Még az 1980-as évek végén is harcoltak Trabantjaikért a keletnémetek. Egyik berlini újságíró barátom kérte, hogy ne szombaton délután látogassuk meg őket, hanem inkább vasárnap. A szombat délutánja ugyanis a Trabantjáé – magyarázkodott. – „Bár csak kétütemű verda, elvárja, hogy hetente egyszer kívül-belül megsimogassam.”
Aligha tévedek, hogy nagyon sok mai fiatal talán még a márkanevet – Trabant – sem hallotta. A 20. század utolsó évtizedeiben viszont sokak számára az autó non plus ultrája volt a keletnémet (NDK-) gyártmányú, műanyag kasztniban pöfögő kétütemű családi boldogság. Ha jól emlékszem, a kezdő ára egy vagyon, 36 000 forint volt akkor, amikor egy jó tollú újságíró havi fizetése legföljebb 3600 forint (plusz egy kis nyelvpótlék) volt. Aki Trabcsit (Wartburgot, Moszkvicsot, Zaporozsjét/Záporjóskát, netán Warszawát) akart venni, bejelentette az Autókernél, leperkált némi előleget, aztán várt (általában) három évet, hogy értesítsék: átveheti „az autóját”.
Igen, „az autóját”, miután a nagy többség számára ez a meglehetősen igénytelen kivitelű-felszerelésű, hangosan püfögő, ám megbízható „guruló esernyő” volt AZ AUTÓ, a családi kirándulások, külföldi utazások elengedhetetlen eszköze. Keleti német barátaimtól, kollégáimtól tudtam: ők nemegyszer tíz vagy még több évet is vártak a Trabantjukra. (1976-ban az NDK személygépkocsi-állományának 46 százaléka Trabant volt!) A nullasorozat gyártásának megkezdésétől, 1957 november végétől 1991. áprilisig összesen 3 096 099 Trabant gördült ki a zwickaui autógyárból. – Az NDK másik autómárkájára, a Wartburgra még többet kellett várni. Nyugati kocsihoz pedig csak akkor jutottak, ha volt „odaát” pénzes rokonuk, aki nyugatnémet márkában kifizette az ajándék autót és a keletnémet vámját is.
Végtelen Trabant-kígyó 1989 őszén: keletről nyugatra
Aztán 1989 végén, 1990 elején nagyot fordult a német történelem kereke. A Mai Nap 1990. május 29-i számában megjelent rövid interjúból kiviláglik:
«Elterjedt a hír: háromezer keletnémet márkáért gyári új Trabantot lehet venni a ma még NDK néven jegyzett német földön. Igaz ez? Helmut Michel, az IFA Művek drezdai autószalonjának igazgatója válaszol:
– A hírből annyi igaz, hogy háromezer márkával olcsóbban adjuk a gyári új kétütemű Trabantot. Most egy Trabant kilenc-tizenegyezer márkába kerül. Százával állnak a Trabantok, Wartburgok.
– Hány évre vettek föl előjegyzést egy esztendővel ezelőtt?
– Az új Trabantra 14, a Wartburgra 17 évet kellett várni, félmillió előjegyzést tartottunk nyilván csupán itt, Drezda megyében.
– Mi az oka annak, hogy a keletnémetek már nem tülekednek az autóért?
– Várnak. Azzal számolnak, hogy a német valutaunió július elsejei beköszöntével a gépkocsikínálat is ugrásszerűen bővülni fog.
– Vehetnek-e magyarok is autót önöknél?
– Nem. Kizárólag NDK-állampolgárokat szolgálhatunk ki.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
