Hat évtized (meg néhány nap) telt el az alábbi tudósítás megjelenése (Kisalföld, 1965. január 9., szombat) óta. Ma már nem emlékszem, miért tettem el, lehet, hogy csak véletlenül, aztán évtizedekig pihent a jócskán megfakult dossziéban. Talán a téma volt különleges, netán az elképesztő erőt kifejtő gépek? Esetleg az, hogy hiába emeltek szót a minőségvizsgáló munkatársai, rájuk sem hederítettek. Miért? Talán azért, hogy valakik jelentésükben leírhassák: minden nagyon szép, minden nagyon jó – és valaki még elégedett is volt mindennel… (A nyitó képen a győri egyetem anyagvizsgáló laboratóriumának egyik szakítógépe.)
Az ám, örömmel tapasztaltam, hogy a helyi (győri) Széchenyi Egyetem (miként az interneten olvasható) ugyancsak működtet anyagvizsgáló laboratóriumot, ami „a jelenlegi helyzetben is üzemel” – a megfelelő óvintézkedések megtartásával.
«Az építésügyi miniszter 60/1964. számú rendeletéből: „Az É. M. Építőipari Minőségvizsgáló Intézet győri Építési Anyag- és Szerkezetvizsgáló Állomása az építőanyag-ipar, alapanyagainak és gyártmányainak, továbbá az építő-, szak- és szerelőiparban felhasznált, illetőleg előállított építési anyagok, épületszerkezetek, épületek és más építmények, valamint mindezek fejlesztését szolgáló új gyártmányok és anyagok minőségvizsgáló és minősítő szerve.”
A zúgás egyre erősödik. Már betölti az egész termet: beleremegnek az ablakok. Az ember úgy érzi, hogy az izgalomtól és a türelmetlen várakozástól gombóc van a gyomra helyén. Pedig tudja, hogy mi történik itt. Tudja, hiszen néhány perccel ezelőtt töviről hegyire elmagyarázták: mekkora erővel dolgozik a gép, mire képes, ha összeszedi minden erejét. A gép skáláján méltóságteljesen kúszik körbe a mutató: öt–tizenhárom– húsz–huszonnégy–huszonnyolc–harmincöt–harminckilenc… No, most, most már biztosan elszakad. De mégsem. Néhány másodpercre megáll a mutató. Valaki megjegyzi: „Megfolyik az anyag; erőlködnek a molekulák…
Puskalövésszerű dörrenés: elszakadt. Elszakadt a három és fél centiméter átmérőjű acélrúd.
A mutató az ötvenötös értéket takarja. ötvenöt megapond = ötvenötezer kilogramm. Ekkora szakítóerő kell ahhoz, hogy az elég vastag vasrudat – mint a rétestésztát – megnyújtsa és kettészakítsa. A szakítás helye forró, cigarettára lehet gyújtani vele.
Egy másik gép könnyedén nyomja össze a betonkockát.
A gép mellett napló, miszerint a nemesgulácsi betonelemgyár készítményeinek minősítése folyik. A gyár szilárdságvizsgálatra küldte el néhány kísérleti termékének próbakockáját. Százharminc megapondnál, azaz százharmincezer kilónyi erő hatására kezdett repedezni.
Karcsúbb lett, és tartotta még egy kicsit magát, aztán szétmorzsolódott.
A győri Építési Anyag- és Szerkezetvizsgáló Állomás vezetője, Simongáti Dezső elmondja, hogy a betont a huszonnyolcadik napon vizsgálják, addigra végleg megszilárdul. Ha akkor kibírja a próbákat, akkor biztonságos otthont, üzemet, iskolát lehet építeni belőle.
Friss és kész betont, betonacélt, téglákat, cserepeket kavicsot, homokot és még nagyon sokféle építőanyagot, közöttük vasakat vetnek alá a hosszan tartó vizsgálatoknak, nem egyszer tortúráknak. Mert bizony eléggé megkínozzák ezeket az élettelen anyagokat, hogy megvédjék az életet: tartósak legyenek, időállók.
„Az építésügyi miniszter 60/1964. számú rendeletéből: „Az É. M. Építőipari Minőségvizsgáló Intézet győri Építési Anyag- és Szerkezetvizsgáló Állomása az építőanyag-ipar, alapanyagainak és gyártmányainak, továbbá az építő-, szak- és szerelőiparban felhasznált, illetőleg előállított építési anyagok, épületszerkezetek, épületek és más építmények, valamint mindezek fejlesztését szolgáló új gyártmányok és anyagok minőségvizsgáló és minősítő szerve.”
Új formák, új anyagok, új módszerek (és nem utolsósorban új emberek) kerültek az építőiparba. Új szabványok, követelmények láttak napvilágot, és ezeknek maradéktalanul eleget kell tenniük az anyagoknak. Az állomás munkatársai – építészmérnökök, technikusok – ezt tartatják be az építőiparral. MVT és ET. Két betűszó, azonban benne van az állomás két fő dolga: a minőségvizsgáló és ellenőrző tevékenység.
Győr-Sopron, Komárom, Vas és Veszprém megye építőipari vállalatainak, építőanyag-ipari üzemeinek termékeit vizsgálják, ellenőrzik a győri állomás mérnökei és technikusai. Bizonyítványt írnak róla: megfelel-e vagy sem a szabványoknak. Javaslatokat adnak: miképpen lehetne javítani a termék minőségén.
Dányi Mihály műszaki ügyintéző szerint sokszor hiábavaló a jó szó, a javaslat, mert például a téglagyárak nem hajlandók megszívelni.
Részben azzal magyarázzák, hogy tavaly későn, áprilisban láttak munkához a téglagyárak. A nyers téglából még nem engedett ki a tél fagya, és ez a minőség romlásához vezetett. Az ősszel égetett téglákkal sem elégedett az állomás, mert akkor meg (szárítószín hiányában) a csapadéktól nedves téglát égették. Harminckilenc mintából csak tizenkettő volt első osztályú tégla. Ennek ellenére a gyárak első osztályú áruként értékesítették őket.
Vas és Veszprém megye építkezéseire a hegyeshalmi kavicsbányából szállítják a beton alapanyagát. Vegyes kavicsból nem lehet jó betont keverni. Az állomás már jó néhány tanulmányt készített a hegyeshalmi kavicsbányáról, és mindegyikben javasolta: szereljék fel osztályozó-berendezésekkel, mert különben sohasem tudnak az onnan kitermelt kavicsból megfelelő betont előállítani.
Eddig még intézkedés nem történt. A Vas és Veszprém megyeiek továbbra is mérgelődnek.
*
Kívülről is érezni lehet, miként remeg a föld az építési anyagvizsgáló állomáson. Beleremegnek az ablakok, mintha csak vacognának a szikrázó téli csillogásban. Az ember tudja, mekkora erők felett rendelkeznek az ottaniak. Csupán azt nem érti: ezek az „erős” technikusok és mérnökök miért nem tudják olyan erősen hallatni szavukat, hogy azt megfogadják a téglagyárakban és a kavicsbányákban is.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)