Szokásommal ellentétben nem sokat tudok írni bevezetés- vagy magyarázatképpen az alábbi, jó fél évszázaddal ezelőtt a Győr-Sopron megyei napilapban megjelent írásomhoz, tekintettel arra, hogy bár akkor már legalább húsz éve ismertem Winkler Mihályt a szüleim által, kicsit tartottam is tőle. Mindig túl szigorúnak látszott, és sokáig nem vettem észre, hogy ebben a kemény férfiban rengeteg a jóérzés és a segítőkészség. És azt sem, hogy mennyi lemondással, azaz szerény életvitellel igyekezett gondoskodni a családjáról, kedves-csöndes szavú feleségéről és három csinos lányáról. Aztán eljött a portrékészítés ideje, amikor önmagához képes nagyvonalúan engedélyezte a betekintést „a Winklerbe”. Íme:
«Aligha túlzok, ha azt állítom, hogy Győrben mindenki ismeri Winkler Mihályt. A pontosság kedvéért mégis kijavítom önmagamat: nagyon sokan ismerik. Név szerint is, látásból is. Winkler csak egy van, és az Winkler Mihály, a győri starnd- és termálfürdő vezetője.
Amikor találkozót igyekszem vele megbeszélni, nagy gondban van. Mert:
– Szabadnapomon az unokáimnál vagyok szolgálatban…
Furcsa rajta a kék köpeny. A városban teljesen felöltözve – bármilyen régóta ismerem is – talán még nem is találkoztam vele. Csak úgy, fürdőnadrágban szokta meg az ember.
A Winkler, vagy – engedtessék meg, hogy a riportban is így szólítsam – Miska bácsi gyermekkorom jellegzetes alakja. És minden bizonnyal nagyon sok győri gyereknek, valamikorgyereknek ismerőse, no meg ismerője is, hiszen ha a srácok kiszabadulnak a nyári szünetben az iskolából, első útjuk az uszodába vezet. Ott hajcsúroznak, az usziban…
– És csakis ott, ahol nem szabad – folytatja Winkler Mihály a visszaemlékezést. Sok közös élményünk tudója, emlékezője ő, és így nem nehéz gombolyítgatni a beszélgetés fonalát. Barna, szúrós tekintetű „indián” volt akkor, amikor megismertem. A Cziráky- emlékműről parancsolt le, ahol nagyszerűen éreztem magam. Talán egy fülest is kaptam volna tőle, ha el nem szaladok.
– Most már az unokám is fölmászna oda, de vele sem tehetek kivételt… A barna „indián” megőszült. Cserzett arcát ráncok szántják. A szeme még most is szúr, mindig szembenéz.
– Még most is kemény kezű ember, és nagyon igazságos. Mások is ezt mondják, így ismerik. Keménységéből egy jottányit sem engedett, hiába múltak el az évek.
– Itt, az uszodában egy kicsit pedagógus is az ember. A sok kamasszal bánni, értük felelni nem könnyű dolog…
Sokszor felcsengették éjszakánként a rémült szülők: „A fiam, mit tud róla?” – kérdezték, és ez a kemény ember akkor remegő kézzel nyitogatta sorra az öltözőszekrényeket, maradt-e vissza ruha valamelyikben. – Másnap kiderült, hogy a cirkuszba szökött a fiú. Tavaly maradt ruha az öltözőben, gazdája sehol.
– Leeresztettük az egyik medencét. Sehol semmi. A másikat magambújtam át és vissza. A rendőrségnek is jelentettem az esetet. Másnap a rendőrök végig járták az összes iskolát, kollégiumot: senki sem hiányzott. Délután kopognak az irodaajtón:
„Bácsi, kérem, itt a két forint, elvesztettem a bilétámat, nem mertem bejönni a ruhámért…”
Egy alkalommal két napig azon bosszankodott, hogy valaki epésen megjegyezte: „Egy szót sem szólhat, pénzért üdül egész nyáron! – „Szerettem volna ráruházni néhány ilyen álmatlan éjszakát” – mondja, és már negyedszer veszi elő cigarettatárcáját.
– Nem sok egy kicsit a cigarettából?
– Szeretnék leszokni róla, mert már sokszor kapar a torkom. De nélküle elhíznék. Tizennyolc évig futballoztam… – Itt a termál, fogyaszt az.
– Nem használ, csak felébreszt, reggelente leúszom még a magam két-háromszáz méterét. Winkler Mihály nemcsak dolgozik, de lakik is az uszodában. Huszonöt éve. Négyszer meglocsolta a Duna, nyolcszor költözködött, családostul. A gépház fejépületében, egy szoba konyhában nevelte fel három lányát. Most kapott ideiglenesen lakást a valamikori erdőgazdasági házban.
– Már építik a szolgálati lakást. Külső lépcsőn lehet felmenni az emeletre, hogy csónakkal is meg lehessen közelíteni…
Harmincöt esztendeje van a közműveknél. Szakmája vízvezeték-szerelő, de vezetőként is mindenes. Szerelő, ács, lakatos, villanyszerelő, mentős, kertész és egy kicsit orvos is. (A hinta nagyot üt, ha nem vigyáz a gyerek.) De elsősorban Winkler, Winkler Mihály, akit Győrben mindenki ismer. Vagy csak azt hiszik, hogy ismerik. Jómagam is most kezdtem megismerni, húszévi „ismeretség” után.»