Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magamat, ha másért nem, akkor azért, mert a mélységesen mély győri püspökvári pincében túlélhettem a második világháború rettenetes bombázásait, az ellenségre „kiéhezett” magyar nyilasok meg német és orosz katonák zaklatásait, visszatérhettem szüleimmel a kiégett otthonunkba, ahol mindent elölről kellett kezdeni…És átéltem sokakkal együtt sebzetten ötvenhatot, hogy évtizedek múltán megérhessem az új reményekre jogosító nyolcvankilencet, majd krónikása lehessek a történelmi fordulatnak, hogy végül is az események embert próbáló sodrásában a helyszínről tudósíthassak hivatásom máig legemlékezetesebb történéséről, a német egység békés létrejöttéről. Köszönöm, kegyes Sors! (A nyitó kép forrása: https://paulinepark.com)

Mindenek előtt az 1990. október 2-i berlini tudósítás:

«(Kiküldött tudósítónk jelenti Berlinből)
Semmi értelme elhallgatni: ha csak néhány napra is, de Berlin vált a világ fővárosává. Már csak néhány óra, és teljesül a németek jó negyvenéves álma: hazájuk visszanyeri egységét, az eddig NDK néven ismert országrész öt tartomány formájában fölvétetik a német szövetségbe. Tegnap este percek alatt jutott megállapodásra a 4+2 külügyminiszter New Yorkban : aláírásukkal szentesítették Németország visszanyert szuverenitását. (Képünkön erre koccintanak.)
Berlin ezeregy módon szeretné kifejezni együvé tartozását: újra járnak az emeletes sárga buszok, amelyeket a keletnémet városvezetés 1974-ben tiltott ki az „NDK fővárosából”. Tegnap a szövetséges’ megszálló hatalmak parancsnokságai ünnepélyesen bevonták zászlaikat, és jogaikat-kötelességeiket átruházták Berlin szenátusára és tanácsára.
Tegnap déli egy órakor Berlin rendőrsége egyesült: a keleti népi rendőrség föladta szuverenitását, és alávetette magát a nyugat-Berlini belügyi szenátor felügyeletének. Csupán 35 órával előbb kerül sor a keleti rendőrautók átfestésére, a sapkarózsák és részben az egyenruhák cseréjére, mint ahogy különben is megtörtént volna. Október 3-án nulla órakor meglehetősen nehéz lett volna a
parancsnokságot átruházni, miközben Berlinben milliók tombolnak örömükben.

Berlin ezeregy módon szeretné kifejezni együvé tartozását: újra járnak az emeletes sárga buszok, amelyeket a keletnémet városvezetés 1974-ben tiltott ki az „NDK fővárosából”. Tegnap déli egy órakor Berlin rendőrsége egyesült: a keleti népi rendőrség föladta szuverenitását, és alávetette magát a nyugat-Berlini belügyi szenátor felügyeletének. Csupán 35 órával előbb kerül sor a keleti rendőrautók átfestésére, a sapkarózsák és részben az egyenruhák cseréjére, mint ahogy különben is megtörtént volna. Október 3-án nulla órakor meglehetősen nehéz lett volna a parancsnokságot átruházni, miközben Berlinben milliók tombolnak örömükben.

A már ma délután kezdődő rendezvény főbb színhelye a 28 esztendeig kettévágott város jelképe, a jövőre 200 esztendős Brandenburgi kapu és környéke. Nagyjából a Reichstagtól a Potsdami térig terjedő volt falszakasz. Este 9-kor a keletnémet kormányfő, Lothar de Maiziére – akit tegnap a szavazatok 97 százalékával választott Kohl pártbeli helyettesévé az immár össznémet CDU a Schauspielhausban elbúcsúztatja a megszűnő Német Demokratikus Köztársaságot. A Brandenburgi kapunál addigra már minden bizonynyal „áll a bál”. Éjfélkor pezsgőspalackok millióinak pukkanása közepette vonják föl a Reichstag előtt erre a célra állított árbocra a szövetségi köztársaság zászlaját, és fölcsendül a nagynémet nemzeti himnusz: „Deutschland, Deutschland über alles…”

Kiküldött munkatársunk, Kulcsár László jelenti

«Nem aludtak az éjszaka a németek. Nem értek rá. Hiszen 41 esztendő után egyesültek, és ezt az eseményt meg kellett ünnepelni. A történelem hömpölygött kedd késő délutántól Berlin utcáin, terein: az Alexanderplatztól az Unter den Linden hársai alatt a Párizsi térig, a reflektorokkal megvilágított Brandenburgi kapuig.

Nem túlzás: milliók haladtak át oszlopai között, átlépték az egykor államhatárnak kijelölt vonalat a nyugati oldalon, majd egy jóízűt beszélgetve ismeretlenek is ismerőssé, egységes németté válva, vagy legalább is ezzel az érzéssel a szívükben-tudatukban, újra szétváltak. A tömeg egyik szárnya a Reichstag, a birodalmi gyűlés épülete elé vonult, a másik visszafordult a Linden korzó irányába. Közben petárdák süvítettek, riogatták főleg az idősebb korosztályt. Népünnepély volt ez a javából. Folyt a sör, a forralt bor, a pezsgő. Helyenként ingyen mérték. Kilométerszám fogyott a virsli. A kapatosabbja egymást túlkiabálva örvendezett. Mások megelégedtek vidám zászlólengetéssel, vagy együtt daloltak az utcai verklisekkel.

