Az újságíró archívumából: szigorúan titkos keletnémet „börtönélmények”

Ezerkilencszáznyolcvankilenc utolsó hónapjaiban különösen megsokasodtak az (akkor tekintélyes újságként számon tartott, a nemzetközi sajtóban forrásként használt) Magyar Hírlap nemzetközi politikai rovata munkatársainak a dolga.

Szanaszét röppentünk mindahányan, hogy hitelesen és a helyszínről számolhassunk be a keleti tömbben – a mindenekelőtt a magyarországi példa nyomán – kitört forradalmakról. Kellett egy Gorbacsov, aki hosszúra eresztette majd „a lovak közé dobta” a moszkvai gyeplőt, és aztán elszabadultak az évtizedekig fölgyülemlett indulatok, amelyeknek látványos eseményei voltak a vasfüggöny lebontása, a keletnémet menekültek kiengedése Magyarországról, a lengyelországi és csehszlovákiai tömegtüntetések, a szocialista tábor legkonzervatívabb országában, a Német Demokratikus Köztársaságban a pártállam néhány hét alatt bekövetkezett látványos összeomlása, a kevésbé figyelt, ám bekövetkezett bulgáriai rendszerváltás, majd pedig

a földrész legkeményebb, megdönthetetlennek vélt diktatúrájának, a Ceausescu-rezsimnek az összeomlása. Igaz, ez utóbbi nagyon sok emberáldozattal járt, mígnem az évtizedekig az élet és halál uraként regnált (sok nyugati kormányt ravaszul megtévesztő, stadionokat [„piramisokat”] is építő, ám országa polgárait elképesztő szegénységbe taszító) „vezér” (conducător) és felesége néhány órás tárgyalás után halálra ítéltetett és kivégeztetett…

Szerénységem azokban a hetekben az NDK-t járta, hogy beszámoljon a változásokról, fejleményekről. Alább az egyik megdöbbentő élményemről készült írásomat teszem közzé három évtized távlatából. A Magyar Hírlap 1989. december 1-jei számában jelent meg, címe: Évtizedes sérelmek után rehabilitálások az NDK-ban – Nehezen kimondott igazságok.    

Bautzennek hívják az NDK-beli Recsket. A bájos felső-lausitzi város nevének hallatán nem elsősorban a középkori emlékek jutnak a keletné­metek eszébe, hanem a hírhedt börtönegyüttes. Az az épületkomplexum , amely már a náci birodalom­ban is „kiváló szolgálatokat” tett, és amelyet az el­ső német munkás–paraszt állam is átvett „szocia­lista” megőrzésre. Pontosabban nem kevés szocia­lista és kommunista meggyőződésű állam polgárának a (meg)őrzésére.

Az NDK-ban élő egyetlen nemze­tiség, a szorbok/vendek „fővárosának” is tartott Bautzen volt a 15. században a magyar Mátyás ki­rály birodalmának alighanem a legészaknyugatibb bástyája. (A képen: a bautzeni Mátyás-torony.)

Miként jelképes és valódi bástyája volt Bautzen szigorúan őrzött fegyintézete is a kelet-németorszá­gi sztálinizmusnak. Csak mostanság (Ne feledjük, ez a cikk 1989. december 1-jén jelent meg! — a szerző.) kezd kiderülni, kiket száműztek hosszú esztendőkre a bautzeni fa­lak, szögesdrótok mögé. Most, hogy néhány héttel ezelőtt az NDK-ban is beköszöntött a nyilvánosság, és mélyreható társadalmi-politikai, gazdasági reformok kezdődtek az évtizedekig változatlanságáról is nevezetes országban. Dr. Siegfried Wittenbeck, az NDK igazságügy-minisztériumának államtitkára (jóformán órákkal azután, hogy lezajlott a népi ka­mara, a törvényhozás első, igazán parlamentáris ülése a hónap második hétfőjén) a képviselők követelésére bejelentette: átírják a büntető-törvénykönyvet. A képviselői javaslatok alapján máris 40 alapvető módosítást tanulmányoznak, és legkésőbb 1991-re elkészül az új törvénykönyv. Addig is: intézkednek, hogy soha többé ne befolyásolhassák párt- (értsd: kommunista) és állami szervek a bíróságokat az ítélet meghozatalában. Az ország elhagyóira kimondott amnesztiával összefüggésben változások várhatók a politikai büntetőjogban is, s garantálják: a politikai konfliktusokat politikai eszközökkel és nem erőszakkal (rendőri, államvédelmis gumibotozással, megfélemlítő kirakatperekkel stb.) oldják meg.

