Jó fél évszázad után döbbentem rá, hogy eseményekben, változásokban különösen gazdag történelme van az Elzett márkának. Először is a nevéről, ami nem más, mint László Zoltán győri iparos neve monogrammjának német változata: El (tehát: L) és Zett (azaz Z, amit a németek „zett”-nek írnak, „cett”-nek ejtenek…) A győri szakember 1919-ben alapította a fémárugyárát, a négy folyó városában állította elő termékeit (kisipari vasárukat, majd bútor- és épületzárakat – a tulajdonos-alapító szabadalmai alapján), a cég kereskedelmi kirendeltsége pedig Budapesten működött. Érdemes a további részletekért elolvasni a Wikipedia címszavát. Miután a Soproni Elzett-gyárról (a nyitó képen a gyárépület évtizedekig jól ismer utcai frontja; a ma már archívnak látszó kép forrása: https://www.sopronmedia.hu, foto: Leczovics Zsolt) egy éppen 55 esztendővel (Kisalföld, 1967. január 7.) ezelőtt megjelent tudósításom akadt a kezembe, arra gondoltam, érdemes lenne röviden összefoglalni a jó fél évszázad Elzett sztoriját. Meglepődtem, hogy mekkora változások történtek a cikkben szereplő eredeti helyszínen (és Lövőn is). A krónikát Adorján Zoltán, az Elzett Sopron Felületkezelő Kft. műszaki igazgatója készítette el a szerkesztő felkérésére, az Infovilág olvasói számára. Íme:
Három telephelyről beszélünk Soproni Elzett vonatkozásában. A cég ahol én dolgozom az a Tűgyár területén helyezkedik el. A Vasárugyár Részvénytársaság Sopron-Graz céget 1901-ben alapították. Ez a téglahomlokzatú épület Sopron belvárosához közel a Csengery utcában helyezkedik el (lásd cikkünk nyitó képét!). Jelenleg már nem az Elzett tulajdona. Eladták és sportcsarnokként, illetve szolgáltatóházként üzemel. Mai közismert neve BECSA. Sajnos, a téglahomlokzat sem látszik, mivel hőszigetelő réteggel beburkolták. — Ez volt az „ős” zárgyár, amiről az újságíró archívumából elővett alábbi írásunk is szól.
Ezen a két, réges-régi felvételen a soproni üzem (bal oldali), illetve a (jobb oldalon) a gráci üzem látható.
Az Elzett 1967 óta gyökeres változáson esett át. Én 1987 augusztusa óta vagyok elzettes. A cég krónikájához tartozik, hogy 1965-ben vonták össze a Soproni Zárgyárat, Tűgyárat és a Lövői Késgyárat, és akkortól az Elzett Művek Soproni Gyáraként üzemelt.
A Tűgyár Sopronban a Csepel utcában van. Ketté lett osztva ez a telephely. Az egyikben mi vagyunk, a felületkezelő cég, a másik részén van a DOM-Elzett. Ezt a telephelyt Weiss Manfréd alapította 1940-ben Acél- és Fémművek Rt. névvel. Ruházati vasalatokat, mint például gombostűt, gombokat, patentokat, csatokat és biztosítótűt gyártott itt. A második világháború után 1948-ban kapta a Tűgyár nevet.
Az országos hatáskörű Elzett Fémipari Művek 1984-ben feloszlott, miáltal különváltak a soproni, a budapesti és a sátoraljaújhelyi gyárai. Abban az évben vásárolta meg az Elzett Sopron a német Roto Frank AG licencét és kezdte el a Centro 100 vasalat gyártását, amely a kor egyik legmodernebb bukó-nyíló ablakvasalata volt. Ezt a vasalatot építette be akkoriban a SOFA is a bukó-nyíló ablakaiba.
1986-ban megépült a Soproni Elzett 2800 m2-es galvánüzeme, aminek szerénységem a műszaki igazgatója.
Öt évvel később, tehát 1991-ben a Soproni Elzett-et privatizálták: a német Roto Frank AG és a francia SFPI-csoport vásárolta meg 50–50 százalékos tulajdoni arányban.
A franciák és a németek öt évig dolgoztak együtt, majd 1996-ban bekövetkezett a szétválás; három önálló vállalat jött létre:
a Roto Elzett Certa Kft. zöldmezős beruházással 14 000 négyzetméteres üzemet épített Lövőn. Mára több, mint kétszeresére bővült, és csak ablakvasaltok gyártásával foglalkozik. Az Európában sokáig piacvezető Roto és Centro vasalatot 2000-ben felváltotta a Roto NT vasalatcsalád, ami tökéletesen kielégíti a mai igényeket.
