Az 1980-as évek végének különösen kedvelt, szokatlanul nagy példányszámú képes hetilapja volt a „Képes 7”. Szerkesztői bravúr folytán a valójában magazin sok tekintetben csaknem naprakésznek számított, a lehető legidőszerűbb hazai és külföldi témákat dolgozta föl. E törekvés bizonyára azért járt sikerrel, mert a magazin az akkori napilapok újságíróinak munkájára is számított. Olyanokéra, akik benne éltek a társadalmi változásokkal járó, meglehetősen fordulatos, eseményekben gazdag hétköznapokban, és személyi kapcsolataik, ismeretségeik révén pillanatok alatt megtalálták a legilletékesebbeket ahhoz, hogy válaszoljanak kérdéseikre, szükség szerint háttérinformációik révén készséggel segítsék a krónikásokat. Nagyon jó volt akkor újságírónak, a történések pontos megörökítőjének lenni! Jó ideig kedvvel írtam a Képes 7 számára a legidőszerűbb témákat fölölelő interjúkat. Mint például ezt, amelyik 1988. március 26-án jelent meg:

– Naprakész adataink nincsenek; a tavaly november 30-i kimutatás szerint 640 esetben meghosszabbították a felmondási időt, és mintegy ötvenen részesültek elhelyezkedési támogatásban.

– Hogyan bizonyíthatja a dolgozó: rajta nem múlik, hogy nem jut munkához? Netán stempliztet, mint Nyugaton?

– A megyei és a fővárosi munkaerő-szolgálati irodáink figyelemmel kísérik a vállalati-szövetkezeti kezdeményezésre munka nélkül maradtakat, akiknek persze saját érdekük, hogy együttműködjenek ezekkel az irodákkal. Egyéni és közösségi érdek ugyanis, hogy állampolgáraink a lehető leggyorsabban kenyérkereseti forráshoz jussanak.

– Milyen munkát, munkahelyet kötelesek elfogadni az emberek?

– Rendelet van rá: egészségi állapotuknak, szakképzettségüknek megfelelőt, ahol legfeljebb 10 százalékkal kevesebb a jövedelmük, mint az előző munkahelyükön volt, és az otthon–munkahely közötti út, utazás nem tart tovább két óránál.

– Hány elbocsátással lehet számolni az idén hazánkban?

– Vállalati kezdeményezésre mintegy 20-30 ezer főnek szűnhet meg a munkaviszonya.

– Mennyi jelenleg a betöltetlen álláshely?

– Mintegy 56-58 ezer! Ez persze területileg nem egyformán oszlik meg. A legtöbb üres állás a fővárosban van, a munkát keresők zöme pedig Észak- és Északkelet-Magyarországon él.

– Milyen szakmákra keresnek jelentkezőket?

– Lakatos, forgácsoló, szövő, fonó, ács, állványozó, kőműves. A legtöbb üres munkahely szakmunkást vár. Az elhelyezkedni kívánók viszont legnagyobbrészt segéd- és betanított munkások, tehát lényegében szakképzetlenek.

– Jut-e munkahely a most végző középiskolásoknak?

– Statisztikailag 100 végzősre 102 munkahely vár; csakhogy az igények és a lehetőségek nem mindig találkoznak, miután elsősorban szakképzetlen munkaerőről van szó. Nagy gondunk a lányok elhelyezése. Sokan nem akarnak fizikai munkát vállalni…

– Mi a megoldás?

– A munkakeresők képzése, illetve átképzése. Erre hivatalunk rendelkezést is kibocsátott.

– Mibe kerül ma hazánkban egy új munkahely?

– Munkahely létesítésére kiírt pályázatunkra 70–80–500 ezer forintos ajánlatok érkeztek a vállalatoktól, szövetkezetektől. A legkedvezőbbnek ítélt pályázatokat a foglalkoztatási alapból támogatjuk is.

– Mennyi pénz van az alapban?

– Egyelőre 1,2 milliárd forint, amiből erre az évre 500-600 millió áll rendelkezésünkre.»