Másodpercekkel éjfél előtt két-két berlini lány és fiú elindult a hatalmas fekete-vörös-arany nemzeti zászlóval a Reichstag előtti Köztársaság téren fölállított 23 méteres árboc felé. Aztán a hatalmas tömeg jelenlétében, az összes német és több tucat külföldi tévéállomás kamerája előtt fölvonta az örök és visszavonhatatlan német egység jelképét. Weizsäcker köztársasági elnök jelentette be a történelmi tényt. Majd fölcsendült a Németország-dal, a himnusz, megkondult a schönebergi városházáról a Reichstag elé szállított szabadságharang és a győzelem ünnepét is túlszárnyaló tűzijáték kezdődött Berlin egén.

Helmut, Helmut – zengte százezernyi torok, ezzel köszöntve a politikai pályafutásának csúcsára jutott Kohlt, immár 79 millió német kancellárját, Európa második legnagyobb országának kormányfőjét. Brandt exkancellár elsőként gratulált politikai ellenfelének.

Két, négy évtizeden át létezett ország szűnt meg 1990. október 2-án éjfélkor: a Német Demokratikus és a Német Szövetségi Köztársaság, hogy egyesülésük által létrejöjjön az egységes német nemzetet magában foglaló új Németország, Európa minden bizonnyal legnagyobb gazdasági hatalma.

Büszkeséggel tölti el a tudósító krónikást, hogy annak a Magyarországnak az állampolgára lehet, amelyik tavaly szeptember közepén szuverén elhatározásától vezérelve megnyitotta határát a keletnémet menekülők előtt. A tegnap éjfélig miniszterelnök De Maizière a berlini Schauspielhausban tartott hivatalos ünnepség részvevőinek hatalmas tapsa közepette emlékeztetett ismételten a tényre: Magyarország lökte ki az első téglát a berlini falból.

Máig emlékszik erre a német átlagpolgár is: a Linden korzó sarkán, a Brandenburgi kapuval szemben álló nagykövetségünk bejáratánál gyertyák tucatját gyújtották és virágcsokrokat helyeztek el köszönetük, tiszteletük jeléül. Ezrek és tízezrek integettek, kopogtattak be a külképviselet kivilágított előcsarnokában állóknak, köztük Németh Miklós volt kormányfőnek és Horn Gyula ex-külügyminiszternek, akiket máig a csendes német forradalom főszereplőiként tisztelnek. A tévéállomások tegnap Horn-interjúkért versenyeztek.

Rengeteg fiatallal beszélgettem az egyesülésről. Valamennyien nagyon komolyan szóltak a németekre háruló felelősségről, amely mostantól minden eddiginél nagyobb. „Nem követhetjük el apáink, nagyapáink hibáit: minden erőnkkel növelni kell a bizalmat magunk iránt szomszédainkban, minden népben. Fegyverek nélküli Európát akarunk, mindenek­ előtt Németországban.”

Kedden éjfélkor az NDK-val együtt megszűnt annak hadserege, határőrsége is, és beolvadt a szövetségi köztársaság fegyveres erőibe. Ma az új nemzeti ünnep okán nem dolgoznak a németek: az ifjú vállalkozók szövetsége szerint ez négymilliárd márkájába kerül a népgazdaságnak.

Az átünnepelt-átvirrasztott éjszaka után: Jó reggelt, békés napokat, Németország!»

Összetartozik a két nap, 1990. október 3-a (aznap szerda volt) és a következő, negyedike. Bizonyíték rá a következő jelentés:

(Kiküldött munkatársunk helyszíni tudósítása) Még zengett a szabadság harangja az új Németország kikiáltásának perceiben, amikor megszületett az új állam első polgára a berlin-pankow-i klinikán. Sokan arra tippeltek, hogy „az első” fiúgyerek a Helmut nevet kapja a Kohl iránti tiszteletből. Nem így lett, a család Jakobra keresztelte az újjászületett Németország első újszülöttjét.

Azt gondolta volna az ember, hogy a határtalan egyesülési örömmámorban átvirrasztott éjszaka után csönd lesz a fővárosban és az országban. Nem így történt: még a szemetet és hulladékot sem sikerült összesöpörni, amikorra a ragyogó napfény újra az utcára csalogatta a németek millióit. Még a természet is a kedvükben akart járni, tavaszi meleggel ajándékozta meg az őszi nemzeti ünnep sok millió részvevőjét. Újra megindult a nagy karneváli népvándorlás. Berlinben a Brandenburgi kapuhoz, vidéken, az eltörölt határhoz közeli helységekben a volt nyugatra, másutt pedig a főterekre. Az ünnepen sok százmillió márkát költöttek a németek sörre, pezsgőre, virslire, léggömbre és ki tudja, még mire.

Ma reggel, lapzártánkkal egy időben tanácskozásra ül össze a keleti tartományok 144 képviselőjével kiegészült német parlament a berlini Reichstagban. Ott tesznek esküt az új miniszterek (köztük a volt NDK parlamentjének exelnöknője és De Maizière exkormányfő. Mindketten tárca nélküli miniszterként léptek be a bonni kabinetbe). Itt mondja el kormánynyilatkozatát Helmut Kohl kancellár.» ­ ­

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)