egységesülésének, a gazdasági összeolvadás alapvető feltételéről, a nemzeti valuták egységesítéséről is tudósítottam. Pontosabban arról, hogy miként vonják ki a forgalomból a keleti márkát, és váltják át nyugatira. Már akkor, órákkal a márkaházasság előtt látni lehetett, hogy egy időre szerfölött nehéz napok, hetek, hónapok várnak az akkor még Német Demokratikus Köztársaság jó 16 millió polgárára, aki viszont – ez nem sokkal később bebizonyosodott – mégis csak jól járt, és megért még egy pénzcserét, amikor a DM-ből euró lett…

«Negyven órával a német valuta- és gazdasági unió előtt Berlin a szeméttől fulladozik. Bokáig süpped az ember az eldobált papírtálca-, műanyagpohár- és újságpapír-halmokban a hárommilliós világváros keleti felében. Ha nem vigyáz, könnyen hanyatt vágódhat a szemétgyűjtő tartályokból kifolyó banánhéjon, virslimaradékon, amelyet éjszakánként már a patkányok hada lep el és pusztít.

A még NDK fővárosában, Kelet-Berlinben, három napja sztrájkolnak a szemetesek. Kétszázötven kukásautó állomásozik a parlament és a „Vörös Városháza” előtti térségen. A narancssárga jakik odaáti, azaz nyugati kollégáikéval azonos béreket, szociális ellátást követelnek, meg környezetkímélő technológiát az ipartól. A kukások szószólója mondja:

– Fizessen többet az, aki a sok szemetet termeli. Kapjon több bért, aki ezt az egyre növekvő hulladékot kénytelen az eddiginél több és nehezebb munkával elszállítani. Környezetet nem romboló szemétlerakók létesítését követeljük, a szemétkezelés korszerűsítését és a teljesítményünk szerinti fizetéseket.

Ma egy keletnémet kukás ember 190 órai munkával 1200-1300 keleti márkát keres. A július elsején életbe lépő valutaunió után ugyanennyit fog kapni nyugatnémet márkában. Csakhogy miközben ma még 66 pfennigbe kerül egy liter tej, 70-80-ba egy kiló kenyér és 8-10 márkába egy kiló disznóhús (a márka-forint aránya 1:7), vasárnap 0 órától a kenyér kilóját 3,30, a tej literjét 1,30, a disznóhús kilóját 10 nyugatnémet márkáért mérik majd. Megszűnik például a lakbér, az üzemi étkeztetés, a menza állami ártámogatása, a piac kíméletlen törvényei fognak érvényesülni az élet minden területén. Hónapok óta aggódnak a keletnémet nyugdíjasok, fiatalok és nagycsaládosok milliói: hogyan fogják beosztani néhány száz márkás járandóságukat a hirtelen megváltozó árarányok közepette.

(A kép forrása: www.pressereader.com)

Lesz itt milliós munkanélküliség! Igaz, nem hosszú ideig, de…

Berlin szívében, az Alexander Platzon a fenyegető nagyarányú elbocsátások ellen újságírók tüntettek. E sorok írása közben jött a hír odaátról: Kohl kancellár és De Maizière miniszterelnök nyomatékosan kérte az NSZK iparbáróit, gazdaságának kapitányait, lássanak hozzá nagyobb ütemben a beruházásokhoz a keleti országrészben. A nyugatnémet állami vasutat hozta példaként a televízió-híradó: megépíti a Berlin–Hannover közötti új vonalat, hogy a menetidő felére csökkentésével bekapcsolhassák a reménybeli német fővárost az Intercity-hálózatba. Az 1992-ben kezdődő vonalépítés 3 milliárd „egységes márkába” kerül.

A világhírű Alexander Platzon álló, kevésbé híres Centrum áruházat szőröstül-bőröstül felvásárolta az odaáti Kaufhof. Félelmetes képet mutat az áruház, ahová még nem is olyan régen amerikai, angol és francia katonák és feleségeik jártak át bevásárolni, hogy talpára verjenek az 1:8 ,1:10-es kurzuson váltott keleti márkakötegeknek. Olyan kifosztott, mint Latyi, Latabár Kálmán híres filmjében az a bizonyos Állami Áruház… Ha lett volna, hát a törött kerti törpét is megvették volna – itt is – az emberek.

Hetek óta tart a kereskedelemben a raktárkészletek végkiárusítása, már-már nevetséges árakon. A 200 márka körüli Salamander-lábbelikért 30-40 márkát kérnek, öltönyök, iparcikkek negyed- és féláron cserélnek gazdát, miközben a keleti elárusítók már csak a polcok lemosásával foglalkoznak, hogy a hét végén feltölthessék őket a nyugati termékekkel. Persze, minden bizonnyal marad keleti is. Annak ellenére, hogy megpróbálták elsózni a szovjet és más piacokra, és besegítettek a fogyasztásba a „tábornak” Kelet-Németországba csődült csencselői és szegényei. Elképesztő, mennyi itt a lengyel és a román! Az előbbiek (valamint főként a vietnamiak) vásárolnak, amit még lehet, és árulnak, ami bóvlit odaátról átcipeltek. A románok legnagyobbrészt szerencsétlen páriák, az oláh cigányok napok óta nem mosdatott picinyeikkel telepedtek le a kelet-berlini belváros szívében, és a tereken, járdákon henteregve nyújtják a járókelők felé kéregető kezüket vagy a papírt, amelyen rossz németséggel kérik az anyagi segítséget. Indiai utcakép – Európa szívében. Éjszakára a parkokban és legnagyobb tömegben a vasútállomásokon húzzák meg magukat.

“Ha jön a DM (a nyugatnémet márka) maradunk, ha nem , akkor mi megyünk hozzá…”

Eközben a tősgyökeres keletnémet újra türelmesen sorba áll – a nyugati márkára váltandó pénzéért. A teherautószám hozott NSZK-márka legnagyobb részét a valamikori Birodalmi Bank, később kommunista pártközpont bombabiztos pincéjében helyezték el. Annak ellenére, hogy máig több tízmilliárd keleti márkát vontak ki a forgalomból, olvasztottak be vagy égettek el, még mindig bőven van belőle. Mindenekelőtt az utcai pénzváltóknál, akik már – magyar állampolgárok személyében is! – a schönefeldi repülőtéren is megjelentek. Ők 100 keletnémetért 30-32 nyugatit kínálnak. Odaát, a Bahnhof Zoo környékén 35-öt. Július elsején 0 órától a nyugati pénz válik hivatalos fizetőeszközzé Kelet-Németországban. Marad azonban az 50 pfennig, s már előre örülök, hogy vagy 10 márkányi van a zsebemben a letűnő garasokból, amelyek vasárnap reggel 5 és félszer többet érnek majd, mint előző este.»