Különösen mozgalmas volt számomra 1973 nyara: éppen csak hazaérkeztem Helsinkiből, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet egyhetes, külügyminiszteri szakaszáról, ahonnan a 19 megye lapját tudósítottam, már készülnöm kellett a másik világrendezvényre: a berlini VIT-re. A ma fiataljai számára minden bizonnyal ismeretlen három betű – VIT – jelentése: Világifjúsági Találkozó. Az első „dzsemborit” 1947-ben rendezték Prágában, a másodikat 1949-ben Budapesten… Ne feledjük: a 3. VIT színhelye is [Kelet-]Berlin volt 1951-ben! (Ma, vasárnap délután 2-től Panxnotded Miklós a Klubrádió „Anno Budapest” című műsorában a Világifjúsági Találkozókra emlékezik.)
Rendezvény a Humboldt Egyetemmel szemben, az Unter den Linden másik oldalán, a Bebelplatzon.
Miként Németország, akként a valamikori birodalmi főváros is – nemzetközi jogilag – négy övezetből állt; a szovjet zónában alakult meg az NDK, azaz Kelet-Németország, amelynek fővárosa (Kelet-)Berlin volt. A fiatalok millióit lázba hozó, ekként hatalmas propagandaértékű VIT, különösen fontos volt az akkoriban kelet–nyugati frontállamnak számított NDK politikai vezetése, és általában az akkori szocialista országok számára. Bizonyítani hivatott mindenekelőtt a keleti tömb békeszándékát, a szocializmus felsőbbrendűségét. És nem utolsósorban azt is, hogy az ország fiataljai elkötelezettek a világbéke és az internacionalizmus iránt. Részvevőként, újságíróként bizonyíthatom: különösen jól sikerült a 140 ország részvevőivel lezajlott berlini ifjúsági világtalálkozó, amelyen kereken 700 magyar lány és fiú vett részt a társadalom minden csoportjának (osztályának!) képviseletében. Ha jól emlékszem, 15 autóbuszból álló karavánnal tettük meg a kereken 900 kilométeres utat Budapestről – Brno, Prága, Drezda érintésével – Berlinbe. Sokak számára ez volt életük első külföldi útja, érdeklődéssel, nyitottsággal, élményekben boldogan fürödve, őszinte barátságtól lelkesülvén töltötték a tíznapos találkozót, amelynek (találomra kiválasztott) egy napjáról itt emlékezem meg.
«Kiküldött munkatársunk jelenti Berlinből) Tulajdonképpen ezt a címet kellett volna adni a mai beszámolómnak: Még bírjuk szusszal. Hogy miért ezt? A fesztivál előtt néhány nappal kiadott műsorfüzet szerint kedden 59 nagy rendezvényre került sor Berlinben, azonban ennél jóval több, legalább négyszer-ötször annyi zajlott le. A nemzeti küldöttségek külön programjainak már nem jutott hely a VIT-menetrendben, annál inkább a szabadtéri színpadokon és parkokban. Megszámlálhatatlanul sok a spontán megmozdulás, mint például annak a vietnami katonának és polgári személynek a beszámolója, aki túlélte a Son My-i és a Vo Thi Lien-i tömegmészárlást.
1100 tagú társadalmi törvényszék
A lényeg: magával ragad mindnyájunkat a berlini VIT lendülete, sodrása, azonban egy pillanatra sem feledkezünk el az ad ott nap mottójáról. A kedd például a nemzeti fölszabadulásukért, függetlenségükért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért küzdő népekkel való szolidaritás jegyében zajlott le. A Győr-Sopron megyei küldöttség is jelen volt az I. számú szabadtéri színpad nézőterén, a Bebelplatzon: délután 3 órakor kezdődött az Afrika, Ázsia, Latin-Amerika népeivel való szolidaritási kifejező tömeggyűlés. A Humboldt Egyetemen délelőtt 10 óra óta ülésezik az az 1100 tagú társadalmi bíróság, amely vasárnap kezdte a munkáját és előreláthatólag pénteken leleplező erejű vádirat megfogalmazásával ér véget „Az ifjúság vádolja az imperializmust!” címmel. Magyar szempontból a nap kiemelkedő eseménye a 19 órakor kezdődött nemzeti gálaestünk. Miközben tudósításomat diktálom, már megkezdődött a Deutsches Staatsoperban a műsor második része. „Riportersegédem”, Dobos Tibor, a soproni Széchenyi Gimnázium idén érettségizett tanulója azt telefonálta, hogy – sajnos – mintegy 1000-en az operaház előtt rekedtek, sok érdeklődőnek nem jutott hely. A gálaestünk viszont a kitűnő indító képtől kezdve (Prágától Berlinig elevenítette fel a VIT-ek jellegzetes dalait, táncait, játékait) mind többször ragadtatta tapsra a lelkes közönséget. Mint Tibor barátunk újságolta: lehetetlenség bárkit is külön dicsérni e pompás műsorból, mert igaztalanok lennénk, ha valakit is kiemelnénk. Egy a lényeg: M arton Frigyes főrendező irányításával jelesnél jobban szerepelt a magyar kulturális delegáció!
