A rendszerváltás idején indult, és hamar nagy népszerűségre szert tett színes hetilap, a Reform szívesen közölt cikkeket más újságok szerzőitől – az utóbbiak pedig szívesen írtak bele lazább témákról, megbízható összegű honorárium reményében. Bár „anyaszerkesztőségük” nem rajongott az ilyen vendégszereplést tapasztalva, álnév megkövetelésével szemet hunyt „bulvárkalandozásuk” felett. Így szerzőnk, Farkas József György, a Népszabadság külpolitikai tovatának munkatársa az anyai nagyapjától „kölcsönzött” Újvári Flórián névváltozatával jegyezte a Reformban 1991. február 15-én megjelent alábbi írását… (A nyitó képen Larissza Liticsevszkaja az Árnyjáték [1992] című török filmdrámában; Yavuz Turgul rendező a Galamb szerepét osztotta rá).

«A Szovjetunióban a 80-as évek végén az új idők (glasznoszty, peresztrojka) beköszöntét az is jelezte – mégpedig talán a leglátványosabban –, hogy megjelentek és mértani haladvány szerint szaporodtak a szépségversenyek, s velük persze a szépség-királykisasszonyok. Míg korábban az ország s a világ előtt az orosz, ukrán stb. női szépséget legföljebb a balerinák, no meg a néptáncegyüttesek hajladozó virágszálai jelenítették meg, addig a legutóbbi nemes vetélkedések során már azok is eséllyel indulhattak, akiknek a munkahelyi Komszomol-bizottság nem adott ajánlólevelet.

Történetünk hősnőjéről nem tudjuk, álltak-e mögötte befolyásos erők. Ám aki szemben áll vele, valószínűleg nem is mögé figyel, hiszen Larissza Liticsevszkaján van elég látnivaló, legyen az akár a szűzi erényeket aláhúzni hivatott népviseletbe, akár a riói karnevál „aligsemmi” kosztümjeit idéző dresszbe csomagolva. Lara (mert hiszen ez az ő beceneve is, nemcsak dr. Zsivago feledhetetlen szerelméé) adottságainak megfelelően szerepelt az 1989-i moszkvai szépségversenyen elhódítva a főváros legszebb lánya titulusát, s e dicsőség mellett – szovjet viszonylatban aztán különösen nem megvetendő – olyan „kiegészítőket”, mint a külföldi utazások. Ezeken részt véve sem lazsált, tavaly nyáron például az olaszországi focivébé „holdudvarában” elnyerte a „Miss Világkupa ’90” büszke címet. Ezt ráadásul négy évig viselheti is, nem úgy, mint a moszkvait, amelyet a következő évben már tovább kellett adnia.

Mitől bús mégis a mi kis történetünk? Hát magától Larisszától, aki csupa panasz. Hiányolja ugyanis a hazai sajtó folyamatos érdeklődését, s azt is a tollforgatók szemére hányja, hogy olaszországi sikere sem kapott olyan publicitást, amilyet szerinte meg érdemelt volna. Most azonban, úgy tetszik, elkövetkezett a reváns ideje. Liticsevszkaja kisasszony meghívást kapott a „versenyek versenyére”, vagyis arra az „össz-szövetségi” vetélkedőre, amelyen a Szovjetunióban megrendezett valamennyi számottevő szépségviadal első helyezettjei mérik össze az összemérhetőiket. Lara bízik abban, hogy ráver a mezőnyre, s végre bezsebelheti azokat a bemutatókat, külföldi fellépéseket, amelyeket korábban a rendezők és a közelebbről meg nem határozott szponzorok beígértek. Miután a többi Miss (Leningrád, Kijev, Naberezsnije Cselni stb.) is többet nyújt ma már, mint a klasszikus vicc hősnője (aki köztudomásúan azzal győzött, hogy látta Lenint), Larisszára nehéz küzdelem vár.

Ellenfeleire pedig még nehezebb, hiszen a (nyugat-)német Bunte fellelkesült riportere annak idején a világ tíz legszebb nője közé sorolta Liticsevszkaját. Moszkvában pedig mostanában mintha jobban figyelnének arra, hogyan vélekednek a németek.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)