Méltó elégtételt kívánnak adni az NDK-ban a jogtalanul elítélteknek, azaz személyre szólóan erkölcsileg, politikailag és anyagilag is rehabilitálják őket, mindenekelőtt a sztálinista Ulbricht-rezsim idején „példásan megbüntetett ellenforradalmárokat” és a rendszer egyéb ellenségeit, a meggyőződésükért síkraszállókat, a bírálókat…

Döbbenten meredtem keletnémet barátaimmal, kollégáimmal együtt a képernyőre november 12-én késő este. Az NDK-tévé 2. műsorán, 21 óra 40 perctől éjfélig egy mindeddig tiltott szerző, Walter Janka önéletrajzi dokumentumkötetéből olvasott föl hátborzongató, hihetetlennek tetsző részleteket a Német Színház művésze, Ulrich Mühe. Száznegyven percen át tallózott az ötvenes évek képmutatásáról, a terrorról, a proletárdiktatúra nevében gyakorolt szellemi elnyomásról, a meghurcolásokról szóló „Schwierigkeiten mit der Wahrheit” című könyvből.

Janka csak egy az NDK-beli elhallgattatottak, meghurcoltak közül. Azon a vasárnap késő esti tévé-fölolvasáson tudhattam meg: az Ulbricht-rendszert kiszolgáló (jobb sorsra érdemes) költőminiszter, Johannes R. Becher Jankát, az Aufbau Verlag (annak idején a legrangosabb keletnémet irodalmi kiadó) igazgatóját bízta meg a világhírű írónő, Anna Seghers kérésére 1958 októberében Lukács György „kiszabadításával” Magyarországról. A hosszú ideig Berlinben dolgozott Lukács baráti kapcsolatban állt a haladó német szellemi élet minden kiválóságával; művei legnagyobbrészt német földön és németül jelentek meg először. Fő kiadója éppen (az 1956-ban 42 éves) Walter Janka volt.

A bautzeni hírhedt börtön (foto: Die Welt)

Amikor már minden készen állt azokban az október végi napokban Lukács György Kelet-Németországba történő menekítésére „az ellenforradalom tűzétől perzselődő” Magyarországról, Ulbricht az utolsó pillanatban lefújta az akciót. Ez az intézkedése számít egyúttal az NDK-beli néhány hónapos (a XX. kongresszuson elmondott Hruscsov-beszéd utáni) politikai enyhülés végének. Hat héttel később „az NDK megdöntésére szerveződött csoport” tagjaként letartóztatták Walter Jankát, és Wolfgang Harich-hal, a Humboldt Egyetem docensével, Gustav Justtal, a rangos vasárnapi újság, a Sonntag szerkesztőjével meg másokkal együtt – az akkori keletnémet szellemi élet kivezényelt kiválóságainak a jelenlétében – súlyos börtönbüntetésre ítélték. Az ügyész ekként harsogott: „…És ezt az árulót, ezt a Lukácsot, aki mindig is az imperializmus sunyi ügynöke volt, ezt akarta az itt előttünk a vádlottak padján ülő Walter Janka, az első német munkás-paraszt állam árulója és ellensége, aki magát Lukácshoz hasonlóan kommunistának álcázta, Berlinbe hozni és az NDK-beli ellenforradalom szellemi ösztönzőjévé tenni!…”

A bautzeni börtön egy részlete; a falak mögött emlékhelyet rendeztek be. (Kép: Der Spiegel)

Hivatalosan máig sem tudható, hány embert fogtak perbe az NDK-ban meggyőződése miatt nem csupán Ulbrichték, hanem Honeckerrel az élen utódai is. Igaz, Kelet-Németországban (mai ismereteink szerint) politikai meggyőződése miatt senkit sem végeztek ki. De nem kevesen kaptak hét, tíz, tizenöt év fegyházbüntetést. Bautzen hírhedt börtönéből a súlyosan megbetegedett Jankát például csak Erika és Katja Mann, Lion Feuchtwanger, Hermann Hesse és Arnold Zweig tiltakozására és követelésére engedték ki – öt év múltán. A filozófus Harich nyolc és fél esztendőt húzott le Bautzenben. A most 69 éves tudós, akitől minden bizonnyal a legtermékenyebb éveit rabolták el a keletnémet sztálinisták az „ellenforradalmi összeesküvés” ürügyével megrendezett kirakatpörben hozott ítélettel, tudtommal még mindig szakmai tiltólistán van az NDK-ban.

Janka rehabilitálása egyébként megtörtént, és a minap tették meg ezt dr. Götz Berger ügyvéddel is, akit ugyancsak szakmai tiltólistára tették, mert hivatásának megfelelően védeni merészelte a Honeckeréknek nem tetsző személyiségeket.