Cikkünk szerzője, Szita Szabolcs egyetemi tanár, a történelemtudomány kandidátusa, az Akadémia doktora, a 20. századi holokauszt legjelesebb magyarországi, számos országban ismert kutatója. Alábbi írásával dr. Wosinski Istvánnak, a Balfi Gyógyfürdő igazgatójának állít emléket. Annak a nagyszerű orvosnak, aki bátor családtagjai és barátai-ismerősei, derék soproniak és környékbeliek közreműködésével mentett meg embereket, halálra szántak sokaságát az embertelenségben. (A nyitó képen: archív felvétel a balfi gyógyfürdő-szállóról.)
1944. november 4. és 1945. március 31. között a nyugati határon, az akkor még önálló Balf községben Magyarország egyik legnagyobb háborús kényszermunka-tábora működött. A NSDAP (náci párt), az SS, az O.T. (Todt-szervezet) és a Stellungsbau (erődítés építés) közös, szoros felügyeletével az ide hurcolt zsidó és keresztény munkaszolgálatosok, hadimunkások a front, a közelítő Vörös Hadsereg megállítására a Birodalmi Védőállást, másképp Südostwall (Délkeleti Fal) erődrendszerét építették. A nagyrészt a magyar határon német érdekből épült erődítés öt hónapja alatt a brutális hajsza, az embertelenség, sőt kegyetlenség következményeként mintegy 8000 ember halt meg. Az alábbi képen: a balfi munkaszolgálatosok emlékhelye:
A Pozsonytól a Dráváig tervezett erődítés vonalát az O.T. jelölte ki. A Budapestről vonaton szállított 1800–2000 munkaszolgálatoson felül „hadimunkára” vezényelték a helyi iparosokat, plakátokon robotra kötelezett lányokat és diákfiúkat. A hóban, jégben, fertői dühös szelek dúlásában a kényszermunka erdőn és mezőn sáncok, harckocsi elhárító árkok kiásásából, többféle lőállás építéséből állt. Sok helyen úttorlaszként nagy fatörzseket építettek be, a munkát horvát és vend kényszermunkások naponta megszenvedték. A Stellungsbau a szomszédos Németkeresztúron (Deutschkreutz) az építkezéshez a helyi zsidó temető felszedett sírköveit használta fel. Betont ritkán, a Sopronba, járási székhelyekre vezető főút forgalom előli zárására, stratégiai pontok, rejtett bunkerek építésénél használtak.
Károsultak a gazdák, az értelmetlen árokásás szőlőbirtokaikat, gyümölcsöseket, kerteket tette tönkre. A földerődítmények (utoljára a kuruc korban használták ilyeneket) a gépesített hadviselésben messze túlhaladottnak számítottak. Ezt a hadviselt, fronton járt katonák tudták, de senki sem mondta ki.
Az idilli Balf gyógyfürdő megszenvedte a háborút. (A háború után a gyógyítás közel 10 évig kényszerűen szünetelt.) Minden használható épületbe az Orstkommandantur, (helyi katonai parancsnokság), német tisztek, alegységek települtek, a gazdák számozott pajtáiba fogolycsoportokat zsúfoltak be. A higiénia hiánya, a minimális élelmezés hamar fertőzéseket, megbetegedéseket okozott. Gépesítés nem volt, a sokféle kézi munka sérülésekkel, komoly sebekkel járt. Ezek ellátása, gyógyítása kötszer, gyógyszerek hiánya miatt elmaradt. Decemberben tetvet találtak, felütötte fejét a kiütéses tífusz. Terjedését egyelőre az SS-csendőrök golyói akadályozták meg, a betegek lemészárlása csak időleges „megoldás” volt.
A férfi foglyok érkezése előtt pesti zsidó nőket dolgoztattak a község határában. Az újonnan érkezettek a falusiaktól érdeklődtek, hogyan éltek, mint voltak. „Hullottak, mint a legyek! legyintettek a megkérdezettek.” Az udvar végén fából ácsolt vécé volt. „A bélhuruttól legyengült emberek sok esetben csak négykézláb tudtak a jeges udvaron a vaksötétben csúszkálni. Az egyik reggel bajtársunkat pár méterre az ajtó előtt leltük megfagyva.”
A pajták hasadékain bevágott a téli szél. Az egyébként is nagyszámú napi halálozás tovább nőtt, az elhaltakat létrára fektetve cipelték a temetőn kívül ásatott gödörbe. A munkából kiesés nagysága, a „használható izomerő” gyors pusztulása miatt az SS-parancsnokság néhány ellenintézkedést tett, ám a nyomorúságban, összezártságban ezek alig használtak. Anyakönyvezés, halotti szertartás zsidónak nem járt. Pótlásként 1944. december 23-án Kassáról – siralmas állapotban – ezer fogoly érkezett. A szerelvénnyel a földmunkára alkalmatlan női foglyokat Kópházáról a határon túlra, Lichtenwörthbe szállították. Az erődítési munkákat továbbra is Ebert főmérnök irányította.