Lövői késgyár: 1924-ben indult meg a termelés és alapvetően késeket és kaszát gyártottak. Miután az Elzettbe beolvasztották, utána bővült zárgyártással és gyorscsavar-szorító gyártásával. A képen a régi késgyár helyét manapság elfoglaló Roto Elzett Certa Kft.
A régi késgyár helyén manapság a Roto Elzett Certa Kft. működik Lövőn.
Az EURO Elzett Kft. mai neve DOM-Elzett Zárgyártó és Kereskedelmi Kft. A cég csak zárakat gyárt – a soproni telephelyen. A munkatársai máig foglalkoznak a zárak elektrosztatikus festékszórásával.
Az Elzett Sopron Felületkezelő Kft. megmaradt vegyesvállalatnak, 50-50%-os tulajdonban, és csak elektrokémiai fémbevonással foglalkozik – írta értékes és nagy köszönettel fogadott tájékoztatójában Adorján Zoltán, a kft. műszaki igazgatója, aki a soproni Elzett előtt a Roto Elzett Certa Kft.-nél dolgozott Lövőn. – „Acél és horganyötvözetek felületkezelésével foglalkozunk függesztett és tömeg-technológiában, Roto-sil ezüstös megjelenésben. Tavaly 17 ezer tonna áru felületkezelését végeztük el.”
Mindez néhány másodperc alatt zajlott le Sopronban, az Elzett Fémlemezipari Művek zárgyárának abban a műhelyében, ahol minap új festési eljárást vezettek be a záralkatrészek csinosítására. A módszer nem egyedülálló, de nem is gyakorta alkalmazott. Neve: elektrosztatikus festékszórás.
Lényege: a festendő fémtárgy és a szemcsévé porlasztott festékrészecskék között elektrosztatikus vonzást idéznek elő. A fémet elektromos szigetelőre függesztik, és nagyfeszültségű elektromossággal feltöltik. Ezután különleges pisztollyal rászórják az ellentétes töltésű ionizált festéket a festendő tárgyra.
Érdekessége (és korszerűségének egyik jellemzője): az elektromos töltés révén nemcsak elöl, hanem hátul is befestődik a munkadarab. A festékrészecskék bumerángként megkerülik a sztatikusan töltött tárgyat, és rácsapódnak.
Az új eljárás rendkívül gyors, általa a festék egyenletes, vékony rétegben bevonja a fémtárgyakat, mintha galvanizálták volna őket.
Egy hónappal ezelőtt még orrfacsaró bűz fogadta a belépőt a zárgyár festőműhelyében. A régi módszerrel festett különféle záralkatrészeket gázzal, villamos energiával fűtött kemencékben szárították. Amikor kinyitották a kemencék ajtaját, kitódult belőlük a száradáskor keletkező füst, megtöltötte az amúgy is kicsiny műhelyt.
Évente mintegy kétmillió alkatrészt (körülbelül 20 000 négyzetméteres felületet) festenek a gyárban. Eddig két műszakban nyolc festő dolgozott; a hagyományos festékszórás egészségre ártalmas elfoglaltság. A lebegő festékszemcséket, a vegyszerek gőzét tökéletesen elszívatni nem lehet.
A zárgyár műszaki intézkedési tervében előírták: sürgősen változtatni kell ezen az állapoton. Holpár Gábor szerszámszerkesztő tapasztalatcsere-látogatáson a budapesti Hajtómű- és Felvonógyárban járt, onnan hozta az elektrosztatikus eljárás ötletét. Horváth Sándor gépészmérnök (a gyár műszaki intézkedési tervének előadója) számításai igazolták az új módszer bevezetésének szükségét. Tavaly nyáron hozzálátott a berendezés kiegészítéseként az infravörös fűtőtestekkel bélelt kemence tervezéséhez.
A kemencét megépítették, kitűnőén működik. Kilenc méter hosszú, húsz perc alatt fölfűthető az alagútkemence. A zsúfolt festőműhelyből tágas, rendezett, világos munkahely vált az átrendezés után, Horváth Sándor konvejorsort tervezett az alkatrészek szállítására. Az
ő elgondolásai alapján készítettek el a felrakókereteket, a festékszórófülkét, az elszívó berendezést is.
Az új módszerrel évente 6000 normaórát, 28 300 köbméter városi gázt, 96 500 kilowattóra villamosenergiát lehet megtakarítani. Ezenkívül az eddig felhasznált festéknek a fele elegendő, mivel nem szóródik feleslegesen. így a 150 000 forintos költséggel létesített berendezés tíz hónap alatt megtérül csupán az imént említett megtakarításokkal.
De még ennél is többet jelent: egészséges körülményeket a festőknek.»