Hatvan esztendővel ezelőtt megjelent életkép akadt a kezembe, a (hol van már!?) Győri Lakatos Ktsz. (ktsz —> kisipari termelőszövetkezet) egyik kis műhelyének tevékenységéről írtam a megyei lap (Kisalföld, 1964. augusztus 4.) számára. A mintegy száz négyzetméteres üzem eredetileg vasszerkezeteket gyártott: három utca népe mérgelődött a termelés miatt: időnként elképesztő zajt csapott a tucatnyi vasas – lakatos, hegesztő. Szerencsére a műhely csak egy műszakban dolgozott… Aztán egyszer csak csönd lett, elköltöztek a lakatosok. Ám a munka nem szünetelt az üzem vaskapuja mögött. Mérlegsúlygyártó részleget szervezett oda a lakatos kátéesz, annak munkája pedig már csaknem halhatatlan – derül az alábbiakból is. (A nyitó kép forrása: 123rf.com)
«Győrött, a Rózsa Ferenc utca (ma Apáca utca) és az Újkapu utca sarkán, meg a környékén lakók örültek a legjobban akkor, amikor a győri Lakatos Ktsz. néhány részlege helyet cserélt. Megszűnt végre a zakatolás, a vaslemezek egyengetésének dobhártyarepesztő zaja, a hegesztőpálcák függönyön is átvakító vibrálása… Újak költöztek a műhelybe, csöndes „népek”. Ha a vaskapu be van csukva, észre sem veszi a járókelő, hogy benn dolgoznak.
Pedig dolgoznak szorgalmasan, és főleg: pontosan.
József Attila versének sorai talán ott érvényesülnek a leginkább: „Dolgozni csak pontosan, szépen, / Ahogy a csillag megy az égen. / Úgy érdemes.” – A vaskapun belül tíz ember súlyokat készít. Egész sorozatot: féldekástól húsz kilósig. Összesen 140 000 mérlegsúlyt és súlyocskát egy év alatt.
Ugyan ki használ el ennyi súlyt? – kérdezhetné az ember.
– Az egész ország – válaszol Pék Ferenc, a súlygyártók főnöke. – Az egész ország. Rengeteg megrendelésnek kell eleget tennünk. Tizenegy fajta súlyt készítünk.
Pék Ferenc körbevezet a műhelyben, s elmagyarázza, hogy a ktsz öntödéje tízezerszámra ontja a nyers súlyokat, amiket aztán itt festenek, táráznak és hitelesítenek.
Kevesen tudják, hogyan készül a félkilós és többi társa. Sepsi Sándorné tárázás (—> német eredetű szó, mérlegelés, súlyozás közben végzett tevékenység) közben mondja és mutatja a súlykészítés folyamatait:
– A nyers súlyba beleillesztem a dugót – alumíniumból van, és alul a lyukba teszi –, aztán lemérem.
A patikusmérleg érzékeny mutatója nehezen állapodik meg. Végre mutatja, hogy „három vonásnyi” sörét és reszelék kell a dugó alá.
A fél-, az egy- és a kétdekás súlyocskákat Horváth Lajos rézből esztergálja. Furcsállom, amikor azt mondja, hogy egy műszakban két kiló és 15 deka rézsúlyt gyárt.
– Azaz: 215 egydekást – teszi hozzá magyarázólag. – És ehhez négyszer annyi anyagot használok – mutat az esztergapad mögé, a forgácshalomra.
– Milyen pontossággal készíti ezeket az apróságokat?
– Plusz–mínusz egytized gramm tűréssel… Igazát Gulyás Lajosné megerősítette. Gulyásné az egyik pontosítója a rézsúlyoknak. Kevés az esztergályos selejtje. Gulyás Lajosné ugyanis akarva-akaratlanul ellenőrzi Horváth Lajost, féldekást, egy- és két-dekást valójában ő készít a nyers súlyból, amikor vésőjével és dörzspapírjával le-lefarag egy-egy tized vagy század grammnyit belőle…»
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)