A munkatábor őrségébe, a pajtaszállások szigorú ellenőrzésére 1945 elején a kapuvári és a csornai járásból fiatal nyilaskereszteseket toboroztak. Fegyvert kaptak, butaságtól, gyűlölettől fűtve a robotosokat különös kegyetlenséggel, felsőbbrendűséggel kezelték. Ítélkezés nélkül lekaszaboltak bárkit, aki útjukba került. „Hazafias” magatartásuk annyira szembetűnő volt, hogy a németek felléptek a fogyatkozó „munkaerő” fölösleges bántalmazása, irtása ellen. A mindennapos, ismételt brutalitás, a foglyok fosztogatásának leleplezésekor a parancsnokság az ifjú nyilas „hősöket” testileg fenyíttette meg.
A betegeken alig lehetett segíteni, kis részüket a fogoly lágerorvos mentesíthette a szolgálat alól. „Sajnos, ez nem volt minden esetben segítség. Mert ha nem bírt kivonulni valaki, a szállásán feküdt, könnyen megfagyhatott. Ha túl sok volt a gyengélkedő, a nyilasok elvitték őket.” Nem kerültek vissza. Máig szomorú, a halálra dolgoztatottak, kivégzettek, agyonvertek sorában a magyar irodalom, a kultúra több neves személyiségét találjuk. 1945 januárban itt ölték meg összeomló idegzettel Szerb Antalt. Romlásba taszították Halász Gábor, Sárközi György irodalmárokat, Ivor Dénes újságírót, Vasvári Miklóst, a hazai madártan kiválóságát és másokat.
A fegyveresekkel körbezárt községből a menekvés esélye csekély volt. A túlélés keskeny útját lakossági együttérzés, alkalmi együttműködés segítette. A zsidók szenvedéssorozatát, tragédiáját a környék lakossága (miként a horvátok nagy része, a határon túli osztrák községek náci lakói) az állandósult antiszemita propaganda hatására igazságtételnek, „természetesnek” tartotta. Aki a foglyokkal együtt érzett, bármilyen segítséget vállalt, az életveszélyt választotta. Ezen az úton járt Varga Tamás hadapród őrmester. Sopronból Németh mérnök készítette hamis nyílt paranccsal érkezett, alkalmanként hat-nyolc foglyot mentett ki.
Dr. Wosinski István portréja (készítette: Diebold Károly, 1941.)
A hóval borított Balfon voltak kivételek. A segítés élén az 1890-ben Kismartonban született tolnai dr. Wosinski István örökös római gróf, körorvos, a gyógyfürdő igazgatója és családja, szélesebb környezete állt. A helyi gyógyfürdő tulajdonosaiként jótékonyak voltak, máig emlékezetes, magas szociális érzékenységet tanúsítottak. A család cselekvő németellenességét feltehetőleg felmenői lengyel, főnemesi származása, Lengyelország tragikus háborús sorsa, népének drámai pusztulása sarkallta.
A szomszédos Fertőrákosról Balfra telepített zsidó kényszermunkások éheztetésének, folytonos hajszolásának és bántalmazásának látványa, közvetlen tapasztalatai is motiválhatták. Orvosi hivatkozással szót emelt a tisztálkodás biztosításáért, a terjedő, pusztító járvány elleni oltásért. Magatartása nem maradt következmény nélkül. Berghoffer őrnagy SS-parancsnok internálással fenyegette meg, körorvosi megbízását a nyilas alispán visszavonta. Wosinski doktor sokat kockáztatott. Soproni házában menedéket, ellátást adott két, Balfról kikért kényszermunkásnak. Rejtett utakon jótevőként gyógyszereket, zsákszámra zsírt, süteményt, mázsaszámra krumplit, kenyeret, egész birkákat, bort, pálinkát juttatott a rászoruló, magas lázzal küzdő, beteg balfi foglyoknak. Táperős anyagokat, melyek a vackukon lázban szenvedőket erősítették, a halál küszöbéről visszahozták az életbe.
Amikor lehetőség nyílt, ápolókat küldött a gennyes kiütésekkel küzdő, tetűseregben vergődőknek. A munkatábor evakuálásakor az ún. bécsi ház, a nővérszállás lépcsőháza alatti rejtekhelyen hat foglyot bujtatott el. Szerencsésen túlélték az SS március 31-i tömegmészárlását, a folytonos megpróbáltatásokat.
Az életmentésben időszakos menedék volt a 32 foglyot befogadó, Vadász Albert fogoly vezette asztalosműhely. Emberi körülmények között itt dolgozott többek között Engel Iván zongoraművész és a festőművész Faddi-Förstner Dénes. A reményt vesztett, szinte roncs foglyokat Wosinski doktor mindenkor áldozatkész felesége, rokonai titokban a végnapokig önzetlenül támogatták.
Nem voltak egyedül. Régi balfiak, Baader János pék és Baader Samu gazdálkodó hat foglyot rejtett el hordóba, padlásra, csűrbe, a szénába. Valamennyien megmenekültek. A Baader házban megmentették Sólyom Miklós csecsemőt, nehogy elhurcolhassa a Gestapo. Életmentő volt a községben Jaeger Keresztélyné. Fleck János kocsmáros és felesége, Jaeger Margit, Lagler Pál pékmester és családtagjai sok leleménnyel segítettek. Említést érdemel Pöltl Márton lakatosmester, Pöltl Róza, Szabó Istvánné gazdaasszony és mások áldozata.
Az életmentők nemes emlékét Balf központjában emlékhely, emlékkő őrzi. Wosinski doktor és családja a községi temető gránit síremléke alatt talált örök nyugalmat.
