Trom Andrásnak, az MTI egykori tokiói tudósítójának 30 évvel ezelőtt (1988. január 28.) a Népszabadságban megjelent írása elképesztő emberi teljesítményekről szól. Mint elmondta, összeállítására az az itthoni hír késztette, amely szerint Csopakon átadták a Balaton első mesterséges napozószigetét, amely 16 négyzetméteres. A cikkben vázolt japán mesterségessziget-létrehozási terveket egyébként kivétel nélkül határidőre megvalósították. (Nyitó képünkön:Kobe-Portopia napjainkban; foto: feel-kobe)
A hegy a tenger felé indult. Valóságos mese kezdődött így, Japán legnagyobb főszigete, Honsu középső részén, a Csendes-óceánra néző oszakai öbölben. Pontosabban Kobe város kikötőjénél. Mindez a hatvanas évek második felében történt. A hegy azóta megérkezett, belefeküdt az óceánba és e különös földdarabra új város épült: Portopia. A jelenleg húszezer lakosú, tervezése idején utópiának hitt város ma már négyszáz hektáron elterülő 20 gyárával és divattervező intézeteivel Japán modern textiliparának fellegvára. Harminckét emeletes szállodájában soha sincs üres szoba, ugyanis Japánból és a világ minden tájáról érkeznek a hitetlenkedők, hogy meggyőződjenek: a mese igaz, és ahol azelőtt 12 méteres víz volt, most szilárd talaj van a lábuk alatt, a fejük felett pedig egysínű vasút szállítja az utasokat.
„Szilíciumvölgy” a hullámokon
Kobe 120 éves kikötője – amely ma a világ legnagyobb konténerhajó-forgalmát bonyolítja le – egymillió 400 ezer ember otthona. A város azonban mindössze másfél kilométeres sáv a hegyek és az óceán között. Kobét fojtogatni kezdte a helyhiány, ami egész Japánra jellemző. A 121 millió lakosú ország ugyanis hazánknál csak négyszer nagyobb, viszont területének csupán a 17 százaléka lakható, így a japánok gyakorlatilag egy dunántúlnyi területen összezsúfolva élnek, hacsak más megoldást nem találnak. Milliós méretekben természetesen nincs kilátás új lakókörzetek létrehozására. De tízezres, sőt százezres nagyságú új város építésére a tengertől vagy az óceántól elhódított területeken már van. Kobe az egyik példa erre. Nyolcvanmillió köbméter földet kellett kitermelni és 18 kilométerről, a Rokko-hegy belsejébe fúrt alagútpályán, futószalagon a kikötőbe szállítani, ahonnan uszályokon jutott a feltöltendő területre. A hajók alját kinyitva addig szórták a földet az óceánba, az előzőleg vaslemezekkel körülhatárolt területre, míg meg nem telt a partközeli szakasz. Ezzel egy másik város számára is hely teremtődött. Ahonnan ugyanis a hegy eltűnt, olyan fennsíkhoz jutottak, amelyen ma már százezres város épül. Itt jut megfizethető áron lakáshoz több tízezer fiatal — zömmel kutatók. Harmincmillió jen egy körülbelül 100 négyzetméter alapterületű lakás az új Rokko-hegyi városban. (A frissdiplomások az átlag négyhavi prémiummal együtt mintegy hárommillió jent keresnek, a levonások nélkül.) A platón épült város a szigetország egyik „szilícium-völgye”. Ide települt szinte mindegyik csúcsiparágat képviselő japán óriás cég leányvállalata – büszkélkedik Ocuka Tacumi, a Kobe városi tervező-fejlesztő központ osztályvezetője. De itt hozták létre Japán egyik legnagyobb kísérleti szőlészeti gazdaságát is, ahol kaliforniai és Rajna-vidéki fehérborok, könnyű francia asztali borok számára termesztik a szőlőt. Már Japán-szerte árusítják is a kobei rozét. (Igyekeztek a leghírnevesebb borvidékekről kiválasztani a legmegfelelőbb szőlőfajtákat, arról azonban, hogy Magyarországon is terem szőlő, sajnos még nem hallottak a világot járt kobei szőlészeti kutatók és borászok.) Portopia sikerén felbuzdulva a kobei honatyák egyébként úgy döntöttek, hogy még egy mesterséges szigetet építenek, amelyen lakónegyed, műszaki-fejlesztési központ és sportlétesítmények egyaránt helyet kapnak. Ez lesz a világ első olyan mesterséges szigete, amelyen az ipari, az informatikai és a lakóközpont szervesen kapcsolódik egymáshoz. A 390 hektár feltöltése már csaknem befejeződött és 1990-re már áll is az új város. A helyszűkével küszködő japánok nemcsak a mikroelektronikában alkottak nagyot, hanem hihetetlen szervezettséggel és precizitással alakítják át a természetet és a környezetet is. Ezt tették Oszaka déli kikötőjének építésekor, ami 1958-ban kezdődött és 1980-ban fejeződött be, 900 hektáros – szintén az óceántól kisajátított – területtel gyarapítva a felkelő nap országát. De ez történt Nagaszaki repülőterének építésekor is, igaz, ez „csak” 136 hektáros új sziget, és építéséhez nem is kellett több öt évnél.
