Nem mai találmány a legszebb lányok nyilvános kiválasztása. Ötvenöt esztendővel ezelőtt, 1969 kora nyarán megválasztották Szigetköz Szépét, azaz Miss Szigetközt. Arra már nem emlékszem, hogy volt-e hasonló választás azon a tájon már előtte is, és folytatódott-e a vetélkedés a későbbi években. Egy biztos: az 1969. évi Miss Szigetköz amellett, hogy bájos volt, okos, magabiztos, céltudatos ifjú hölgyként mutatkozott be az újságírónak. Az ám, kedves Miss Szigetköz, alias Horváth Ildikó, most hol lelhető föl? Netán éppen lányunokájáért szorít valamelyik szépségversenyen?

«Neve?

– Horváth Ildikó.

– Foglalkozása?

– Gimnazista vagyok, jövőre érettségizem.

– Méretei?

– Százhatvanhét centi magas vagyok, ötvenkét kiló, csípő- és mellbőségem száz, derekam 57 centiméter.

– Kedvenc időtöltése?

– Az olvasás. Szeretem a történelmet, a matematikát, a gimnázium orosz tagozatára járok, magánúton angolt is tanulok.

– Sportol?

– Úsztam, de egyre kevesebb rá az időm. Nehéz volt a harmadik osztály, csak 4,4- re sikerült.

Kerek arcú, barna szemű, hosszú, sötétszőke hajú, bájos kislány. Egy a mai tizennyolcévesek közül. Érdeklődő tekintetű, a világot helyes mértékkel mérő, talpraesett teremtés. Munkásszülők gyermeke, és egy hét óta Szigetköz szépe, Miss Szigetköz.

– A népművelők bálján, szombaton éjfélkor választottak meg a fiúk, férfiak. Kilencen indultunk a KISZ-bizottság felhívására. Hárman például a mi osztályunkból.

– Sokan megfordulnak maga után, ugye? Nem feszélyezi?

– Bízom benne, hogy csak annyiszor, mint más gimnazista lány után; nem szeretném, ha csupán a külsőségekről ítélnének meg az emberek.

– Tervei?

– Szeretnék jól érettségizni, a közgazdasági egyetemre pályázom.

– És ha nem sikerül? Elmegy talán manökennek?

– Kaptam erre is ajánlatot, az egyik külkereskedelmi vállalat képviselője hívott. Főfoglalkozásként semmi esetre sem vállalnám. Esetleg kedvtelésből. Szeretem a szép ruhát. Ugyan melyik lány, fiatal nem szereti?

– Miss Szigetköz! Nem zaklatják a fiúk, férfiak randevúajánlataikkal?

– Eddig hatan kértek rá.

– És elment?

– Dehogy…Van egy fiú, akivel nagyon jól megértjük egymást, van közös témánk.

– Kikerülhetetlen kérdés, ha tizenévessel beszél az ember: melyik beatzenekart kedveli?

– Az Omegát.

Horváth Ildikó szombaton este karnevál-hercegnői minőségben részt vesz a mosonmagyaróvári és szigetközi napok záróünnepségén, a kis-dunai lampionos csónakfelvonuláson.»

(Megjelent a Győr-Sopron megyei napilapban 1969. június 14-én. – „Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)