Öt híján 21 ezer nappal, azaz ötvenhét évvel és százhetvenhat nappal ezelőtt, 1965. július 30-án jelent meg a „Kallódó értékek” című cikksorozatom első része az akkor Győr–Sopron megyei napilapban. Azon a napon, amikor Magyarországon 364, világszerte pedig 344 000 csecsemő született… Ezt csupán bevezető érdekességnek szántam, tekintettel arra, hogy az akkor (tehát a cikk megjelenésekor) születettek is nem egészen tíz év múlva nyugdíjba vonulnak, azok pedig, akikről mint „kallódó értékekről” írtam…nos, szerénységemnél jóval idősebbek.
«Sokszor bebizonyosodott már, hogy ezernyi értékünkkel nem mindig úgy bánunk, ahogy megérdemelnék. Idegenforgalmunk például csak az utóbbi néhány esztendőben lendült föl, bár nagyon régen kínálja magát a Balaton, a Duna-kanyar, vagy akár megyénk száz meg száz szépsége. Ez alkalommal nem természeti szépségeinkről, hanem azokról a kallódó ember-értékeinkről lesz szó, akik nem képesítésüknek, tudásuknak vagy szakmájuknak megfelelő állásban vannak. Hogy miért? Arról önmaguk vallanak.
„Tíz év óta keresem szakmámat”
Neve: Budavári Gyula. Foglalkozása: textilgrafikus. – Negyvenhat esztendős, élettől megtört férfi. Jászapátiból Győrbe tíz évig tartott az útja. A Győri Járási Tanács munkaerő-gazdálkodási hivatalában találkoztam vele. Munkát keresett. Munkakönyvét mutatja.
Tizenegy munkahely 1956 nyara óta mostanáig. „Legutóbb az ARTEX-nál voltam bedolgozó; azt nem jegyezték be a könyvbe.”
– Szakmája textilgrafikus, és mégis figuráns, éjjeliőr, portás, segédmunkás, raktáros beosztásban dolgozott?
– Igen, ez van a könyvemben. De általában dekoratőr voltam mindenütt. Csak hát erre a munkakörre sehol sem volt státusz… Egy ideig az Országos Fordítóirodának is munkatársa voltam: angolul, franciául és oroszul perfekt beszélek, írok, olvasok, fordítok…
– Miért nem helyezkedik el a szakmájában?
– Tíz év óta szeretnék. Valamikor maszek voltam, de aztán igen sok adót vetettek ki rám, nem tudtam fizetni. Azóta próbálkozom elhelyezkedni. Nézze: Térképészeti Vállalat, Mélyépítési Tervező Vállalat, Épületkarbantartó Vállalat, Hűtőgépgyár, Községgazdálkodási Vállalat, Zuglói Gépgyár, Neonberendezéseket Gyártó Vállalat, Országos Gumiipari Vállalat… – sorolja. – Mindenütt csak szerződésesként és bújtatott dekoratőrként alkalmaztak.
– Miért jött Győrbe?
– Győr az ország egyik textilipari központja. Talán itt szerencsém lesz. A Richardsban voltam már. Nincs hely. Papírlapot vesz elő. Szép, kalligrafikus írással címek és nevek állnak rajta. Meg nagy B, C-betűk. Később kiderült, hogy ezek a várostérkép négyszögeit jelentik. Hol is van az a gyár, üzem, amelyik még reményt és erőt ad Budavári Gyulának.
Megkérdezi, tudnék-e segíteni. „Dekoratőrnek is szívesen elmegyek, bárhová. Kenyerem javát már megettem, nem nekem való a vándorlás, az izgalom. Feleségem sem a legegészségesebb… Otthont szeretnénk, s egy kis nyugalmat. Segítsen, nagyon kérem…”
„Lakásért egy világot…”
Szűcs Károly a 19. Autóközlekedési Vállalat győri központjában menetlevél-ellenőr. Ötvenhatban kapott diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem földtani tanszékén; geodéta az eredeti foglalkozása. Most harminckilenc éves, két gyermek apja. – Meghökkentő dolog: geológusként menetleveleket ellenőriz…
– Sajnos, így van – mondja, és lemondóan legyint.
– Hol dolgozott, mint kezdő mérnök?
– Néhány évig a Bauxitkutató Vállalatnál. Nagyon szerettem és szeretem a szakmámat. Azért jelentkeztem annak idején egyetemre. Ment is minden a maga útján. Kutattuk, jártuk a Bakonyt … Aztán egyre feszültebb lett a hangulat a főnökeim és közöttem. Szerettein volna egy helyütt megmaradni, ahol feltevésem szerint rengeteg bauxit rejtőzik a földben. A főnökeim azt mondták, hogy nincs ott semmi. Napjainkban bebizonyosodott, hogy igenis van: Bakonyszentlászló környékén jelentős bauxittelepre bukkantak. Nem érhettem meg a sikert El kellett jönnöm onnan. „Nagy a szám” mondták. Lakást sem kaptam négy évig.
– És itt, az AKÖV-nél? Itt kapott?
– Itt sem kaptam. Magam szereztem. Sok pénzembe került, de már van fészkünk.
– Mennyi a fizetése?
– Egy év óta már ezerhatszáz forint.
– Geodétaként mennyit keresett?
– Két-két és félszer ennyit!
– Nem húzza vissza a szíve?
– Dehogynem! Várpalotán, a Mecseki Szénbányászati Trösztnél, az Uránkutatónál, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál jelentkeztem. Úgy látszott, hogy sikerül visszamennem eredeti szakmámba. Aztán az utolsó pillanatban lefújták. Gyanakodom, hogy egy rossz információ kísért…
Szűcs Károly az igazát keresi. A Bauxitkutatónál a „szája” miatt dupla munkát sóztak rá. Csakazértis: megcsinálta. A rosszindulat azonban (sokszor nem bizonyítható, csak érzi az ember) lehetetlenné tette. – Húsz éve párttag. Az elsők között lépett be negyvenötben a pártba. A felszabadulás előtt is a pártban dolgozott, még ifiként.
*
Csak két emberről írtam részletesen. Kallódók, utat keresők. Hibásak azért, hogy utat tévesztettek? Vagy csak elkeseredésükben adták fejüket a bolyongásra? – Az akarat megvan mindkettőjükben: vissza az eredeti szakmába, mihelyt lehet. Nemcsak Budavári Gyula és Szűcs Károly járt így, hanem még nagyon sokan. Jegyzetemben van tanár, ki öt nyelven beszél és most vasbetonszerelőként dolgozik. Nemrég végzett elektromérnök, esztergályos művezető. Cukrász, ki jelenleg rakodómunkás. Textiltechnikus, aki cukrász volt egy ideig és napjainkban könyvelő. Cipészsegéd – kohásszá vedlett… Kallódó szaktudás, emberértékek, kik megérdemelnék, hogy felkarolják, kiaknázzák őket.»
(Folyt. köv.)