Repülőtér az óceánon
A legújabb program, az óceánra települő Kanszaji nemzetközi repülőtér építése, Oszaka partjai előtt, pár hónapja kezdődött. Nem akármilyen nehézségekbe ütközik. Dr. Takeucsi Josiónak, a magánvállalkozás formájában épülő repülőtér elnökének a tájékoztatása szerint:
– A víz itt 20 méter mély és a tengerfenék puha, iszapos. A sziget-repülőtér öt kilométerre épül a tengerparttól. A 3500 méteres kifutópályát és az összes kiszolgáló létesítményt 1993 márciusában át kell adnunk a forgalomnak. Annak érzékeltetésére, hogy mekkora munkáról van szó, talán elég, ha megemlítem, hogy 150 millió köbméter földdel kell feltöltenünk a területet. Az iszapos aljzat miatt azonban ezenkívül egymillió betoncölöpöt is le kell vernünk az alapok biztosításához. Dr. Takeucsi ezt követően az ötszáz hektáros területen hétmilliárd dolláros költséggel épülő repülőtér fontosságának érzékeltetésére azt is elmondta, hogy az oszakai öbölben koncentrálódik Japán lakosságának hatoda – 20 millió ember – és a térségből származik a távol-keleti ország nemzeti össztermékének 20 százaléka. Ez értékét nézve nem kevesebb, mint a világ össztermelésének két százaléka. A Kanszaji nemzetközi repülőtér lesz Japán első éjjel-nappal üzemelő légikikötője, amelyet öt kilométer hosszú, kétszintes híd köt össze majd a szárazfölddel, hatsávos autópályának és vasúti közlekedésnek is helyt adva. A repülőtér tervezői évi 16 millió külföldi és nyolc és fél millió belföldi utassal, továbbá egymillió tonnás áruforgalommal számolnak. Okazi Josihiko, az oszakai tartományi kormány külkereskedelmi intézetének alelnöke már most felhívja a repülőtérre a Malév figyelmét – amit a tudósító kötelességének tart továbbítani. A négy főszigetből és 3300 kisebb szigetből, szigetecskéből vagy éppen csak a tengerből kiálló lakatlan sziklából álló szigetvilágot gyarapító, semmitől vissza nem riadó japánok erőfeszítéseinek és nagyszabású terveinek példájaként a Tokiói-öbölbe megálmodott új város-alközpont kívánkozik. Ha valahol rendkívüliek a telekgondok, az a 12 milliós főváros, amelynek egyes központjaiban – hiszen maga a metropolisz hat városrész egymásba növéséből alakult ki, így nem beszélhetünk egyetlen belvárosról – vannak olyan kerületek, amelyekben négyzetkilométerenként 20 ezer ember él. Itt egy cubo, azaz körülbelül három négyzetméternek megfelelő japán területegység ára 60 millió jenbe kerül. Ezért foglalkozik a kormány is azzal a gondolattal, hogy a kormányhivatalok egy részét kitelepíti a város központi területeiről. Több elképzelés látott napvilágot. Aminek a legnagyobb valószínűsége van, az a Tokiói-öbölben egy új mesterséges város felépítése. Vesino úr, a tokiói kormányzóság távlati tervezési mérnöke erről elmondta, hogy a terület tulajdonképpen adott, ugyanis az öböl északi részén 30 év során a város hulladékából már feltöltöttek egy 440 hektáros területet. Az így visszanyert területre építenek fel a tervek szerint egy 44 ezer lakásos lakótelepet, amely az ország első ún. „intelligens negyede” lesz. Irodaházakat már idáig is építettek üvegszál-optikával behálózva, számítógép-vezérlésű világítással, légkondicionálással és az adatszolgáltatáshoz, munkavégzéshez szükséges számítógépekkel felszerelve, de lakótelepet még nem. Most ennek is elérkezett az ideje. A szabványosítás szellemében ugyanilyen rendszerrel építik majd fel a 115 ezer embert foglalkoztató hivatali-kormányzósági negyedet, a nemzetközi kiállítócsarnokot és új nemzetközi vásárközpontot, de nem feledkeznek meg a zöldövezetről sem. (A világ fővárosai közül ugyanis Tokióban jut a legkevesebb zöldterület egy lakosra: két négyzetméter.)
Egy emelet, egy hónap
A jövő városa – ahogyan a 25 milliárd dolláros programot egyszerűen nevezik – Tokió hetedik alközpontja lesz. A terv megvalósításához szükséges hihetetlen összeg befektetése megéri, ugyanis egyrészt nincs máshol hely, másrészt a feltöltött öbölrészben a telek alig negyedébe kerül a jelenlegi áraknak. Az álmaikban már a XXI. századra készülő japán tervezők szerint a metróvonal meghosszabbításával, összekötő híd megépítésével, az alapok megerősítésével együtt az új városrész 1993-ra felépül. A múlt és a jelen példái alapján, a japán építőipart ismerve – amelynek a jelszava: „egy emelet, egy hónap” – egyáltalán nincs okunk ebben kételkedni..