„Sorban állnak a Nanóért a jelentkezők, mindenekelőtt az egyre izmosodó indiai középosztály tagjai” – állapítja meg felcímében a szerző, aki a Népszabadság nyugdíjasaként immár nem saját lapjában, hanem a Népszavában, Ujvári Flórián szerzői álnéven jegyezte írását.  A magyar autós társadalom az ugyancsak Indiában gyártott Maruti névre hallgató kis Suzuki után érdeklődéssel fogadta a hírt az újdonságról – ám behozatala csak szép terv maradt. Ez azonban 2011. február 7-én, a cikk megjelenésének napján még ígéretes importlehetőségként szerepelt…

Az indiai utcaképet meghatározó gépkocsik között még nem dominál a 2009. év helyi szenzációja, a Nano elnevezésű kisautó, de az eredetileg tervezett gyártás – évi 200 ezer darab – 350 ezerre történő kibővítése előbb-utóbb érezteti majd hatását.

A 3,1 méter hosszú, 624 köbcentis, 33 lóerős, kéthengeres jármű piaci mozgása a régi szocialista forgalmazásra emlékeztet: jóval nagyobb az igény, mint a gyártás. (Bár az érdeklődést némileg megakasztotta, hogy három Nano is spontán kigyulladt az elmúlt fél évben. A gyár állítja, hogy ezek elszigetelt esetek voltak, nem konstrukciós hiba eredményezte a tüzet.) Ezzel együtt sorban állnak érte a jelentkezők, mindenekelőtt az egyre izmosodó indiai középosztály tagjai. Az említett urak (és egyre gyakrabban hölgyek is) jelenleg főleg motorkerékpárjaikon igyekeznek helyet találni az utakat uraló egyéb személy- és tehergépjárművek között, az errefelé különösképpen divatos fatalizmussal utasítva maguk mögé a válsághelyzeteket.

A gyártó cég, a Tata az indiai nemzeti burzsoázia egyik zászlóshajója. Az alapító a XIX. század közepén főleg vaskohászatban működött, s „melléküzemágként” nyitotta meg például szállodáját, a reprezentatív Taj Mahalt Bombayben, feldühödve, hogy egy másik hotelbe a britek nem akarták őt beengedni. A gyarmati időkben nem volt ritkaság a megalázó felirat: „Kutyáknak és indiaiaknak tilos a bemenet!” Azóta sok víz lefolyt a Gangeszen, a megacég jelenleg hét nagy részterületen működik, ebből csupán az egyik a gépkocsigyártás. (Egy másik az információs technológia, a Tata Budapesten nyitotta meg európai IT-központját, amelyben hamarosan ezernél is több, magasan képzett szakember végzi munkáját.)

Dzsamset Tata jelmondata volt, hogy „amit az üzleten nyersz, annak többszörösét add vissza népednek!” Ratan Tata, a mostani cégelnök is igyekszik tartani magát az alapító üzenetéhez, bemutatva az új modellt a sajtónak és a kiéhezett közönségnek, kifejezte reményét, hogy sikerült egyfajta indiai népautót kreálniuk.

Az eredeti elképzelések szerint az idén meg kellene kezdeni a Nano exportra gyártását is. A belpiaci ára a csinos, ám végtelenül leegyszerűsített modellnek nagyjából százezer rúpia, ami kétezer dollárnak felel meg. (Indiában a százezret külön szó, a „lakh” jelöli, a Nanót is így becézik: egy-lakh-autó.) Gyártanak persze extrákkal ellátott kiskocsikat is (fűtés, klíma, fékrásegítés, többféle szín), a nyugati kivitelre szánt autót még ennél is gazdagabban szerelik majd fel, ám az ára is elérheti majd az ötezer eurót. Az összeg kifizetése azonban egyelőre nincs napirenden, az érdeklődőknek türelmesen meg kell várniuk a jelentkezett „gyermekbetegségek” meggyógyítását és az európai szabványnak megfelelő motor beépítését.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)