Életre szóló emlék
Fiatalok ezreinek „Hoch, hoch, lebe, hoch!” kiáltások közepette vonult végig hétfőn este a berlini Rathauspassage-on a 19 éves Annetta és a 23 éves Peter Mansfeld, a X. VIT első újdonsült házaspárja, hogy szép szokásként körbe járja a belvárost. Az életre szóló igent a délelőtt mondta ki a tanárnőjelölt Annetta és a banktisztviselő Peter. Miért éppen most házasodtak össze? – kérdésemre egy szerre válaszolták: „Azt akarjuk, hogy a házassági évfordulóinkon mindig erre a fesztiválra emlékezzünk, fiatal éveinknek alighanem legszebb napjaira!”
Még mindig a hétfői eseményekhez tartozóan (lám, mennyi minden történik, ami csak később jut a krónikás eszébe!) említsük meg: a VIT 700 résztvevője nemzetközi társadalmi munkával 5000 rózsát ültetett el a Treptow-parkban abból a célból, hogy a berliniek sokáig emlékezzenek a X. fesztivál sok százezer részvőjére, a felejthetetlen 9 napra. Tegnap ismét kimentem a Treptow-ba; mintegy 60–70 úttörő öntözte a friss rózsatöveket és a Spree-parti sétányon idősek, fiatalok százai gyönyörködtek a pompás rózsakertben. Naponta mintegy 150 000 NDK-beli és külföldi érkezik Berlinbe, hogy részt vegyen a X. VIT rendezvényein, gyönyörködjék 143 ország fiataljainak színes forgatagában, beszélgessen a küldöttekkel, még ha csak annyit ért is a másik nyelvén, hogy béke, barátság, szolidaritás.
Máig emlékszem a berlini VIT egyik eseményére, a Győr-Sopron megyei küldöttség tagja, Enzsel Pista mondta el baráti körben:
– A Treptow-parki rendezvények szünetében egy arab lánnyal szerettem volna beszélni; szóltunk hozzá németül, angolul, franciául, oroszul, s ki tudja, még hány nyelven. Seherezade csak a fejét csóválta, jelezvén, hogy nem érti. Erre valamelyikünk félhangosan magyarul így szólt: „Az ördög vigyen el!”
– Vigyen ám el téged! – replikázott magyarul az arab lány. Földerültünk, s kérdeztük:
– Miért nem mondtad előbb, hogy beszélsz magyarul?
– Hát kérdeztétek? Nem gondoltam – mondta István –, hogy a magyar még a VIT-en is világnyelv.
A „druzsbázás” (a moszkvai VIT óta használatos ez a szó a barátkozásra) középpontja természetesen az Alex. A berlini tévétorony környéke vonzza az embereket, s magam is megfigyeltem, hogyha bárkivel találkozni szeretnék, csak körbejárom az Alex-ot, és fél óra alatt rábukkanok az illetőre.
Persze könnyen megmagyarázható, hogy mi ennek az oka: ezen a szép modern téren ütötték fel a szolidaritási bazárok sátrait, ott vásárolhatók meg azok az apróságok – rajzok, politikai plakátok, népművészeti tárgyak –, amelyeket elsősorban az NDK ifjúsága készített. A bazárok bevételét (napi 60–70 000 márkát) a nemzetközi szolidaritási alapra fizetik be. Az Alexanderplatz rögtönzött popfesztiválok, politikai fórumok helye is, ahol a vitára, véleménynyilvánításra mindig kapható fiatalok érvei népes közönség előtt össze-összecsapnak. Ugyanakkor az sem megvetendő szem pont, hogy Berlinben éppen az Alex-on mérik a legfinomabb sört, üdítőket és a legízletesebb sült kolbászt, mivel nem csak „igével” él az ember.
Otthonteremtő házigazdák
Ezzel kellett volna kezdenem a mai beszámolómat, csupán házigazdáink, a Szabad Német Ifjúság, a FDJ-tagjai szerénységének a hatására írom csak most a következőket. Arcok a magyar delegáció körül: kék blúzos-inges lányok, fiúk, kik éjjel-nappal velünk vannak, asztalunkra készítik a reggelinket, a friss újságokat, szólnak, ha valamelyik riportban, tudósításban, tévéműsorban magyarok szerepelnek, elmagyarázzák hogyan juthatunk el a különféle rendezvényekre, kitakarítják a szobánkat, friss törülközőt hoznak és virágot a polcokra, lesik minden gondolatunkat, kívánságunkat, apró figyelmességeikkel otthont teremtenek nekünk, a vendégeknek. Kedden például Katja Kühnau, a Humboldt Egyetem harmadéves joghallgatója takarított nálunk a 141. lakásban, Sabine Stäber (Katja évfolyamtársa) ingvasalásra ajánlkozott, Jürgen Richter pedig, ugyancsak jogászjelölt, meghívókat, műsorfüzeteket hordott szét a magyarok szálláshelyén. A három fiatal elmondta: az FDJ készenléti szolgálatának tagjai igen megkedveltek bennünket, magyarokat, „kedvesek, rendet tartanak a szobákban”; külön öröm a számunkra – mondta Sabine –, hogy igen sokan beszélnek közületek németül, angolul, oroszul, s így jókat cseveghetünk is egymással, egyszóval: remekül druzsbázhatunk.”
(Arcok a delegáció körül – Magyar nemzeti gálaest – Fesztiváli esküvő – 5000 rózsát ültettünk / Kisalföld, 1973. augusztus 1.)