Előfordulnak, szerencsére (a mi, mai felfogásunk szerint) elviselhető, megmosolyogtató esetek is a politikában. Különlegessé mindenekelőtt az teszi az ilyeneket, hogy ráadásul akkora országban (is) történnek, amely ország 3,3-szor elférne a magyar főváros területén. Mindazonáltal: bár kicsiny, képes polgárainak megadni azt, ami a legfontosabb a számukra, a nyugalmat, a kiszámíthatóságot és a szorgalmuk szerinti jólétet. És miután szorgalomban nincs hiány, az általános jólét sem ritka a Svájc és Ausztria által közrefogott Liechtensteinben, ahol az alábbi történt. (Megjelent a Mai Nap 1992. november 10-i számában, tehát harminckét esztendővel ezelőtt…)
«Mit tudunk mi Liechtensteinről, az Alpok alján, Rajna mentén megbúvó mini hercegségről? Édeskeveset! Diszkrét adóparadicsom, bélyegkibocsátó nagyhatalom, 160 négyzetkilométeres monarchia 18 365 alattvalóval és 11 021 ott lakó külföldivel, mindenekelőtt svájcival, osztrákkal, némettel, olasszal. Amíg élt és jó fél évszázadon át uralkodott, II. Ferenc József – vagy miként a népnyelv hívta: Szikla Szepi – a szó szoros értelmében a haza atyja, kompromisszumokra mindig kész döntőbírája volt.
Az örökös monarchia élén néhány év óta utódja, fia, a 47 esztendős II. János Ádám herceg áll, aki inkább politikus-menedzser alkat, a XXI. századba tekintő vezető, semmint népmesébe illő történetek nép között élő uralkodója. Ő volt az, aki hazáját fölvezette a nemzetközi nagypolitika porondjára, és a példakép Svájccal ellentétben, felvételét kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Ő volt az, aki kijelentette: „Vagy megtanulunk a saját lábunkon járni, vagy teljesen föladjuk az önállóságunkat”.
Az uralkodó herceg mégis elégedetlen. Azt vallja, hogy kicsiny hazájának mielőbb teljes jogú tagként részt kell vennie az Európai Közösségben, ekként a nagy európai munkamegosztásban is. A vaduzi kormány által agitációs és propagandacéllal kiadott füzetecske így érvel:
„Mindkét szomszédunk, Svájc és Ausztria is világosan kifejezte óhaját: EK-tag akar lenni. Liechtenstein az EWR (= Európai Gazdasági Térség) -tagság révén biztosíthatja további részvételét az európai integrációs folyamatokban… Ha Liechtenstein népe elvetné az EWR-hez csatlakozást, nehéz helyzetbe kerülne az ország…”
Svájci mintára II. János Ádám a svájcinál előbb megrendezendő népszavazást javasolt az Európai Gazdasági Térséghez csatlakozásról. Az uralkodó 24 óra gondolkodási időt adott a parlamentnek. Amikor az uralkodói leirat nyilvánosságra került, maga a nép – mintegy 2000 tüntető – lázadt a herceg ellen, mondván: „Nem akarunk diktátort!” Miként a kabinet és a törvényhozás sem volt hajlandó fejet hajtani a tekintélyuralomnak. Az uralkodó kénytelen volt visszakozni. Meg kell várnia svájci szavazás eredményét.
A győzelmet hajnalig tartó dínom-dánom követte: a Hazafias Unió Pártja által állított Hans Brunhart miniszterelnökkel az élen mind a 25 honatya és mind a négy miniszter bevonult a schaani Sylva Szállóba vacsorázni. Éjfél után még egy kitérőt tettek a vaduzi vársörözőben. Miután Liechtensteinben nincs záróra, hajnalig elhúzódott a poharazgatás. Különben is: Brunhart kormányfő társasági ember hírében áll, gyakran kimarad.
Mint most is, hajnali negyed négy tájban beült zöld VW Passatjába, és indult volna hazafelé. Csakhogy útközben beleszaladt az útjavítók terelőpalánkjába. A rendőrség pillanatokon belül ott termett. A sérült gépkocsivezetőt pechjére megszondáztatták, majd elvették a jogosítványát.
Még szerencse, hogy a kormányzásához nem kell Brunhartnak ez az okmány, országát pedig akár biciklivel is bejárhatja.
* * *
Az ám, történetünk főszereplőjéről tudni illik, hogy 1945. március 28-án született, és a középiskola elvégzése után a német szakot (az országban általánosan az alemán nyelvjárást beszélik) választotta a Fribourgi és a Bázeli Egyetemen. Előbb könyvtáros-levéltáros lett, majd 1974-ben (a népnyelv által kedvesen csak Szikla Szepinek emlegetett) II. Ferenc József herceg kinevezte Liechtenstein miniszterelnök-helyettesévé, négy évvel később pedig már ő lett a kormányfő; posztját 15 éven át, 1993-ig gyakorolta. Utána csaknem húsz évet pénzügyi pályán töltött – vezető pozícióban – míg nyugállományba nem vonult.