A Szlovákiában élő magyarok kisebbségi létével összefüggő problémák sűrűn szerepeltek és szerepelnek a hazai lapok hasábjain is. Közéjük tartoznak az anyaországgal ápolt kapcsolatok, előidézvén a pozsonyi hatóságok elítélő megjegyzéseit. Cikkünk szerzője, a Népszabadság akkori tudósítója azonban az újság 1995. december 11-i számában hasonló jellegű, ám szlovák–cseh viszonylatban létező problémára hívta fel a legnagyobb példányszámú hazai napilap olvasóinak figyelmét…
A közeli múltban konferenciát rendezett Losoncon (Lučenec) a Szlovák-Magyar Baráti Társaság. A szlovák meghívottak közül viszonylag kevesen jöttek el, és többségük a befejezés előtt eltávozott. Egy zömök, éltesebb férfi azonban végig ott maradt: a Csehországi Szlovákok Szövetségének (Zvaz slovákov v ČR) elnöke, Ján Mlynárik (bal oldali kép), 62 éves történész, a prágai Károly Egyetem tanára. Tudósítónk beszélgetett vele.
– A csehországi szlovákok anyanyelvi gimnáziumot kérnek az illetékes prágai minisztériumtól. Milyen arányú lenne ott a szlovák nyelven folyó képzés?
– Az oktatás a humán tárgyak és a földrajz esetében szlovákul zajlanék, de az érettségit államnyelven, azaz csehül is le kellene tenni. A matematikát és néhány más reáltárgyat csehül tanítanák. Jelenleg az 5–8. osztályokat szervezzük, de megkezdtük az előkészületeket az alsó osztályok diákjainak az összegyűjtésére is. Ez a magyarországi iskolarendszerben a 10–18 éves korosztályoknak felel meg. Prága mellett ilyen gimnáziumok létrehozását szeretnénk elérni Hradec Královéban, Ostravában, Plzeňben, Brnóban, Ústí nad Labemben és másutt is.
– Úgy tudom, a csehországi szlovákok nem egységesek az iskolai nyelvhasználat ügyében, többen az egész oktatást szlovákul szeretnék megoldani, természetesen a cseh irodalom és nyelvtan kivételével.
– Valóban, csupán az egyik szlovák szervezet, a Csehországi Szlovákok Közössége (Obec slovákov v ČR) szorgalmazza a tisztán anyanyelvi képzést. Mi, más szlovák egyesületekkel a kétnyelvűség pártján állunk.
– Szlovákiában a magyar oktatást kívánja az illetékes tárca ily módon „alternativizálni”. A szlovákiai magyarok többsége határozottan ellenzi ezt a kormányelképzelést. Önök miért tekintik ezt jó megoldásnak?
– Előttünk gyakorlati példaként az ostravai lengyel gimnázium áll, ahol kétnyelvű a képzés, és rendben megy az iskolai munka. Az egyes tárgyak oktatási nyelve egyébként attól is függ, milyen tanárt sikerült találniuk; kötelező előírásaik nincsenek. Ami pedagógusi utánpótlásunkat illeti: a Károly Egyetem szlovák tanszéke ezt biztosítja. Én is ott működöm, történelmet tanítok.
– Hogyan reagálnak Pozsonyban az önök oktatásügyi „szabadelvűségére”?
– Mi magunk döntünk dolgainkról, önkéntes alapon, hiszen a Cseh Köztársaság állampolgárai vagyunk, teljes cselekvési szabadsággal.
– Az anyaország kultúravédő egyesülete, a Matica Slovenská nem érvényesíti befolyását?
Pillanatkép a cseh–szlovák határról.
– A Csehországi Szlovákok Közösségének működésében valóban érezhető a Maticához való kötődés, de mi, többiek elhatárolódunk ettől. A Matica Slovenskát nacionalista, soviniszta szervezetként tartjuk számon. Tudjuk, milyen kampányt indítottak az államnyelv védelmére és a szlovákiai magyarok érdekei ellen, és nem kívánunk közösséget vállalni vele. Soraikban az egykori állambiztonsági szervezet számos ügynöke működik, mi viszont demokratikus elvekre épülő tömörülés vagyunk, nem óhajtunk velük egy tálból cseresznyézni.
– Egyetért ezzel a Csehországban élő félmilliónyi szlovák többsége?
– Igen. Nekünk nincsenek az ottani létünkkel kapcsolatban problémáink, a cseh kormány támogatja szervezeteink tevékenységét, három újságunk jelenik meg, ezekhez is anyagi hozzájárulást kapunk az államtól, csakúgy, mint könyvkiadásunkhoz. Sajtótermékeinket önálló kiadónk, a Danubius jelenteti meg. Nekünk nem hiányzik a Matica!
– És önök a Maticának? Vagy a hivatalos Pozsonynak?
– Válaszul hadd mondjak el egy történetet. Szlovákiában elég nagy felhajtással folyt a határokon túl élő nemzettársakra vonatkozó törvény előkészítése. Az egész világról meghívták Pozsonyba a szlovákok képviselőit, de minket kihagytak. A szervezők szemében rossz szlovákoknak, elfajzottaknak, sőt ‘cseh szlovákoknak’ számítunk. Meghívták viszont a Csehországi Szlovákok Közösségének prágai szervezetét, ami mutatja, mennyire szelektálnak. Ezt teszik az Amerikában működő szlovák szervezetek esetében is. Az említett találkozóra egyébként az argentínai és az ausztráliai szlovákok sem kaptak meghívást.
– A magyarországi szlovákoknál is lehet ilyesmit érzékelni: egy kisebb, de hangos csoport széles publicitást kap a nemzeti hangvételű pozsonyi lapokban, a többiek háttérbe szorultak.
– Ez egyezik a mi tapasztalatainkkal. Gondolom érthető, hogy nem vágyunk függőségre sem a szlovák kormánytól, sem lapjaitól, még kevésbé a politikájától. Ők határokon belül és túl is különbséget kívánnak tenni szlovák és szlovák között, saját szempontjaik alapján kádereznek, címkéznek, ítélnek. Mi nyilván azért vagyunk a szemükben rosszabb szlovákok, mert tőlük eltérő nézeteket vallunk a polgári államról, a demokráciáról. Pozsony erre úgy reagál, hogy a nyolc működő csehországi szlovák társulás közül csupán egyet vesz tudomásul, a többieket pedig egymásnak szeretné ugrasztani.
Mi, csehországi szlovákok, hasonlóan a világ bármely részén élő honfitársainkhoz, mélységesen kötődünk régi hazánkhoz. Ennek azonban nincs sok köze a pillanatnyi pozsonyi kormányhoz, amellyel a csehországi demokratikusan gondolkodó szlovákok többsége nem ért egyet.»