Egy világot járt újságírónak külön öröm, ha a távoli tájakon megismert különlegességekkel itthon is találkozik. Így volt ezzel szerzőnk is, aki az Alföld szegletében szerzett egzotikus élményeit megosztotta a Népszabadság olvasóival. Cikke a legnagyobb példányszámú napilap 2007. szeptember 10-i számában jelent meg… (A nyitó képen: egy bájos vöröspanda; a kép forrása : thinker.hu.)
«Akár a város központjából, akár az 55-ös úton Baja (és az M5-ös sztráda) felől jövet jut el az érdeklődő Szeged szélére, igencsak figyelnie kell, ha nem szeretné elvéteni a behajtást a vadasparkba. Márpedig az ország legnagyobb területű, több mint negyvenhektáros állatgyűjteménye megér egy látogatást, s ha az ide igyekvő vendégnek sikerül idejekorán észlelnie a Kálvária sugárút végén szerényen megbújó Zoo táblát, akkor nyert ügye van: befordulva a keskeny úton, elhelyezve kocsiját a parkolóban (250 Ft), és leszurkolva a belépődíjat (750 Ft) már kezdheti is a sétát.
Szegeden a füvészkert hosszú és méltán dicső múltra tekint vissza, az állatbemutatónak rövidebb a története. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben az újszegedi liget egyik sarkában húzódott meg szerényen az első próbálkozás eredménye, ám az hamarosan szűknek bizonyult a gyarapodó állománynak, no és a növekvő számú látogatónak. A várost határoló körtöltésen kívül, egy erdős-tavas természetvédelmi területen kijelölték tehát a vadaspark új, jelenlegi helyét, ami szerencsés döntés volt. Az Alföld legalacsonyabban fekvő részén árnyas liget, hamisítatlan szavanna fogadja be az állatokat, nagy többségüknek megfelelő, sőt kellemes mikro-körülményeket tremtve. A szakszerű és szerető bánásmód mellett nyilván ez is segíti, hogy a parkban figyelmet keltő a természetes szaporulat. Az idén nyáron például tevecsikó, kengurubébi, alpakacsikó és lisztmajom ikrek gyarapították az állományt.
De a testvérintézményekkel működő csereprogramok keretében „import” állatok is szép számmal érkeznek a park természetes határát képező Sancer-tavak partjaira.
Legújabb büszkeségük a vörös pandapár, amelyet egy bezárásra ítélt spanyol állatkertből sikerült „átmenteni”. A pulikutya nagyságú, vastag farkú, utánozhatatlanul bájos arckifejezésű, mosómedvére emlékeztető állatkák egy-kettőre a látogatók érdeklődésének középpontjába kerültek. Erre azonban nem nagyon igyekeznek rászolgálni: naphosszat lazsálnak a lombok között, csak ha megéheznek, akkor szállnak alá egy kis bambuszcsemegézésre. (Ízlésük hasonlít fekete-fehér rokonukéhoz, az óriás pandáéhoz.) Bambu „kisasszony” és párja, Castor régről ismeri egymást, s a parkvezetés nagyon bízik abban, hogy a kölcsönös rokonszenv gyümölcsére sem kell sokáig várni: a Himalája gyermekeinek a magyar rónaságon is születhetnek utódaik.
A vadasparkban megtekinthetők Afrika, Ázsia, Európa és Ausztrália jellegzetes és különleges állatai a zebrától és a törpe vízilótól a kétpúpú tevén át a hiúzig és a kenguruig. Mellettük a legkülönfélébb majmok, gibbonok, zöld szárnyú arapapagájok, tapírok, hópárducok hívják fel magukra az érdeklődők figyelmét.
A roppant mulatságos szurikáták kifutója körül különösen sokan lesik a két lábra felegyenesedve „visszaleső” kis jószágokat.
A földrészek szerint csoportosított látnivalót végig járva a még ki nem fáradt gyerekek az itteni játszótéren vezethetik le maradék energiájukat, a végleg kidőlt felnőttek pedig a park központjában működő vendéglátó egységek teraszán letelepedve rendezhetik gondolataikban a számtalan élményt.»
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)